Balatonföldváron idén már új strandokon napozhatunk, de Tihany és Veszprém is számos fejlesztéssel készül az év közepére. Sümegen gyógy- és termálvizet találtak, februártól új horgászrend lép életbe a Balatonon. Úgy tűnik, a nyári tervek egyelőre nem reménytelenek – heti tó körüli híreink következnek.

Mostanra már nemcsak a hideg, hanem a hó is beköszöntött többnyire mindenhol. Január 14-én (csütörtökön) hózáporok futottak át a Balatonon, január 17-én (vasárnap) pedig már el is kezdett jegesedni a tó vize. Az Időkép a Balaton déli partján, Siófokon kapta lencsevégre a jégképződést. Ekkor az északnyugati szelet is viharos lökések kísérték, így a partra kicsapódó víz még a növényekre, tereptárgyakra is ráfagyott. Itt tudjátok megnézni a videókat, fotókat.

Jelenleg a Balaton jegén tartózkodni nem ajánlott, a jég vastagsága sehol sem megfelelő. Várhatóan a melegebb idő hatására – a héten ugyanis emelkedik a hőmérséklet, január 22-re (péntekre) ismét +10 fok is lehet – az eddig a kikötőkben vagy a part melletti vízterületeken képződött jég továbbmosódik, törik, szilárdsága romlik, a rajta való közlekedés, sportolás és tartózkodás életveszélyes – hívta fel a figyelmet a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság.

És most lássuk, mi történt a héten a Balatonon az időjáráson túl: a fejlesztésektől a kulturális hírekig!

Gasztró

Örvényesen megszűnik a Balaton Bár, a döntést gazdasági okok miatt kellett meghozni, de már keresik az újabb lehetőségeket. A gyerek- és kutyabarát hely évek óta adott otthont zenés, kellemes balatoni estéknek. (Balaton Bár – Facebook)

Nem kellett kizárni egyetlen balatoni bort sem a legutóbbi Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság (BBBB) ellenőrzése során. A mostani, 200. alkalmat is beleértve összesen 12 285 bormintát vettek górcső alá 2012 év vége óta. A korábbi alkalmakkor a minták mintegy 9-10 százaléka nem felelt meg a bizottság minősítése alapján. (Veol)

Turizmus, szállás

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint nyáron újraindulhat a turizmus, ugyanakkor a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. (MTI)

A bizonytalan helyzet ellenére a hazai fesztiválszervezők is úgy készülnek az idei szezonra, mint eddig, tehát a technika, a szponzorok, a helyszínek, a programok és minden egyéb biztosítva lesz ahhoz, hogy zöld utat kaphassanak a kormánytól – mondta el többek közt a Balaton Sound, a MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál társalapítója, Lobenwein Norbert. (Blikk)

Köz & ügyek

Úgy tűnik, a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) feladata marad, ugyanis visszavonják az erről szóló pályázatot. Mindez a közelgő fejlesztéseket nem befolyásolja. (Aqua Magazin)

Épül-szépül

Veszprémben az egykori Balaton Bútorgyár helyére kulturális és fesztiválprogramokhoz kapcsolódó rendezvényhelyszínt, a volt Szikvíz parkoló területére pedig Digitális Élményközpontot terveznek az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címhez kapcsolódóan. A program idei első sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a következő beruházások részleteit. (Európa Kulturális Fővárosa 2023 közleménye, We Love Balaton)

Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában címmel indított projektet a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) közel 150 millió Ft-os, vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt részeként Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is épül a Siófok-Törekiben található természetvédelmi területen 2022. december 31-ig. (DRV Zrt. sajtóközleménye)

Termál-, illetve gyógyvizet találtak Sümegen. Amellett, hogy a jövőben ezzel töltik meg az egyik sümegi hotel medencéit, a városba termálfürdőt, továbbá siklót is terveznek. A járványhelyzetben nincsenek vendégeik, így a napokban meg is kezdték az úgynevezett tesztüzemet. (Veol)

