Ötödik alkalommal rendezték meg Budapesten a Kenyérlelke fesztivált. A hagyományosan kenyeret készítők seregszemléje egyben verseny is, melynek fehér-félbarna kategóriájában a Búzalelke Pékséget találta a legjobbnak a zsűri. Kovács Beátáék teljes kiőrlésű kenyere harmadik helyet ért.

Nagyon szeretjük az egyik legnehezebb szakmát választó és kitanuló Kovács Beáta történetét, aki megalapította a Szent György-hegy lábánál, Kisapátiban a Búzalelke Pékességet (ebből a profivá válással eltűnt az "e" betű, és pékességből pékséggé vált). Friss, augusztus 20-i hír, hogy minőségi alapanyagokból készült pékárujuk nemcsak a környékbelieket és a nyaralókat nyűgözi le, hanem a szakmai zsűrit is.

Elindultak az 5. Kenyérlelke Fesztivál versenyén, ahol megnyerték a fehér-félbarna kenyér kategóriáját, ami a verseny nagydíja is egyben, emellett pedig teljes kiőrlésű kenyerük harmadik helyezést ért el a fesztiválon. Boldogság szűrődik ki az alábbi, Facebookra kitett soraikból is: "Hihetetlenül jó érzés volt így hazatérni a Szent György-hegyre, a Badacsonyi borvidékre. Sokunk öröme ez, már most érezzük, köszönet a biztatásért, a támogatásért!"