Jakab Ernő erdélyi sörivó fuvarosból lett balatoni borivó szőlősgazda. A lovasi Levendula Pince borásza Tankcsapdát és Mozartot hallgattat a boraival, mert szerinte ettől lesznek igazán jók.
Mi köze a levendulának a borhoz? Ugye, ha a jó szőlőhöz öntünk egy kis levendulaolajat, az olyan lesz, mint egy bájital, és egy pohár után szerelmes lesz tőle minden lány és fiú? Vagy legalább érezzük a későn szedett Olaszrizlingben a lila levendulavirágok illatát és gyógyhatását. Ugye? Nem. Viszont ez mára a lovasi Levendula Pince mítoszává vált, és a borász azt mondja, ha mese kell, hát legyen mese is a borhoz. Jakab Ernőnek igazából más a titka, de azt csak két korty között, a Balatont nézegetve árulja el.
Jakab Ernő és felesége bő egy évtizede még a Balatontól ötszáz kilométerre éltek, és bor helyett inkább sört ittak. Ernő fuvarozott, párja pedig eladta az árut, nem nagyon akadt a kezükbe metszőolló, szüretelőkád, prés vagy fokoló. Aztán Erdélyből Magyarországra jöttek, és egészen a szőlőtőkékig gurultak. A férj borásziskolába iratkozott, ahol egy szerencsés véletlen miatt már gyakorlott borászok lettek a padtársai. Velük aztán minden lecke után együtt kóstolhatott, és ez talán többet is adott neki, mint bármelyik tankönyv.
A Levendula Pince ma három és fél hektár kiváló vörösagyagos talajról szedi az olaszrizlinget, chardonnay-t, juhfarkat, cabernet sauvignont. Ezek a szőlők és a pinceház tetején fodrosodó levendulabokrok ráadásul az északi part egyik legszebb kilátását csodálhatják egész évben: alattuk a környék falvai, szinte az egész tó, messzebb pedig a déli part templomtornyai verik vissza a fényt a szőlőszemekre. Alsőörs mellett, az itteni Kishegyen, Jakab Ernő és felesége is sokat látják ezt a képet, mivel a kézműves borkészítés szinte minden mozzanatát ők ketten végzik – azt mondják, nem szoktak unatkozni. De ennyi év közös éjjel-nappala után nem csoda, ha nem mindig akad beszédtémájuk: ezért szól a zene.