Tihany fő parkja és lépcsősora mellett a Visszhang-dombon ajándékboltot és új nyilvános mosdót hoznak létre már az idei szezonra, ahogyan a Skanzenben, a parasztgazda és a halászcéh házában folyó felújítási munkákkal is végeznek addigra. Ezenkívül nyáron megkezdik az egykori apátsági magtár turisztikai fogadóépületté alakítását. A földszintjén működik majd a Tourinform Iroda egy kis kávézóval, a két emeleti szinten pedig kiállítóterek lesznek, amelyek rendezvényhelyszínként is működhetnek majd. (Balatontipp)

A 2021-es szezon Balatonföldváron már megújult stranddal indul: a Keleti és a Nyugati strandon új lépcsőlejárókat, egységes megjelenésű információs táblákat helyeznek ki. A meglévő vizesblokkokat és a beltéri öltözőket felújították, ezenkívül családbarát mosdót, valamint öltözőkabinokat is építettek. (Balatonföldvár Város – Facebook)

Környezet & védelme

Felülvizsgálja Balatonfüred önkormányzata a maga alkotta, de időközben elavult helyi építési szabályzatát, az elmúlt időszakban 21 területen rendeltek el beépítési és változtatási tilalmat. Az érintett területek évtizedek óta nagyon magas, akár 60 százalékos beépítési lehetőséggel rendelkeznek, a zöldfelületi mutatójuk csupán 20-30 százalékos – a város ennél jóval kisebb beépítési százalékot indítványoz, illetve a kötelező zöldfelületek mértékének szinte megduplázását. (Balatonfüred.hu)

Kultúra

Hamarosan elkezdik a pályaművek bírálását az Év Balatoni Háza 2020. évi építészeti pályázatra is, összesen 23-an – tizenegy lakóépület, nyolc középület és négy üdülő-, illetve gazdasági épület (például borospince) – versenyeznek ezért a díjért, aminek minden évben nagy figyelmet szentelnek. Az eredményhirdetés március közepére várható. (Magyar Nemzet)

Megkezdődött a képzőművészeti és kisgrafikai gyűjtemények felülvizsgálata a Balatoni Múzeumban. Több mint tízezer műalkotást néznek át ilyenkor az intézmény szakemberei, hogy megállapíthassák, melyik mű szorul esetleg restaurálásra, de az eljárás során évről évre kincsekre is bukkannak, leggyakrabban Halápy János vagy Egry József műveire. (Zaol)

A Bondoró Fesztivál ezúttal a farsangi álarcos mulatozásokhoz is csatlakozik, aminek keretében egy – a fesztivál hivatalos álarcát kereső – nyereményjátékot hirdettek meg. A farsangi álarcok bemutatkozóját e-mailben várják február 1-jéig, a résztvevők fesztiválbelépőket és értékes nyereménycsomagokat nyerhetnek. Még több infót itt találtok a játékhoz. (Bondoró Fesztivál közleménye)

Az Európai Unió kortárs építészeti díjára – Mies van der Rohe-díjra – jelölték Az arc, a medence, két torony és egy rom című kiállítást Veszprémben. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósult projekt során óriási és játékos bútorok segítségével igyekeztek kiegészíteni a modern lakótelepek építészeti hiányosságait. (Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa – Facebook)

Sport, strand

Február elsejétől új horgászrend lép életbe a Balatonon, ami a ragadozó halak fogásának tilalmi idejét megduplázza, a gyerekhorgászatban könnyítést hoz, a szemetelést viszont szigorúbban bünteti – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A ragadozó halak (süllő, balin, csuka, kősüllő és sügér) fogásának korábban egy hónapig tartó tilalmi ideje ettől az évtől két hónapig, március 1-jétől április 30-ig fog tartani, a szemetelésért pedig míg eddig csak figyelmeztetés járt, mostantól akár a területi engedélyt is bevonhatják. (MTI)

Egyre többen teljesítik a tavaly létrehozott Privát Ultrabalaton elnevezésű speciális, egyéni futást, ezúttal Gyöngyösi Róbert vágott neki a tó körbefutásának a mínuszokban. Takács Krisztián már teljesítette a távot 2021-ben, és rajtuk kívül még 11-en vannak beírva a versenynaptárba. A megmérettetés minden alkalommal szombat reggel hét órakor rajtol, a szintidő 32 óra. (Veol, Füred TV)

Címkék