Egynapos kiruccanás vagy tíznapos buli, családi lazulás vagy pörgés – ahányan vagyunk, annyiféle fesztiválra és nyári elfoglaltságra vágyunk. Júliusban szerencsére bőven akad program, amelyek közül válogathattok: Művészetek Völgye, Balaton Beer Weekend, Veszprémi Utcazene Fesztivál, hogy csak néhányat említsünk. Hogy ne vesszetek el a bőség zavarában, összegyűjtöttünk 20 változatos eseményt erre a hónapra. Elő a naptárakat, és tervezzétek meg a júliust!

55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj – július 6-8.

Július 6-án rajtol Európa leghosszabb tókerülő versenye, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A résztvevők két napon át teszik próbára a vitorlázási tudásukat, kitartásukat és akaraterejüket egy légvonalban 160 kilométeres távon.

A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnan már újra visszafelé hajóznak, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

További infókat itt találtok.

Tipp!

A versenyt figyelemmel kísérhetitek bármelyik Bahart-járatról, a kompról, megújult balatoni kilátókból – vagy ami a legkényelmesebb, panorámás borteraszokról.

Hello Wood Builder Summit – július 6–16.

Hello Wood Builder Summit Európa legkülönlegesebb építőfesztiválja, a Hello Wood eddigi legnagyobb és legtöbb résztvevőt felvonultató eseménye. A 10 napos építészeti tábor és fesztivál helyszíne az egykori halápi bazaltbánya lesz. Az építésztábor fókuszában a bontás-építés, a beavatkozás és a természetesség, a hiány, az üresség és a feltöltődés viszonya áll majd, és ehhez a bezárt, elhagyatott bánya, a hatalmas tájseb izgalmas helyszínt teremt. A fesztivál központja a Monument of Builders” nevű installáció lesz, amit a résztvevők közösen építenek meg. Az eseményt egy mindenki számára nyitott zenei minifesztivál zárja.

További infókat itt találtok.

Balaton Beer Weekend – július 6–9.

Kisüzemi sörfőzdék települnek ki Zamárdiba július 6–8. között, az első Balatoni Sörök Fesztiváljára (BALATON BEER WEEKEND). A Zam! terasz melletti partszakaszon találkozhattok balatonföldvári, tapolcai, zirci, balatonszentgyörgyi vagy sümegi manufaktúrákkal is. Mindeközben a Zam! előadótermében sörkészítésworkshopon vehettek részt előadásokkal és alapanyag-bemutatóval.

A fesztivál ideje alatt a minőségi ételkínálatról street food kocsik gondoskodnak, így lesz amerikai BBQ, gírosz, gőzgombóc, illetve hibrid és vegán street food is. A rendezvény vendégországa Csehország, a cseh söröket pedig a Beer Board mutatja be.

További infókat itt találtok.

Analógia – A We Love Balaton fotókiállítása – július 7., péntek

Mérföldkőhöz érkezett a We Love Balaton története: 10 éve kutatjuk nektek a legjobb helyeket, hírt adunk a legfontosabb történésekről, csokorba gyűjtjük a legklasszabb eseményeket, és megállíthatatlanul dokumentáljuk fotókon a balatoni pillanatokat. Idén nyáron számos meglepetéssel és születésnapi kiállítássorozattal készülünk, ahol Kőrösi Tamás, oldalunk állandó fotósának analóg képei lesznek láthatók.

Július 7-én, pénteken 16:00 órától mindenkit várunk szeretettel Veszprém egyik kedvenc kultkávézójában, a KUNSZT-ban! Funky DJ-szettel és üdvözlőfalatokkal készülünk, 17:00-tól pedig kerekasztal-beszélgetésen mesélünk az analóg fotókról, a We Love Balaton kulisszatitkairól, és olyan, Balatont érintő kérdésekkel foglalkozunk, mint hogy milyen turisztikai fejlesztések történtek az elmúlt 10 évben a tó körül, miért hódít a retróláz, és hogy valóban négy évszakos-e már a Balaton. Ezt közös koccintás és beszélgetés követi.

