A hét utolsó napjain tavasziasabb napokra számíthatunk, aminek most elsősorban a családi programok és a gasztroesemények kedvelői örülhetnek. A május 10. és 12. közötti hétvégén a hasonló rendezvények dominálnak, de elindul az Ultrabalaton is, amikor azt érezzük, hogy mindenki a tó körül szeretne futni.

Ultrabalaton 2019 (05.10-12., a Balaton körül)

A május 10-12. közötti hétvégén rendezik meg a 2019-es Ultrabalatont, amely kb. 221 km-es távjával Közép-Európa leghosszabb futóversenyének számít, de akár kerékpárral is teljesíthető. A versenyre nevezni ugyan már nem lehet, de a hangulat és a szurkolás miatt mindenképpen érdemes lesz meglátogatni a balatonfüredi, a Keszthely-fenékpusztai vagy a balatonszéplaki ellenőrzőpontokat.

Nyílt nap a Folly Arborétumban (05.11., Badacsönyörs)

Május 11-én egész napos nyílt napot tart a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat, ahol az arborétum bemutatása mellett számos családi program is várja az érdeklődőket. A kicsiket többek közt arcfestés és játékpark várja, a helyi termelők és kézművesek vásárral készülnek, délutántól pedig zenél majd Hangácsi Márton és a Stereo Swing is.

Balaton KÖR Gasztro Piknik - a kompon (05.10., Szántódi rév)

Május 10-én ér véget a Balatoni KÖR programsorozata, a Gasztro Piknik, melyet igen stílusosan, a Balaton vizén zárnak. Természetesen ezúttal is a Balaton környékének legjobb éttermei, borászatai és cukrászdái fogják képviseltetni magukat, míg a háttérben a Budapest Bár zongoristája, Ökrös Károly zenél. A megszokott programok mellett itt mutatják be a Balatoni KÖR Kóstold körbe-kiadványát is, amely az egész évben nyitva tartó színvonalas helyeket hivatott tallózni.

IV. Korosajt Fesztivál (05.11., Nemesbük)

Szombaton Nemesbükön is a családoknak kedveznek, érkezik ugyanis a IV. Korosajt Fesztivál, ahol minden a tejtermékek és a jersey marhák körül forog majd. A kóstolók és a kézműves vásár mellett íjászbemutató, állatsimogató és sajtkészítési lehetőség is szerepel a programok közt.

Szürkebarát Túra – Bortriatlon 2019 (05.11-12., Badacsony)

Szombaton, illetve vasárnap rendezik a badacsonyi Bortriatlon első hétvégéjét, ahol a szürkebarát kerül a középpontba. A környék borospincéit végigjárva ismerkedhetünk meg a neves fajtával, miközben a különböző borászatok változatos programokkal és ajánlatokkal édesgetik majd a vendégeket.

Hétvégi túratipp: Töreki Tavak tanösvény

Amikor kirándulásról, túrázásról van szó, szinte mindenkinek egy hegycsúcs ugrik be, pedig nem kell mindenáron magasra másznunk, ha szeretnénk közel kerülni a természethez.

Ékes bizonyítéka ennek a Siófok határában található Töreki Tavak tanösvény is, amely a Cinege-patak völgyében kanyarog, összesen 300 hektárnyi természetvédelmi területet átszelve. A patak az egyetlen olyan vízfolyás a környéken, amely élővizet szállít a Balatonba, emiatt gazdag élővilág alakult ki itt, amelyet a tanösvény 12 állomáson keresztül mutat be. A tavak alkalmasak horgászásra, de egy szuper családi naphoz is kellemes a környezet, hiszen játszóteret, valamint tűzrakóhelyet is találunk mellettük.