A május elseje tökéletes alkalom, hogy kicsit kiszakadjatok a hétköznapokból és a munkából, örüljetek a tavasznak. A hétvégén elcsíphetitek a retró majálisok hangulatát finom házi grillkolbásszal és kézműves sörrel, megismerhetitek a Nagyvázsonytól a Balatonig csordogáló Eger-víz patakot és különleges koncerteket hallgathattok meg a partján, részt vehettek a natúr borok seregszemléjén, de szurkolhattok egy kerékpáros maraton résztvevőinek is. Összegyűjtöttünk tíz izgalmas programot a hosszú hétvégére.

III. Natúr Sümeg, április 28–29.

A Natúr Sümeget 2021-ben Egly Márk – helyi borászok közreműködésével – hozta létre azzal a céllal, hogy az ökológiai szőlőművelés, természetes borkészítés és a fenntarthatóság fontossága mellett hitet téve a natúr borokkal kapcsolatos szemléletformálás meghatározó rendezvénye legyen.

Április utolsó hétvégéjén magyar és külföldi szakértők előadásain, konferencia-beszélgetéseken, prezentációkon keresztül ismerhetitek meg a történelmi Magyarország legjobb natúr borait. A szakmai programok mellett sétáló borkóstolón is részt vehettek, de lesz borpárlat mesterkurzus is kóstolóval egybekötve.

További infókat itt találtok. 

Jókai-napok 2023, Balatonfüred, április 28–29.

Április utolsó hétvégéjén a Jókai-napokon és múzeumi majálison vehettek részt Balatonfüreden, a Petőfi emlékév jegyében. Gyerekprogramok, irodalmi beszélgetések, koncertek, tárlatvezetések várnak rátok. Lesz még májusfaállítás, családi foglalkozás a Bak Imre kiállításhoz kapcsolódóan, virágbörze, a Koloska-völgyben pedig az elmaradhatatlan Jókai-bableves főzőverseny.

További infókat itt találtok. 

Eger-víz napok 2023 első hétvége, április 28–29.

A Balaton-felvidék és a Déli Bakony egyik természeti értékével a középpontban szervez április végétől októberig tartó eseménysorozatot Eger-víz Napok 2023 címmel. Az első napon, azaz 28-án Veszprémben a Szent István-völgyhídon és alatta, 29-én Nagyvázsonyban a Horváth Balázs-hídnál, majd 30-án a kapolcsi Faluhídon ad koncertet többek között Szirtes Edina Mókus, a Magyar Harsona Kvartett, Juhász Réka és Juhász Dénes népzenei előadók, ill. a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes. Vetítéssel egybekötött helytörténeti kerekasztal-beszélgetésekre is várják az érdeklődőket, mindhárom településen.

Kinizsi-vár dísztermében kézműves foglalkozás, „vizes” népdalok és versek várják a látogatókat. Az udvaron reneszánsz térzenét hallhattok és kerámia kiállítást is láthattok. 18 órától a Reményi Antal Rendezvényházban a Duna Szimfonikus Zenekar játszik a vízzel összefüggő kompozíciókat. A HÍD Tájművészeti Ösvény 30-án vasárnap 15 órakor kezdődik a projekt megnyitójával, amelyen 13 szabadtéri szabadtéri alkotást avatnak fel a 3 kilométeres Malmok völgye túraszakaszon.

További infókat itt találtok. 

Kinga Kamrája és Reketye Brewing Co. – Majális, Káptalantóti, április 29.

A hagyományos virsli és sör egy másik univerzumába léphettek a Kinga Kamrája és a Reketye Brewing április 29-ei, előrehozott majálisán. A grillkolbász bárányból, kecskéből és sajttal készül, hozzá pedig búzasör, session lager és IPA dukál, de a Reketye szezonális különlegességekkel is készül erre az alkalomra. A gulyás sem maradhat el: angus marha és mangalicahús kerül az üstbe, délután pedig a hangulatért a Temp0lar felel. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, szabadtéri játékokkal, állatsimogatóval és lovakkal várják az aprónépet.

További infókat itt találtok. 

From Noise to Sound – előadás és koncert, Kapolcs, április 29.

Nikola Macura a háború mindent betöltő robaját oldja fel tér-specifikus zenei performanszokban. Zajtól a Zenéig nevű projektjében elhasznált lövedékekből, fegyverekből, gránátokból készít hangszereket, amelyeket meghívott zenészek szólaltatnak meg, a MűvészVölgy Kúriában. Így lesz a törmelékekből, az emberi pusztítás nyomaiból művészet, tárgyakból hang, kollektív traumából a béke reménye.

További infókat itt találtok. 

Teraszi Felvonulás Sabarbecue-val, Káptalantóti, április 29 – május 1.

Április 29. és május 1. között egy nyugis hétvégén vehettek részt a Sabar Borházban, ahol megnézhetitek a megújult teraszt, kóstolgathatjátok az új borokat, mellé pedig a házi Sabarbecue hot dogot, húsos és vegán változatban is.

További infókat itt találtok. 

Szezonnyitó ünnepség a Csavargőzösön, Balatonboglár, április 30.

Az idei év jubileum a Csavargőzös Műemlékhajó életében. 150 éve, március 2-án kezdte menetrendi járatát Boglár és Fülöp között a tó első csavargőzöse. Most, a szezonnyitón is készülnek egy különleges meglepetéssel és közös ünnepléssel, amelyen április 30-án, 11 órától vehettek részt.

További infókat itt találtok. 

Piknik a parton 2023, Balatonalmádi, május 1.

Május elsején Balatonalmádin is változatos programokkal várják az egész családot. A nap folyamán különböző előadásokat, táncos bemutatókat nézhettek meg, a gyerekeknek pedig kreatív játszóházzal, kézműves programokkal készülnek a szervezők. Ha megéheznétek, érdemes a finomságokra is vetni egy pillantást, és egy pokrócon pihenve hallgatni a koncertet.

További infókat itt találtok. 

Barokk szemfényvesztés a Püspöki Palotában, Sümeg, május 1.

sümegi Püspöki Palotában május elsején két időpontban, 10:30-kor és 14:00-kor indítanak csoportokat, hogy egy egészen különleges szempontból meséljenek az ott látható kiállításról. A fő kérdés az lesz, hogy hogyan használta a barokk az illúziókeltést, és vajon milyen hatást kelt bennünk ma. Él-e ma is a varázslat?

További infókat itt találtok. 

BalatonFondo 2023, Balatonfüred, május 1.

Országúti kerékpáros maratont szerveznek a Giro d’Italia hazai rajtjának egyéves évfordulójára. A május elsejei BalatonFondon, a 2022-es Olasz Körverseny 2. szakaszának útvonalából ismert részeken, Tihanyban és a Káli-medencében tekerhettek teljes útlezárás mellett. Jelentkezhettek a 140 km hosszú Granfondóra vagy a 60 km-es Mediofondóra, de fontos, hogy az esemény nem csak profiknak szól: azokat is várják a szervezők, akik soha nem vettek még részt kerékpáros versenyen.

További infókat itt találtok. 

Címkék