Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

látnivalók & kultúra

„Tévhit, hogy a szerzetes mogorva, regénybe illő figura” – Interjú Jeromos atyával, a tihanyi perjellel

Mitől lehet vonzó a XXI. században a szerzetesi lét, és egyáltalán, mit jelent ez Tihanyban, a Balaton egyik legpörgősebb településén? Hogyan lehet elcsendesedni a nyár közepén, és van-e énidő egy szerzetesi közösségben? Mihályi Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság konventuális perjelével beszélgettünk a felújítás alatt álló apátság tereiben az emberek felé való nyitás és a személyes találkozások fontosságáról, és arról, hogy miért van szükség az élményszerű, izgalmas programokra, amelyek segítenek közelebb hozni az érdeklődőknek a szerzetesek sok misztikummal övezett, valójában hétköznapi világát.

We Love Balaton: Mi volt az első balatoni emléke?

Jeromos atya: Bakonyszentlászlón éltem gyerekkoromban. Bakonyi családként nyáron rendszeresen lejártunk a Balatonra, Balatonszárszón és Alsóörsön nyaraltunk a szüleimmel. Az a kép ugrik be legelőször, ha visszagondolok a gyerekkoromra, hogy Csopaknál meglátom a Balatont és Tihanyt.

WLBa: Mi mindenért kell felelnie a Tihanyi Bencés Apátság konventuális perjeleként?

J. a.: Elsődlegesen a tihanyi bencés szerzetesközösségnek vagyok az elöljárója, ezt az apátság mostani jogi státuszában konventuális perjelnek hívjuk. Az elsődleges feladatom a közösség életének vezetése, a testvérek szolgálata, segítése mind a spirituális, mind a hétköznapi életben megjelenő problémákkal kapcsolatban. Vezetni kell egy turisztikai intézményt, ahova évente több mint százezer látogató tér be. Az apátság működtetése is valamilyen formában az én feladatom – természetesen a munkatársaimmal együtt.

Mihályi Jeromos atya

Mihályi Jeromos atya pár nap híján öt éve tölti be a Tihanyi Bencés Apátság konventuális perjeli posztját. Tovább folytatja az elődje, Korzenszky Richárd által megkezdett „nyitást”, amely különféle izgalmas programokkal, vezetett sétákkal enged betekintést a szerzetesközösség hétköznapjaiba. Ehhez kapcsolódóan 2022-ben részt vett előadóként a TEDxBalaton konferencián is, ahol a mai szerzetességről és a közösségekkel kapcsolatos sztereotípiákról beszélt. Szívesen megy mindenhová, ahol képviselheti ezt a küldetést, nyithat a világ felé.

Emellett szerzetes is vagyok, és ehhez szorosan hozzátartozik a lelkipásztorkodás. Kilépünk a hívekhez, meghallgatjuk őket, ellátjuk a lelkipásztori feladatokat, esketünk, temetünk, szentmisét mutatunk be. Én 2011 óta járok az aszófői plébániához tartozó Balatonszőlősre, az én felelősségem, hogy ezt a közösséget ebben a szolgálatban ellássam. De ez felüdülés, kikapcsolódás, mindig hitből fakadóan, szívesen végzem. Ezenkívül a tihanyi iskola fenntartói feladatait is a bencés közösség látja el. Tavaly még tanítottam az általános iskolában, de most ezt pihentetem, mivel az apátságban épp zajlik a felújítás, itt is jelen kell lenni, képviselni a közösséget a megrendelővel, a felújítóval szemben.

WLBa: A TEDxBalatonon tartott előadásában mesélt az apátságban látható kiállítás utolsó szobájáról, ahol a szerzetesek fotóit nézve a látogatók néha azt gondolják, a feltüntetett évszám, az 1986 csak a szerzetesek halálának éve lehet, és nem a születésüké. Melyek a leggyakoribb sztereotípiák a szerzetesekkel és a szerzetesi életformával kapcsolatban?

 J. a.: 
A legnagyobb tévhit, hogy a szerzetes nem létezik. Vagy hogy elvonul a világtól, egy hegy tetején vagy egy barlangban lehet megtalálni. A másik tévhit, hogy  a szerzetes regénybe illő, mogorva figura, aki bezárkózik, és igazából nem is ebben a világban él. A mai magyar társadalomnak nincs képe a szerzetesekről. A II. világháború után még nagyon sok szerzetes és szerzetesnő élt Magyarországon: sok feladatot elláttak a közoktatásban és az egészségügyben is. De a kommunizmus ideje alatt a szerzetesrendek nem működhettek, ezért igazából nem is látják, nem ismerik őket az emberek.

WLBa: Elég, ha arra gondolunk, hogy míg például Thaiföldön teljesen megszokott látvány, hogy a szerzetesek a városban, a piacon sétálgatnak, itthon még mindig furcsa, hogy Tihany főterén habitusban látunk egy szerzetest.

