Balatonfüred ikonikus épülete, az Anna Grand Hotel az elmúlt időszakban zárva volt, egy komolyabb ráncfelvarráson esett át. A belső falakig zajlottak bontási munkák (az alapterület nem változott), a szobákon belül teljesen új stílust alkottak meg, így idén nyártól a Gyógy térnél álló hotel már a mai, modern igényeknek megfelelően várja vendégeit. Az elsők között nézhettük meg, milyen lett a mindössze fél év alatt megvalósult átalakulás eredménye.
„A híres füredi Annabál az idén f.hó 29-dikén ment végbe; immortel-füzények, színes méhvirágok lepték a portálokat és a koronás csillárokat. Több napi járóföldről is érkeztek vendégek, kik különösen e napra látogatják meg Füredet. A tánczvigalom maga, mi a díszes és szép hölgykoszorút illeti, bármely fővárosnak sem válnék szégyenére; a tánczok közt ismét kiválóan a magyar kedveltetik; a franczia négyeseket és a keleti can cant, a zepperlit csak pihenőnek tekintik. Az idén az Annabál is rendkívül népes volt, mi fejenként 1 ft 30 krjával pengő pénzben, igen szép jövedelmet hozott a vendéglősnek”
– olvasható a Pesti Napló 1855-ös számában, amit az ekkor már 30. Anna-bálról írtak. Az idei évtől hungarikummá nyilvánított Anna-bál helyszíne, az Anna Grand Hotel (korábban Árkád SZOT Hotel) mostanra teljesen megújult.
A több mint két évszázados hagyományokkal, műemlékvédettséggel rendelkező épületet fél évvel ezelőtt lezárták, de már idén nyáron újra megnyithatta kapuit.
Ez idő alatt – 2023 januárjától kezdve – lezajlott a bontási, a tervezési és a kivitelezési folyamat is, és bár a szobák, terek alapvető elosztása nem változott (az említett műemlékvédelem miatt), az Anna Grand Hotelt a 21. századi modern luxushotelek színvonalán üdvözölhetjük.
A luxus az Anna Grand Hotel esetén a legkevésbé sem társul rideg, merev érzésekkel: a műemlék épületnek történelme és lelke van, ami jelen van a hely atmoszférájában, nem beszélve a csodás belső udvarról és a mediterrán külső parkról, ahol (utóbbiban) egyébként az Anna-bálokat is tartják. Az eleganciát és a kifinomultságot a hotel dolgozóinak emberközpontúsága és kedvessége egészíti ki.
Márványkő, letisztult olasz bútorok
„A legnagyobb kihívás a műemlék épület jellegének megőrzése mellett a belső terek modern luxuskörnyezetbe való áthelyezése volt” – számolt be Farkas Dóra, a hotel belső átalakításának koordinátora. „Próbáltunk időtálló termékeket szelektálni, amik a modern, letisztult, egy kicsit egyedi jelleget tükrözik” – tette hozzá Farkas Dóra.
A több mint száz szoba java részét olasz bútorokkal rendezték be, a fürdőszobákba pedig nagy mennyiségben került márványkő. A nagy méretű ágyakra vastag matracok kerültek, hasonlóan prémiumágyneművel. Fontos volt az is, hogy megfelelő hangulatvilágítás legyen, így a terekben főként a meleg fények dominálnak. De a komfortot növelik például az állítható, érintőgombos fürdőszobai tükrök is.
A szálloda stílusának kialakításában – az Anna Grand nagyköveteként – Epres Panni modell is részt vett: „Többek között én választottam ki a piperecikkek illatát, segítettem az enteriőrök színvilágának kialakításában és a szállodai alkalmazottak uniformisának megálmodásában is” – részletezte.
A hotel természetesen wellness-szolgáltatásokkal is várja majd a vendégeket, de az 1200 négyzetméteres részleg megnyitása még egy kicsit várat magára a felújítás miatt. Az Anna Grand Hotel akár 1800 fős rendezvények szervezésére is alkalmas.
Jókai Mórról és Laborfalvi Rózáról elnevezett sütemények
Az Anna Grand Hotel dolgozói az Accent Hotels égisze alatt új szállodaigazgatót is köszönthettek: Bartos Balázs a gasztronómiai részletekkel kapcsolatban azt mondta el, hogy a Jókai Mórról és feleségéről, Laborfalvi Rózáról elnevezett süteményeket rengeteg visszatérő vendég kéri, de saját cukrászatukban a jövőben készülnek egyéb különleges finomságokkal is. Ahogyan saját pörkölésű kávékkal, Anna Grand-stílusban készült és tálalt tradicionális ételekkel, borszakértővel válogatott borsorral is várják vendégeiket.