gasztró

szerkesztés

A Balatont is elérte a bagelőrület: Örvényesen nyitott meg a Random Bagel Bar

Szerzők

  • Chilembu Krisztina

2021. 06. 21. 14:27

A 71-es út melletti, kétségtelenül jó adottságokkal rendelkező örvényesi telek már többféle vendéglátóhelynek adott otthont. Itt volt a Másik Bolt balatoni képviselete, majd a Balaton Bár és egy balatoni képzőművészek alkotásait bemutató galéria költözött a helyszínre. Idén is érdemes megállni itt, májustól egy bageleket és hétvégén brunchot kínáló helyet találtok itt, ha megpihennétek bringatúra közben, strandolás előtt vagy után.

Az ismerős díszletek fehér és kék színekben pompáznak, a raklapból készített kanapék és a fotelek a legelszántabb bringást is egy kis lazításra csábítják. Ha a kényelmes ülő- és fekvőalkalmatosságok látványa nem késztet pihenésre, akkor elég megérezni a fűszeres malachús vagy a szószok illatát, és máris letesszük a biciklit.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A Random Bagel Bart egy füredi pár, Kárpáti Sára Boglárka és Vajda Milán nyitották meg. Sára Boglárka eddig főleg marketingesként és social media menedzserként tevékenykedett, de diákként sok nyarat töltött már el a vendéglátásban, Milán pedig többek között a balatonfüredi Kedves Cukrászdában dolgozott.

Milán és Sára Boglárka

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Tavaly döntötték el, hogy új vállalkozásba kezdenek együtt. Sokat tanakodtak, milyen jellegű gasztrohely hiányzik még a Balatonról. „Mindenképp olyan helyet szerettünk volna nyitni, ahová mi is szívesen beülnénk. Azt is tudtuk, hogy street foodot szeretnénk árulni, hétvégén pedig reggelit adni” – mesélik. A választás végül a bagelekre esett, mert nem volt kifejezetten erre specializálódott egység a tónál. Az is fontos szempont volt, hogy a bázisuk egyben bringáspihenőként is funkcionáljon, be is szerezték hát a gyorsszervizhez szükséges felszerelést.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Bagelek, piték, reggelik

Hétféle bagel szerepel most a kínálatban, de semmi nincs kőbe vésve, a felhozatal a vendégek visszajelzései alapján változik. Ami fix, az az ikonikus fogás, a Random bagel, ami pikáns házi krémsajttal, sült paradicsommal, friss salátával és pirított baconnel készül. Néhány falat meggyőzött minket arról, hogy ezentúl nem megyünk el itt anélkül, hogy magunkhoz vegyünk néhányat ezek közül.

Hétféle bagel szerepel most a kínálatban

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Aki valami tartalmasabbra vágyik, annak a BBQ pulled porkos bagelt ajánljuk, amibe tépett sertéslapocka, csemegeuborka és pirított hagyma kerül. Nem szokványos ízek randevúznak a grillezett kecskesajtos, sült céklás verzióban, ahol a joghurtos szószt rukkola is kíséri.

Nem biztos, hogy mindenkinek bejön, ha egy bagel nem sós, hanem édes, de aki elég nyitott, annak érdemes kipróbálnia az avokádós-mangós változatot is. Eredetileg mézzel készült, de a vegánok visszajelzései miatt Milánék a mézet nádcukorra cserélték, hogy semmilyen állati eredetű hozzávaló ne legyen az ételben. 

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Szerepelt már a kínálatban lazacos, csicseriborsókrémes-erdei gombás és mogyoróvajas-banános bagel is, szóval senki ne lepődjön meg, ha valamilyen merész ízpárosítással találkozik az étlapon. Gondoltak a gluténérzékenyekre is: bár bagel egyelőre nem készül gluténmentesen, bagett viszont igen, és ugyanazokkal a feltétekkel rendelhető, mint a bagelek. 

A Random Bagel Barban vasárnap brunchmenüvel is készülnek, a bagelek mellett sonka-kolbász- és sajttálakat állítanak össze, de készítenek granolát joghurttal és friss gyümölcsökkel is. A házi pitéket Milán és Ildikó, Sára édesanyja készíti.

Aki csak egy kávéra vagy egy fröccsre állna meg, egy kis kaposvári pörkölőüzem, a Caffe Brando arabica kávéját és a szentantalfai Cseh Családi Pincészet borait találja itt. A borlap idővel bővülni fog, és a nyitvatartás meghosszabbítása is szerepel Sára Boglárka és Milán tervei között.

Rengeteg ötletük van, de kapacitásuk egyelőre nincs arra, hogy mindegyiket megvalósítsák, mivel csak ketten viszik a helyet, éppen ezért elképzelhető, hogy a hétvégéken egy kicsit várni kell majd az ételekre. De megéri, ahogy mondják, a legnagyobb örömet ugyanis az okozza nekik, amikor az emberek elégedetten távoznak tőlük.

Hasonló tartalmak

Admin mode