A káptalantóti Liliomkert piac egyik legismertebb, állandó arca, széles mosollyal és imádni való akcentussal. Ha egyszer beszélgetsz vele, másodszor már rád köszön, és arra is emlékszik, milyen gyógynövényes ecettel, édes mustárral, vagy csatnival távoztál. Susanne Daucher Regensburgból költözött Magyarországra, nemcsak különleges eceteket és kencéket, hanem szobrokat és szürreális szúnyogháló-lényeket is készít. Pécselyi házában látogattuk meg, ami egyszerre ad otthont az ecetkészítő műhelynek és a szobrásznő alkotásainak.

Susanne Daucher sárga házát nem lehet eltéveszteni. Elég végigmenni Pécsely főutcáján, és megkeresni a „Mustár, ecet, chutney” feliratot a falon. Késve érkezünk, Susanne éppen egy partvissal pókhálózza le a hatalmas faajtót. Kedvesen jelzi, hogy legközelebb előbb szóljunk, ha nem érünk ide a megbeszélt időben, mert rengeteg a munka, és nem szeret tétlenül ülni. Kicsit megszeppenve ülünk le a tágas előtérbe, ami galéria, télikert, hall is egyben, falról egy szúnyoghálóból formázott arc néz vissza ránk. A szoborfejek, torzók, arcok bohém összevisszaságban, az ecetes üvegek, fűszerek katonás rendben sorakoznak a polcokon.

Susanne eltűnik a konyhában, és savanyú, málnaszörpnek látszó italokkal tér vissza, amelyek a különféle ecetek hígított változatai. Az első korty egy kicsit furcsa, de inkább azért, mert az ember valami édesre számít, de utána kifejezetten jólesik a savanyú a melegben. „Én hat éve minden nap ezeket iszom, nagyon egészségesek. Évekig küzdöttem arcüreggyulladással, elkezdtem egy bodzavirágecet-kúrát, azóta nyoma sincs" - meséli.

Boszorkánykonyha a föld alatt

Susanne megmutatja a pincét. Több száz üveg ecet, mustár, chutney és zselé sorakozik a polcokon. Most már értjük, miért álldogálnak annyit Susanne pultja előtt a vevők a piacon, hiszen olyan dolgok közül kell választaniuk, mint a chilis birsmustár, a chilis paradicsomzselé, az alma- vagy a csipkebogyómustár. A legtöbb munka az ecetekhez kell. Egy év alatt készülnek el, és természetesen minden hozzávalót máskor kell leszedni, feldolgozni. Először bor készül az alapanyagok levéből, aztán a demizsonok pihennek néhány hónapot a sötétben.

Szellőztetés következik, majd újabb pihenés. Készül málna, kökény, alma, körte, szilva, birsecet, többféle változatban, gyógynövényekkel és fűszerekkel is, pl. rozmaringgal, lila bazsalikommal, oregánóval, kakukkfűvel. „Nem is tudom pontosan, hányféle ecetem van” - nevet Susanne. „A tóti piacon nem fér fel az összes a polcra. Bodzavirágból és aróniából mindig sokat visznek, de a málnából is, és az alma sem maradhat otthon. Tele van a kocsim minden vasárnap reggel”.

Kihúzza a dugót az egyik bodzavirág-ecetes üvegből. Az édes bodzaillat betölti a pincét, mintha egy tömény szörpöt szagolnánk. Szinte hihetetlen, hogy ami belül van, az kellemesen savanyú. Az egyik legfontosabb termék az arónia, vagyis fekete berkenye ecet.

A Pécsely melletti „hegyen” több mint 500 bokrot telepítettek a volt férjével, 3500 négyzetméteren. Évente háromszor kell gyomlálni, ez egy bokor esetén kb. 15-20 perc, vagyis évente egy bokor egy óra törődést igényel. Hét ember 6 napig szüretelte őket tavaly. A vevők gyakran egy-egy konkrét problémára keresnek ecetet. A citromfű nyugtat, de nem leszünk álmosak tőle. Női problémákra az aróniaecet rozmaringgal nagyon jó, a zsírbontásra bazsalikom, a bodzavirág ízületi problémára, a chili pedig értisztító, és fiatalon tart.