J. a.: 
Ez a mi korunkban élő embereknek furcsa. Ezért is van szerintem nagyobb felelőssége a szerzetesközösségeknek, akik most működnek, hogy megmutassák a világnak, hogy nem ez a kép, és nem a habitus teszi a szerzetességet, hanem a szerzetes személyisége. Civilben is ugyanúgy szerzetes a szerzetes. A habitus jel, eszköz, de nem az a szerzetesség.

WLBa: Az említett kiállításon fiatal szerzetesek fotói is láthatók. Mitől lehet vonzó egy szerzetesi közösség a XXI. században?

J. a.:
Minden szerzetesközösség más. Mindenki ugyanazzal a céllal érkezik – Isten meghívja, vagy szeretné keresni Istent –, de mégis teljesen más személyiség. Egy közösség attól lehet vonzó, ha életszerű. Fontos, hogy azt élje, amit mond. Mi nem gondoljuk azt, hogy jobbak vagyunk, mint a világ, hanem azt, hogy egy kicsit más életet élünk. Egy olyan életet, amiben más az értékrend. És ez nem értékítélet. Nem azt mondjuk, hogy ez az értékrend jobb vagy rosszabb, de más, mint amit a világ gondol az életről, és máshova helyezzük a hangsúlyokat.

De ennek hitelesnek kell lennie, hiteles istenkeresésnek, hiteles közösségnek, ami soha nem problémamentes meg konfliktusmentes. Mert olyan emberek jönnek össze és élnek együtt, akik teljesen máshonnan érkeznek, teljesen más adottságokkal. Ugyanakkor ebben is van az ereje egy szerzetesközösségnek: megvan a helye egy idős embernek, akinek megvan a maga tapasztalata és életbölcsessége, és aki egy kicsit visszafogja egy fiatal lendületét, aki lehozná a csillagokat az égből.

Ahhoz, hogy egy közösség életszerű legyen, fontos, hogy a szélsőségektől mentes legyen. Találjon egy középutat az imádság és a munka között, és nem árt, hogyha van egy kis vidámság, kiegyensúlyozottság, derű. És ha ezt meglátják a fiatalok, akik érdeklődnek, lehet, hogy azt gondolják, hogy el tudják képzelni az életüket a közösségünkben.

WLBa: Ezek a tapasztalatok egy cég vezetésénél is hasznosak lehetnek.

J. a.:
Valahol ugyanaz a kettő. Az alapvető fundamentumok ugyanazok a szerzetesközösségeknél is – mivel emberek jönnek össze –, csak máshogy világítjuk meg ugyanazokat a dolgokat. Nyugat-Európában bencés elöljárók tartanak elmélkedéseket, lelkigyakorlatokat – Szent Benedek regulája, az elvek alapján, amik szerint mi élünk – menedzsereknek, cégvezetőknek. Mert ezek nem változnak, az ember tulajdonságait tekintve évszázadok óta nem változik. Csak az változik, hogy hogyan világítjuk meg és milyen perspektívából nézzük az emberek életét.

WLBa: A tihanyi bencés közösség nagyon sok személyes információt megoszt magáról. A kiállításon például kiderül, hogy kinek melyik a kedvenc filmje – az is, hogy az Öné a Trónok harca. Miért döntött úgy, hogy még több betekintést enged a szerzetesközösség életébe?

J. a.: 
Azért, amiért mi itt vagyunk szerzetesek, a Balaton fölött, csodálatos helyen: hogy jelek legyünk. Az életformánk és mi magunk személyesen is, a hivatásunk, a munkánk is jel a világ számára. És ahhoz, hogy ezt a jelet megismerjék az emberek, szükséges, hogy közel engedjük magunkhoz őket. Ez nem azt jelenti, hogy mindent megosztunk, hiszen a szerzetesközösség éli a saját belső életét.

Olyan csatornákon is nyitunk az emberek felé, amelyek nem olyan „klasszikusak”, mint például a szentmise, a kulturális előadások vagy a koncertek. Ha valaki találkozik egy szerzetessel, az egy sokkal mélyebb élmény. Ilyen alternatív csatorna a szerzetesi szoba a kiállításon vagy az olyan alkalmak, ahol mi magunk megszólíthatjuk az embert, és mi is megszólíthatók vagyunk. 

Már nem az van, mint a középkorban, hogy mi mondunk valamit, és azt meg kell hallgatni. Megfordult a világ, az emberek arra vágynak, hogy meghallgassák őket, és ehhez szükség van arra, hogy jelen legyünk és nyitottak legyünk a másikra. Ha érdekes, élményszerű programokat, eseményeket, találkozásokat kínálunk, akkor arra nyitottak az emberek.

