Ahogy véget ér a hosszúra nyúlt májusi ősz, úgy telnek meg a panorámás borteraszok és a borospoharak. Összegyűjtöttünk néhány olyan helyet, ahol a finom borokkal és a tavaszi Balaton, illetve a Káli-medence látványával tehetjük teljessé a várva várt napsütéses délutánokat.

Fotó: Hölvényi Kristóf - We Love Balaton

Fotó: Hölvényi Kristóf - We Love Balaton
Szent Donát Birtok
1/9
Volt egyszer egy mandulafa, amely alatt a Kovács család szívesen kortyolgatta saját készítésű borait. A dűlő idővel „kilátóhely” lett, ahová meghívás nélkül is érkeztek a nyugalomra vágyók, és itt épült fel a borbirtok is, ami a Borkúria Bisztrónak (korábban Márga) is otthont ad. Olyan tételeket kóstolhatunk a születésük helyszínén, amelyeket Beverly Hillstől New Yorkig, Londontól Krakkóig megvesznek a borrajongók. Idén nem szabad kihagyni a pincészet új, Kopaszhegy olaszrizling válogatását.
Nyitva: májusban hétvégén 12-20h, jó időben.

Fotó: Kiripolszky Csongor - We Love Balaton
Jásdi Borterasz
2/9
Ha még nem kóstoltad meg itt a rizlinget, vagy nem nézted innen a tó lenyűgöző hangulatváltozásait, ideje felvenni a balatoni bakancslistára a borterasz meglátogatását. Az igazán szerencsések magával Jásdi Istvánnal is találkozhatnak, és hallhatnak tőle néhány sztorit és bölcsességet. A felkészüléshez ajánljuk Pista bácsi „Szerenád a szőlőben” című önéletrajzi könyvét, amely után máshogy látjuk majd a „csopaki” őshazáját is.
Nyitva: Hétfőtől szombatig 14-20h.

Fotó: Polyák Attila - We Love Balaton
Petrányi Borterasz
3/9
Ez a pincészet is a csopaki kötelező trió tagja, ahol a borkóstolást összeköthetjük egy finom ebéddel vagy vacsorával, Petrányiék ugyanis a lehető legtöbb helyi alapanyag felhasználásával készítenek olyan ételeket, mintha a nagymamához mennénk látogatóba. A panoráma pedig ugyanolyan varázslatos, mint a "szomszédoknál".
Nyitva: szerda 15-21h, csütörtöktől szombatig: 12-21h, vasárnap: 12-17h

Fotó: Kiripolszky Csongor - We Love Balaton
Tagyon Birtok
4/9
Nemcsak borterasz, hanem „élménybirtok” a házigazdák elnevezése szerint, ahol van látványkonyha kemencével, és még foglalható szoba is azoknak, akik komolyabban kimerítenék a hely lehetőségeit. A Tagyon-birtokon a Nivegy-völgy legfinomabb alapanyagait kínálják, a zöldségek a konyhakertből, a borok a saját pincéből érkeznek. A hagyományos vendég-vendéglátós viszonynál közvetlenebb stílus miatt az „étterem” fogalmát itt nem használják, a megfelelő szót még keressük.
Nyitva: májusban péntektől vasárnapig 12-21h, júniustól minden nap, kedd kivételével. Érdemes bejelentkezni!

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Csendes Dűlő Szőlőbirtok
5/9
A legendás panorámával rendelkező borterasz egy évvel ezelőtt újult meg. Kibővült a vendégfogadó rész, az új teraszon pedig az asztaloknál, a nyugágyaknál, vagy az ötletesen sziklák közé rejtett párnákon is lehet borozni és csodálni a kilátást. A borokhoz hidegtálakat is kínálnak, és az is megoldható, hogy meleg ételt kérjünk, de ebben az esetben a bejelentkezésnél jeleznünk kell az igényünket. Ha hétvégén látogatnánk meg a helyet, mindenképp jelentkezzünk be előre!
Nyitva: minden nap 11-19 óráig (hétvégén néha tovább)

Fotó: Hölvényi Kristóf - We Love Balaton
Laposa Borbirtok
6/9
Megéri felmászni a Badacsony déli oldalának egyik legmagasabb teraszára, itt ugyanis nemcsak a sokféle Laposa-bor közül találhatjuk meg a kedvenceinket, hanem a konyhájuk kreatív ételeit is megkóstolhatjuk. Aki máris csomagol, ezen a hétvégén (május 17-18.) számos rendezvénybe belefuthat Laposáék különféle egységeiben, a Laposa FrissTavasz alkalmából.
Nyitva: minden nap 11-19h

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Istvándy Borműhely
7/9
Badacsony egyik legromantikusabb borteraszát a település központjában találjuk. Amíg koccintunk a pincészet híres kéknyelűjével, vagy a tartályos érlelésű Kékderűvel, megcsodálhatjuk a balatoni naplementét. Hétvégén előzene vagy DJ emeli a hangulatot.
Nyitva: csütörtöktől vasárnapig 11-19h

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Pap Wines
8/9
Molnár Áron (Papa Aron) és párja, Karina permakultúrás kertjükből származó alapanyagokból készítenek vegetáriánus, indiai- és közel-keleti ihletésű tapasokat, az ételekhez pedig saját boraikat kínálják. A családias hangulatú borteraszról a Szent György-hegy déli fekvésű dűlőiben és a Lengyel-kápolnában gyönyörködhetünk.
Nyitva: május 24-től pénteken és szombaton 17-22h-ig, később ez bővülhet, érdemes megnézni a Facebook-oldalukat. Csak asztalfoglalással tudnak helyet biztosítani.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Pálffy Borterasz
9/9
A 18 hektáron termelt borok mellett egyszerű, de ízletes ételeket kóstolhatunk meg a gasztrofalu legszélén található panorámás teraszon. Ha szerencsénk van, és Pálffyékkal is találkozunk, kérdezzük meg őket a Fekete-hegy ódon pincéiről és az új telepítésekről. Persze az is ér, hogy csak nézzük a Káli-medence dombjait, és egy kicsit belefeledkezünk a tájba egy vagy több pohár bor mellett.
Nyitva: májusban szerdától vasárnapig 12-20h, nyáron minden nap 10-22h