Áprilisban nyitotta meg kapuit Balatongyörök új helye, a Kicsi Csóka. A bisztró a víztől kicsit távolabb esik, mégis könnyen megközelíthető a közeli kis strandról. Tamási Zoltán többéves vendéglátós tapasztalattal a háta mögött pontosan tudta, hogy mire vágyik, így most ezt alkothatta meg tempóban és kínálatban is. Meglátogattuk Zolit, a Kicsi Csókát.
A balatongyöröki helyen bőven akad hova ülnünk, a fedett terasz és a nyitott tér is több asztalt kínál, de függőfotelekben is várhatjuk, hogy megérkezzen a rendelésünk. A friss gyümölcsös limonádé nagyon jóleső, a teraszról körülnézve pedig egy csendes, fákkal körülvett területen találjuk magunkat, egészen közel a vízparthoz, de távol a nyüzsgéstől.
Tamási Zoltán az elején kimondja a történet lényegét: egyszerűen nyugalomra vágyott. A Party Csókában – ami a családjához tartozik – öt évig dolgozott, ennyi idő után pedig már nehezen vette fel a reggeltől estig nyitva tartó, folyton pulzáló étterem tempóját. „Ez most egy lassabb hely, kevesebb étellel, kisebb személyzettel, és az is sokat számít, hogy nincs közvetlenül a parton” – fejti ki.
Ahogyan a koncepció is eltér, neki is más szerepe van. Többször van a vendégek között, a környéken járó ismerős arcok közül pedig sokan észre is veszik őt vagy az ismerősen csengő Csókát. Az nekünk is egyértelmű, hogy Zoli nem távolodott el teljes mértékben a családi üzlettől, de amikor megtudjuk, hogy a hat testvérből a legfiatalabbként csinálja a helyet, minden szempontból összeáll a kép a névválasztásról.
A helyszín egyfajta csomópont is, hiszen a közvetlen közelben található bicikliútról és a györöki kis strandról is sokan térnek be, a szomszédos apartmanházak szállóvendégeit pedig reggelivel látják el.
Klasszikusok és extrák
A kínálatban fix étlapról és egy-két hetente frissülő táblás kínálatból lehet választani. A hely stabil pontjai a lángosok, a tépett húsos ételek és a burgerek, a változó kínálatban pedig több mint 20-féle fogást számoltunk, utóbbiak mind elrugaszkodnak a vízparthoz közelebb lévő helyek általános étlapjaitól.
A Vízi muty-muty névre keresztelt lángosra (2690 Ft) a sajt és a tejföl mellett lila hagyma és sonka kerül, a tészta szinte felhőszerű, egyáltalán nem olajos.
„A lángos egy egyszerű, de nagyszerű dolog. Mindenhol van, de nem mindenhol jó. Sokan a minimális odafigyelést sem adják meg neki. A friss olaj és a normális tejföl mellett szerintünk egy kevés krumpli nélkülözhetetlen bele, amit nem is érezni, de sokat hozzátesz a jó állaghoz. Szomorú, ha egy külföldi vendég rossz lángost kóstol, és joggal kérdezi meg: ez lenne a nemzeti ételünk?”
A magyar fogásért Dzsoki felel, aki 14 évesen költözött haza Amerikából, és minden egyes lángost kézzel dagaszt. Nem csak ebben a formában kerül az asztalra tészta, ha az idő engedi,
saját kenyeret is sütnek itt.
A másik nagy kedvenc a pulled pork szendvics (4490 Ft), rengeteg omlós hússal, cheddarral, házi BBQ-szósszal, hagymával, csemegeuborkával és salátával.
A táblás ajánlatból nem a megszokott, világos rózsaszín, tejszínes levest kapjuk málnakrémleves túrógombóccal (2490 Ft) néven, hanem egy élénk, hűsítő, mély burgundi színűt, ami olyan, mintha a kertből éppen frissen szedett málnát kanalaznánk. Kicsit rácsodálkozunk, amikor Zoli azt meséli, hogy a tom yumot (kicsi: 2490 Ft, nagy: 3490 Ft) mindig keresik, ha lekerül az étlapról. A csípős forró levest inkább a hűvösebb napokra képzeljük el először, pedig a kánikulában is működik: a rák, a zöldségek és a pikáns íz kellemesen laktat, mégsem nehezít el hosszú órákra.
A roston sült fogasfilé (6290 Ft) is távol repít bennünket a hagyományos strandételektől, amire az újhagymás-gyömbéres rizottó is ráerősít. A hal és az önálló fogásként is helytálló köret egy lágy, selymes, enyhén fűszeres ízvilágot ad.
Valakinek strandbüfé, valakinek pezsgős vacsorát kínáló bisztró
Az italok listáján is helyet kapnak a klasszikusok és a különlegesebb választék is. Csapon például jól megfér egymás mellett a Borsodi és a Guinness, emiatt pozitívak is a visszajelzések. Zoliéknak többféle igényt is ki kell szolgálni, legyen szó street foodról vagy borajánlásról. A kerékpárosok gyors frissítése vagy a strandról érkezők rögtönzött koktélozása ugyanúgy előfordul, mint az apartmanból érkező vendégek pezsgős vacsorája.
A Kicsi Csóka áprilisban nyitott, mi az indulás első fázisait egyáltalán nem érzékeltük. A hely olyan, mint egy kis balatoni paradicsom, az ételek pedig nemcsak ízükben, hanem tálalásban is fantasztikusak! Bár most is rengeteg fogás elérhető, még egy kerti konyha is tervben van a jövőben, ami az újabb ötleteket és
a változatos étlapot is garantálja.
Elérhetőség
Kicsi Csóka Bisztró
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)