További infókat itt találtok.

Rozé, Rizling és Jazz Napok 2023 – július 7–16.

10 nap, 30 borász, 30 koncert: 2023-ban is vár a Rozé, Rizling és Jazz Napok a veszprémi Óváros téren. A szervezők idén exkluzív újításokkal is készülnek a VeszprémFest kísérőeseményre, két új VIP-teraszra kínálnak foglalási lehetőséget nagyobb társaságok részére minden este. A számos fellépő között olyan zenekarokat köszönthetünk, mint az Antal Gábor Trio feat. Szőke Szandra, Orbay Lilla Quintet, Berki Tamás & Sárik Péter Trio, és még sorolhatnánk.

További infókat itt találtok.

Manny Walters (ZA) – július 11–13.

dél-afrikai Manny Walterst az őt megelőző generáció inspirálta, olyanok, mint Prince, Marvin Gaye, Lenny Kravitz, Tracy Chapman vagy Michael Jackson. Így aztán nem csoda, hogy zenéje funk, rhythm & blues, rock és soul hatásokból merít. Mindez átitatva ösztönös zeneiséggel és magával ragadó előadásmóddal. A Papírkutyában három este zenél ő, július 11-től 13-ig.

További infókat itt találtok.

VeszprémFest 2023 – július 12–16.

Ha nyitottak vagytok több zenei stílusra, és nem kötelezitek el magatokat kizárólag egy műfaj mellett, akkor érdemes július közepén Veszprémbe látogatnotok: 12. és 16. között a História Kert és Jezsuita Templomkert szolgál helyszínül magas színvonalú nemzetközi és hazai koncerteknek. A VeszprémFest idei kiadásán is az opera, a jazz, a klasszikus zene, a világzene és a popzene területéről érkeznek zenészek, többek között köszönthetjük például a spanyol Alvaro SolertMarizát, Joss Stone-t az Egyesült Királyságból vagy hazai terepről Rost Andreát.

További infókat itt találtok.

Kráter 2023 – július 13–14.

A megcsonkított Balaton-felvidéki tanúhegy, a Haláp egykori bazaltbányájának kráterén szervez kétnapos zenei fesztivált a Hello Wood és a Katttarzis. A július 14. és 15. között lévő Kráter fesztiválra a hazai DJ-k mellett olyan előadók érkeznek, mint az Analog Balaton, Sisi, Lil Frakk, 6363, Kale Lulugyi és a Wavy Budapest.
 
A kétnapos zenei esemény a Hello Wood eddigi legnagyobb alkotótáborát, a Builder Summitot zárja le, ahova a világ minden tájáról gyűlnek össze az építeni vágyók. A két szervező egyesíti varázserejét: az építészetet és a fényinstallációkat hozzák el a bányába, ahol két éjjelen át táncolhatunk a kedvenc zenéinkre.

További infókat itt találtok.

Klassz a pARTon – július 13. – augusztus 1.

Klassz a pARTon egy nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozat, amelyen július 13. és augusztus 1. között vehettek részt a Balatonnál és Tatán. Az ingyenes koncerteknek a Balatonnál kilenc település ad otthont: Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonszárszó, Balatonszemes, Dörgicse, Keszthely, Szigliget, Tihany, Vászoly és Zamárdi mellett az idén Balatonederics is csatlakozik az eseménysorozathoz.

Július 14-én, pénteken Massimo Mercelli és Simon Izabella koncertjét hallhatjátok, a tihanyi apátságba pedig érkezik többek közt Vigh Andrea hárfaművész. Balatonszárszón a FareMido operatársulat koncertezik.

További infókat itt találtok.

