Egyre csak éleződik a helyzet a Balatonon: míg kerékpárutak és más beruházások zajlanak, a természetvédelem alatt álló területek sérülnek, ennek pedig hangot is adnak, nem csak az ottlakók. Közben megvan az idei ország bora és a versenyrekordot hozó balatoni hal is. Íme, a heti híradónk.

Az elmúlt napokra még elvétve jutott egy kis kellemes őszi, kirándulós idő, de alapvetően borongós, esős, szeles napokra számíthatunk a Balatonon és környékén. Az Időkép előrejelzése szerint jelentős esőzés várható, de csütörtöktől tetten érhetőek lesznek a napsugarak is: 12-15 fokra javulhat fel az idő, ez pedig kitart egészen a hétvégéig is. Tehát a hét második felére kicsit kilépünk a szürke, esős napokból.

És most lássuk, mi minden történt a Balatonnál a múlt héten a természetvédelmen, közlekedésen és a turizmuson át a közügyekig.

Természet & védelme

Hetvenhárom civil szervezet kéri a magyar kormányt és az illetékes szerveket arra, hogy garantálják, hogy Magyarország nagy tavai (a Balaton, a Fertő tó, a tatai Öreg-tó és a Velencei-tó) ne essenek áldozatul állami és magánberuházásoknak. (Telex, 24.hu)
 
Petíciót indítottak egy Alsóörsre tervezett benzinkút ellen. A beruházás miatt egy kb. 5000 négyzetméteres erdőterületet tarolnának le, de az alsóörsi önkormányzat szerint kiragadt mondatokról van szó, nem erdőirtásról." (SzabadaHang, Alsóörsért közösen)
 
A Balatoni Bringakör felújítása során a déli szakaszon, Balatonszárszón és Balatonlellén a munkagépek több helyen károsították a fákat. A károk egyes szakértők szerint felérnek azzal, mintha konkrétan kivágták volna az érintett fákat, a Balatonszárszói Közös Önkormányzati Hivatal jelenleg vizsgálja az ügyet. (Átlátszó)
 
Több száz fa és cserjeféle, köztük cédrusok és ciprusok közül választhatnak azok, akik szívesen örökbefogadnának egy-egy növényt is. A Folly Arborétum októberben induló kampánya a természetszeretet és a környezetvédelmet kívánja népszerűsíteni. (Folly Arborétum közleménye)

Közlekedés

Még októberben változások várhatók a balatonaligai közösségi közlekedésben, a buszjáratok jobban igazodnak majd a vasúthoz. 2021 júniusára pedig a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosítása készül el a tervek szerint, ezzel együtt előkészítik majd a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosítását is. (Infostart)

Új buszpályaudvar épül Hévízen. A korábban Cserszegtomaj felőli részen elkészült, de eddig meg nem nyitott alpályaudvart fogják központi buszpályaudvarrá bővíteni a városban. (Magyar Építők)

A járványhelyzet miatt csaknem 270 ezer fővel kevesebben vették igénybe ezen a nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. szolgáltatásait. Ez jelentős bevételkiesést okozott a társaságnak. Egyébként már csak a hétvégéken, valamint az október 23-i hosszú hétvégén van lehetőség személyhajóval utazni a Balatonon. (Infostart
 
Az évek óta köztudatba kerülő Budapest–Balaton kerékpárútról most újabb részletek derültek ki: a több szakaszból 2021-ig elkészülhet a Budapest–Etyek, 2022-ig pedig a Székesfehérvár–Polgárdi vonal. (Feol)
 
A tervek szerint jövő nyáron már Veszprémből is letekerhetünk a Balatonra, a Veszprém-Felsőörs kerékpárút megépítését egy hónapon belül kezdhetik el. (Vehir.hu)

Kékfény

Elsüllyedt egy kotróhajó a Balatonban. A mederanyagot összeszedő gép azért süllyedhetett el, mert helyhiány miatt kénytelen a kikötő helyett a nyílt vízen lehorgonyozni. A hajónak a felborulás és elsüllyedés ellenére sem esett baja, így újra munkába állhat, kockáztatva az újabb ilyen esetet. (Világgazdaság)

Bor & gasztró

Kiosztották az Országház bora 2020 díjait is, első helyezett lett fehérbor kategóriában a 2019-es "Kékderű" Badacsonyi Kéknyelű az Istvándy Pincészettől. A második helyet olaszrizling kategóriában érte el balatoni borászat: a Söptei Pincészet 2018-as "Varázslat" Csopaki Olaszrizlingje kapott ezüstöt. (Balatoni Kör)

Sport & strand

Múlt heti híradónkban szó volt arról, hogy kitiltották a horgászokat a balatongyöröki strandról, most a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta a témával kapcsolatban a Magyar Horgászszövetség (Mohosz) alelnöke, Kozári Miklós, hogy a Balaton horgászvíz, a horgász pedig 11 hónapon át fizető turista. (Magyar Nemzet)

Új horgászati versenyrekord született Balatonmáriafürdőn. A VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen (NBBH) Szabó Pipsi István 29,175 kg-os pontyot fogott ki. (Balatoni Hal)

Turizmus & szállás

Négy évszakossá vált a Balaton, ez azt jelenti, hogy már egyáltalán nem csak nyáron nyaralnak az emberek a nagy tónál - derült ki a Balatoni Turizmus Szövetség felméréséből. Ami pedig a COVID-19 befolyásolta tény, hogy a válaszadók közel fele úgy nyilatkozott, hogy ha van egy hete nyaralásra, akkor csakis a Balatonon tölti. (Világgazdaság)

Köz & ügyek

Áll a bál Balatonaligán, amiért az ott lakók attól tartanak, hogy a Club Aliga területén nem marad számukra szabad partszakasz az ott folyó beruházások miatt. A polgármester szerint a hangos tiltakozás inkább ront a helyzeten, mintsem használna. (24.hu)
 
A Balatoni Kör hét pontban fogalmazta meg a zéró tolerancia feloldásával és az ittas vezetéssel kapcsolatos szempontjait. Utalnak többek között arra, hogy az Európai Unió 27 országából csak négyben van zéró tolerancia, de az energiaitalokra, valamint a magyar borkultúrára is hivatkoznak közleményükben. (Balatoni Kör)

Címkék