WLBa: Mire kíváncsiak a leginkább látogatóik?

J. a.: Általában a hétköznapjaink érdeklik az embereket. Hogy telik egy napunk, mikor kel fel egy szerzetes, és mit csinál. Ezért is szerepel a kiállításon több helyen is az, hogy mi a napirendünk, összehasonlítva a régi korok napirendjével.

WLBa: Hogyan lehet egyedül lenni vagy énidőt megélni egy közösségben?

J. a.:
Az énidőt nálunk mindenkinek a saját adottságai alapján kell megtalálnia, a személyes tulajdonságok és a kreativitás figyelembevételével. Van, aki elmegy futni, vagy ha szabad a délelőttje, túrázni, más csendes imádságot folytat, de van olyan testvérünk, aki hajnalok hajnalán kel, és akkor van egyedül, megint más délután találja meg az énidejét, amikor a rózsafüzért imádkozza a folyosón sétálva. Ez mindenkinek a személyes feladata, hogy ő maga találja meg.

WLBa: Mennyire más a pasztorális munka nyáron, amikor sok a nyaraló, és télen, amikor főleg a helyi közösséggel dolgozik?

J. a.:
Nyáron az emberek pihenni jönnek, ilyenkor nem passzol a nyaraláshoz a mély, másfél órás prédikáció. A templomainkban megjelenik, ott van egy helyi közösség, akik télen is jönnek, és félő, hogy ők elvesznek a nagy tömegben. Meg kell találni a módját, hogy a helyi közösség nyáron is jelen legyen, ugyanakkor azokat az embereket, akiknek itt van nyaralójuk, integrálni kell a közösségbe, vagy a szentmisén, a szolgálatok kiosztásánál. Úgy kell összehangolnom a közösséget, hogy ne csak az érezze itthon magát, aki az év minden napján itt van, hanem az is, aki itt nyaral.

WLBa: Mi a tihanyi szerzetesrend küldetése itt, ezen a speciális helyen?

J. a.:
 Jelen lenni és találkozni. Az elődöm, Korzenszky Richárd konventuális perjel is nagyon sokszor hangsúlyozta, hogy Tihany egy találkozási pont. Itt nem kell nagyon sokat várnia az embernek, hogy találkozzon egy ismerőssel. És ez a küldetés valahol szimbolikusan is értelmezhető: meg kell teremtenünk a feltételeit annak, hogy ide eljöjjenek az emberek, olyan emberek jöjjenek, akik keresnek, vágynak valamire, akik itt választ kaphatnak a kérdéseikre – vagy ami talán a legfontosabb, hogy meghallgassák őket. És ez nem jöhet létre találkozás nélkül.

WLBa: Hogyan lehet a Balaton egyik legforgalmasabb településén megtalálni a belső békét? Van valamilyen technika – azon kívül, amit mosolyogva említett a TEDxBalaton-előadásában is, hogy egyszerűen csak be kell csukni az ablakot?

J. a.: Nincs olyan varázstabletta, amit beveszünk, és akkor békében vagyunk. Ez egy nagyon összetett dolog. Azt kell tudatosítani, hogy ha én most itt vagyok, akkor a helyemen vagyok-e, vagy nem. Azt teszem, amire hívott engem a Jóisten, ott vagyok-e, ahol boldog vagyok, vagy sem. A boldogság nem azt jelenti, hogy nincs semmi problémám, nincs semmi kihívás előttem, vagy nem lehetek gyenge, vagy nem esem el az életben. A boldogság az, hogy újra fel tudok állni, tehát van honnan merítenem, van honnan újrakezdenem. A belső béke megteremtése valahol ott kezdődik, hogy én tudatosítom magamban, hogy igen, boldog vagyok azon a helyen, ahol élek.

És ehhez itt mi különleges segítséget kapunk: ha az ember kinéz az ablakon, rájön arra, hogy Tihanyt is meg az embert is a Jóisten jókedvében teremtette. És ez a jókedv ki tud sugározni az emberre, és meg tudja tapasztalni, hogy igen, lehet, hogy zaj van, lehet, hogy forgalmas ez a hely, de ez lehetőség a találkozásokra.

2022. szeptember 10-én Balatonfüreden került sor a TEDxBalatonra, ahol a régióból érkező előadók rövid és inspiratív történetekkel hívják fel a figyelmet a tó és az itt élők, az ingázók, a nyaralók számára egyaránt fontos ügyekre és kezdeményezésekre. Jeromos atya előadását itt láthatjátok.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Aktív

Egy teljesen új nyomvonalon is körbetekerhetjük a Balatont

Egy 400 kilométer hosszúságú, nem hagyományos kerékpárúton vezető, de kitáblázott útvonalon is körbetekerhetjük a Balatont.

Neked ajánlott

A