Mihály, avagy egy város kísértetei – Csokonai 250 – július 14., péntek

Az Anima Sound Systemet vezető, számtalan irodalmi estet megálmodó Prieger Zsolt és társszerző-fellépőtársai, Balázsovics Mihály (Slow Village) és Subicz Gábor (Subtones, MAO) által megálmodott szürreális zenei-irodalmi előadás abból a gondolatból jött létre, hogy a 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás kori irodalom egyik legjelentősebb költője nem pusztán a múlt egyik mitikus alakja, hanem nagyon is jelen lévő személy: ő a nagy debreceni áramvonalas, sőt új hullámos rapper. A humorral teli előadást július 14-én, pénteken a balatonföldvári Kultkikötőben nézhetitek meg.

További infókat itt találtok.

Makers’ Market – július 15., szombat

Július 15-én, szombaton Budapest kedvenc alkotói vására, a Makers’ Market egy napra leköltözik a Balaton mellé, egy dizájnpiknik-esemény keretein belül. Zánkán, a Kisbirtok Kultbázison hazai dizájnerek alkotásai között válogathatunk, a szervezők pedig DJ-szettel és finomságokkal készülnek, melyekről a régió vendéglátóhelyei mellett kis kézműves gasztroműhelyek gondoskodnak!

További infókat itt találtok.

Jazz a levendulásban 2023 – július 15., szombat

Kőröshegyi Levendulásban nemcsak sétálgatni, gyönyörködni lehet, de jazzkoncertekbe is belehallgathattok július 15-én, szombaton. A színpadon elismert zenészek váltják egymást, ti pedig piknikasztalok körül, függőágyakból és egy pohár borral a kezetekben élvezhetitek a zenét. 18 órától Eliza Bliss és zenekara érkezik, őt követi a Csondor Kata Soul Family és Barabás Lőrinc – Random Szerda koncertje.

További infókat itt találtok.

Libegők Éjszakája 2023 – július 15., szombat

Nyolcadik alkalommal vehetünk részt idén a Libegők Éjszakáján, július 15-én. Az országban hat helyszínen, a Balaton közelében pedig Eplényben, a Síaréna Vibe Parkban tapasztalhatjuk meg, hogy milyen a csillagok alatt és a fák fölött libegőzni.

További infókat itt találtok.

Veszprémi Utcazene Fesztivál 2023 – július 19–22.

Július 19–22. között újra egy hatalmas színpaddá válnak Veszprém utcái, lépcsői, szórakozóhelyei. Már a line-up is összeállt (Tange Elektra, Bare James, Krakow Street Band, Sissos stb.), a világ minden részéről érkeznek előadók és zenekarok, hogy egy nagy, folyamatos fesztivállá változtassák négy napra a várost. Idén a szervezők 90%-ban olyan fellépőket hívtak meg, akik már jártak itt.

További infókat itt találtok.

Művészetek Völgye 2023 – július 21–31.

32. Művészetek Völgye idén is igazi művészeti Mekka lesz, ahol mintegy 2200 program vár rátok július 21. és 30. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend udvaraiban. A koncertek mellett színházi és táncelőadásokat nézhettek meg, irodalmi programokon, beszélgetéseken, workshopokon, jógán és biciklitúrán vehettek részt, vagy elmerülhettek a kézművesvásár forgatagában. A programokról, az új helyszínekről és a fellépőkről itt írtunk részletesebben.

További infókat itt találtok.

Tipp!

Idén ünnepli 10. születésnapját a We Love Balaton, ennek örömére kiállítássorozattal és számos meglepetéssel készül a szerkesztőség. Kapolcson, a FIÓK Udvarban Kőrösi Tamás, az oldal állandó fotósának analóg képeiből készült pop-up kiállítást láthattok.

Steve Aoki (USA) – július 22., szombat

Steve Aoki producer és Dj az elmúlt években a legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt, a DJ Mag Top 100-as szavazásán nem egyszer szerepelt a top 10-es mezőnyben, nyert a Billboard Music és DJ Awardson, de a száraz adatokon túl ő az, aki rendre a legjobb bulikat hozza a fesztiválokra: a DJ-pultban énekel, táncol, és közönségével folyamatosan kommunikál. Ennek megfelelően szuper bulira számíthattok július 22-én is, amikor a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban köszönthetitek őt.