Csak a fehér ló hiányzott

A szobrászművész Regensburgból költözött Magyarországra 1995-ben. Elege volt a nagyvárosi létből, és azt hallotta, hogy itt olcsón lehet ingatlant venni. Négy napra érkezett, egy kölcsönautóval beutazta a fél Dunántúlt, de nem találta meg az álmai házát. Az utolsó éjszakát Balatonfüreden töltötte, és másnap eldöntötte, hogy nem a főúton megy hazafelé. „Teljesen eltévedtem, azt sem tudtam, hogy merre van a Balaton. Tótvázsony felől autóztam Pécsely irányába az erdőn át, és akkor először kisütött a nap, addig végig zuhogott. Minden olyan gyönyörű volt, hogy arra gondoltam, már csak egy fehér ló hiányzik a képből”.

Pécselyen kinézett egy házat, de annak nem találta meg a tulajdonosát. Hétfő volt, bement a polgármesteri hivatalba, a jegyző pedig körbevezette a faluban. Azonnal beleszeretett a mostani házba, ami valójában két ház, egy közös nagy tetővel. Egy rom volt, nem volt víz, de már akkor tudta, hogy az egyik ház lesz a műhely, a másik a lakás, a tetőtér pedig a vendégtér. Másfél év múlva elkészült a felújítással és a kerttel. Megtanult magyarul, mert a faluban senki nem beszélt németül. Imádta, hogy akkor még nagyon nagy csend volt itt, nem úgy, mint most. Pécsely olyan volt Regensburghoz képest, mintha visszautazott volna az időben néhány évtizedet.

Az almamustártól a berkenyéig

Az ecetkészítés titkait volt férjétől tanulta meg. Bernhardot 2002-ben, egy németországi látogatás során ismerte meg. Bernhard séf volt, és 2000 négyzetméteren gazdálkodott. Az ecetek és a Regensburgban hagyományos édes mustárok gurujának számított. Mindent feldolgozott, amit adott a kert. Susanne besegített, és idővel ő is a műfaj mestere lett. Először csak saját fogyasztásra és a barátoknak készültek a finomságok, aztán elkezdték árulni is. Bernhard hozta magával a melegházat is, amikor Magyarországra költözött.

Megvettek egy elvadult területet Pécsely mellett, amit 17 évig nem művelt senki. Itt alakították ki a fekete berkenye-ültetvényt. Azt tervezték, hogy ketten viszik a vállalkozást, Susanne pedig a szobrászatnak szenteli az ideje egy részét, de máshogy alakult. „2014-ben elváltunk, a volt férjem visszament Németországba. Mindent nekem kellett megcsinálni, az üzlet pedig beindult. Kiírtam a házra, hogy mustár, chutney, ecet. Piacozni kezdtem, de most már csak a tótira járok, mert az emberek bekopognak, és helyben is vásárolnak.”

Susanne a napfénnyel kel, és gyakran későn fekszik, annyi munka van. Ha lefekszik egyáltalán. A szüretre önkéntesek, wooferek is érkeznek, a hegyen és a kertben segítenek. „Sokszor kérdezik, hogyan tudom mindezt egyedül csinálni. Gyorsabb vagyok, mint ti, ezt szoktam válaszolni. Néha az éjszakába nyúlik a befőzés. De annyira szerelmes vagyok az ecetbe, most ez a legfontosabb nekem. Lekvárja és mustárja is sok embernek van, de azt hiszem, senki nem készít ennyi ecetet Magyarországon.”

Szúnyogháló a fotelban

Közben macskák járnak ki-be, látszik, hogy itt ők vannak itthon. Esélyünk sincs, hogy leüljünk a legkényelmesebb fotelbe. Susanne megkér minket, hogy segítsünk gazdát találni a hófehér és nagyon jó természetű Sophia Lorennek, akit vírusos fertőzése miatt el kell különíteni a ház többi macskájától és bezárva kell tartani. Megjelenik egy törött lábú cica is, a háziasszony valóságos szanatóriumot tart fent nekik.

Megnézzük a házat, vagyis a két egybeépült házat, és a kertet, ahol vadon nő a rukkola. Mindenhol szobrok, plasztikák, művészi fotók, tükrök. És persze minden tárgyhoz tartozik egy történet is. Ajándékok, amelyek visszakerültek hozzá, régi szerelmek emlékei és mesélő szobrok vannak mindenütt, még a konyhában is. Ő készítette a cserépkályhát - a tetején egy kalapos nőalak fekszik -, három napig dolgozott rajta pihenés nélkül. A hatalmas tetőtérben átlátszó hálóból készült alak ül a fotelban, nem kis frászt hozva ránk. Akkor a legizgalmasabb, ha megfelelő helyről éri a fény, és az árnyéka szinte megelevenedik a fehér falon.