További infókat itt találtok.

SZEZON – július 25., kedd

A Holtszezon Irodalmi Fesztivál csapata nyáron sem unatkozik, július 25-én, kedden pedig a hiphop felől közelíti meg az irodalom határterületeit egy minifesztivál keretein belül. A SZEZON nevű eseményükön hallhatjuk a versszerű szövegekkel operáló Mulató Aztékokat, a mitikus Lord Iron Livah-t, és érkezik Sisi és Bongor.

A veszprémi FOTON-ban bemutatják az új, veszprémi tematikájú POKET-kötetet, a PASZTA Egyetemi Színpadának Antigon-előadását, és hogy teljes legyen az összművészeti mashup, kiállítást is nyitnak Szántó Áron paintőrületeivel. Ott lesz Szász Zsófi rendező és a Platon Karataev duó is (Gergő és Sebő), hiszen levetítik a zenekarról készült dokumentumfilmet, amiről aztán beszélgetés indul el.

További infókat itt találtok.

ZamJam 2023 – július 27–29.

Zamárdi 2022-ben debütált fesztiválját idén július 27–29. között rendezik meg. Ide a szülőket, sőt akár a nagyszülőket is érdemes lesz elhívni, mert ez a háromnapos esemény a legendákról szól: a színpadon többek között Szikora Róbertet, Fenyő Miklóst, Bródy Jánost, Presser Gábort és Demjén Ferencet láthatjátok, és természetesen B. Tóth László sem marad távol. Koncertezik a Budapest Bár, és az Earth, Wind & Fire Experience by Al McKay is megtáncoltatja majd a közönséget.

További infókat itt találtok.

Káli Klasszik Fesztivál 2023 – július 27–30.

Koncertekkel, mesterkurzusokkal, képzőművészeti kiállításokkal és előadásokkal várnak titeket a Káli Klasszik 2023-on, a Fejes Művészeti Akadémia zenei fesztiválján, július 27. és 30. között a Balaton északi partján.

Az első három napon, csütörtöktől szombatig zongora, hegedű, cselló, brácsa és trombita mesterkurzusokat tartanak a helyi kultúrházakban, és képzőművészeti kiállítás is nyílik az ábrahámhegyi Bernáth Aurél Galériában az erdélyi Háromszékről érkezett alkotók alkotásaiból. Július 29-én, szombaton 16 órától Magyar Kantáta címmel a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus ad műsort Bartók és Orbán György egy-egy művével a kékkúti templomban. A zárónapon 11 órától pedig Nagy Viktória látványtervező művész Fessünk zenét! címmel képzőművészeti foglalkozást tart felnőttek és gyerekek részére az ábrahámhegyi kultúrházban.

További infókat itt találtok.

30. Kabóciádé Családi Fesztivál – július 28–30.

Kötéltáncosokkal, levegőakrobatákkal, repülő sárkányokkal és röpködő kabócákkal népesül be július végén a Séd-patak partja a háromnapos Kabóciádé Családi Fesztiválon.

És ahogy az elmúlt években is, ott lesz a bátor Habakuk király és a szépséges Boróka királyné, hűséges alattvalóik társaságában, akik varázslatos lovagkori hangulatot teremtenek – lovagi tornákkal, párbajokkal. Kicsik és nagyok egyaránt pár órára időutazókká válhatnak – kipróbálhatják magukat korabeli mesteremberek szerepében, kötélverőként, gyertyaöntőként, kékfestő mesterként. Emellett megnézhettek izgalmas bábszínházi előadásokat, de lesz gyerekbuli és koncert is, a bátor felfedezők pedig éjszakai kalandtúrán vehetnek részt.

További infókat itt találtok.

Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!

Címkék