A kalandor költő, akit mindig visszahívott a Balaton és a szerelem – Kisfaludy Sándor

Kisfaludy Sándor kivételes, kalandos életútja Sümegen kezdődött, és itt is ért véget. A család a középkorban még a nagybirtokosok közé tartozott, de a Kisfaludyak a történelem fordulatai során fokozatosan elvesztették nagyobb birtokaikat. Kisfaludy Sándor Sümegen született, a család legidősebb gyermekeként, de a família téti kúriájában töltötte a gyerekkorát. Győrben végezte a középiskolát, Pozsonyban bölcsészetet és jogot hallgatott. A pozsonyi német színház gyakori nézője volt, ezenkívül kiválóan játszott hegedűn.

Az előbbiek – és persze az udvarlás – sokkal jobban érdekelte, mint a paragrafusok. 1792 tavaszán katonának állt az Erdélyben állomásozó Lipót-huszárezredbe, bár az igazi álma a bécsi magyar királyi testőrségben való szolgálat volt.

„Szívének nem egyetlen, de örök szerelme”

Vágya néhány éven belül megvalósult – az sem tartotta vissza a költözéstől, hogy erdélyi szerelme, Gyopáry Anikó már gyermeket várt tőle. Kisfaludy Bécsben a testőrség mellett katonai tanulmányokat folytatott, nyelveket tanult, művészi körökbe, színházba és zenés estélyekre járt, személyesen ismerte például Ludwig van Beethovent. A „deli szép alakú” fiatal katona egyik legismertebb szerelmi kalandja a sok közül ebben az időszakban Maria Viganò táncosnő volt.

Kisfaludy otthon töltött szabadsága idején, az 1795-ös badacsonyi szüreten figyelt fel a zalai alispán lányára, a 18 éves Szegedy Rózára. Sokan úgy tudják, hogy Kisfaludy itt látta meg először Eötvös Károly találó megfogalmazása szerint „szívének nem egyetlen, de örök szerelmét”, ám valójában a költő már egy korábbi, sümegi látogatás során összefutott a lánnyal.

Huszonhárom éves volt Kisfaludy, mikor 1795-ben szívének nem egyetlen, de örök szerelmét, Szegedy Rózát a badacsonyi szüreten megismerte. Hét vagy nyolc napot töltöttek együtt a szüreten, s ez idő alatt a közeli Szigligetbe is átrándultak. Itt lobbant lángra szerelme, mely aztán nem is aludt el soha, még házasságuk alatt sem.

Kisfaludy Eötvös Károly szerint egy rossz verset is írt Rózának, ami soha nem jelent meg:

Tovább nem futkozott a lány után, hanem írt hozzá egy verset. Nagyon rossz vers lehetett, nincs is meg a versek gyűjteményében. Tartalma az volt, hogy Jupiter, Apolló, Merkur s valamennyi olimpusi isten otthagyta az eget, s elment ki erre, ki amarra; az ördög maradjon az égben, ha Szegedy Róza onnan a földre szállott, s itt akar mulatni.

Kisfaludyt – többek között egy zendülés miatt – nyolc társával együtt kizárták a bécsi testőri gárdából, és tábori szolgálatra vezényelték Milánóba. Hazalátogatásakor spontán megkérte Szegedy Róza kezét, de hiába volt kölcsönös a vonzalom, a lány kikosarazta a költőt. Talán azért, mert az ifjú hódításainak híre hozzá is eljutott. 

Kisfaludy elég drámaian reagált a visszautasításra: mulatni indult, összetört egy hegedűt, feleségül kérte az első lányt, aki szembejött vele, majd úgy döntött, szerelmi bánatán csak a halál segíthet, ami majd a csatamezőn éri. Így születtek meg első Himfy-dalai.

Se asszony, se könyv

Kisfaludy az elkövetkező években visszatért korábbi életmódjához: katona volt, és szövevényes szerelmi kalandokba keveredett. A milánói várat védte a francia seregektől, amikor három hét ostrom után így írt naplójában:

 „Se asszony – se könyv!”

Provence-i „hadifogság” várt rá, amit elmélkedéssel, nyelvtanulással és hegedüléssel töltött, majd ismét folytatta katonai pályafutását és szerelmi hódításait. Élményeit a Napló és francia fogságom című művében örökítette meg.

Figyelme egyre inkább a költészet felé fordult, polgári életre és újra Szegedy Rózára vágyott. Otthagyta a katonaságot, és zalai múzsáját, akinél ezúttal udvarlása sikeres volt, feleségül vette 1800 januárjában. 32 évig, Róza haláláig éltek boldog házasságban.

Kisfaludy végre az irodalomnak – a házasságnak és a mezőgazdaságnak – élt. Először álnéven publikálta a Himfy szerelmeit, és hatalmas sikert aratott. A Boldog szerelem című versfolyama 1807-ben jelent meg, és Kisfaludy kora talán legnépszerűbb költője lett. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1820-ban megnyerte a négyszáz forintos Marczibányi-jutalmat, ami az egyetlen pályadíj volt, melyre akkor magyar költő számíthatott. Ezt öccsének, Kisfaludy Károly költőnek adta, aki ebből indította el az Aurora irodalmi zsebkönyvet.

A sokat betegeskedő Róza 57 éves korában elhunyt. A megözvegyült költő ezután Sümegre költözött, és újra megnősült – húga kb. 40 évvel fiatalabb nevelt lányát vette feleségül, aki azonban 6 évvel később meghalt tüdőgyulladásban. Kisfaludy hátralevő éveit Sümegen töltötte, nyaranta pedig még feltűnt a balatonfüredi társasági eseményeken. 

1844. október 28-án halt meg Sümegen, sírja is itt található. Könyvtárát, kéziratait és a családi levéltárat Darnay Kálmán sümegi muzeológus és régész 1897-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

A történet helyszínei a Balatonnál: 

• a sümegi Kisfaludy Sándor Emlékház,
• a badacsonyi Kisfaludy-ház Étterem,
• a Rózsakő, ahonnan a legenda szerint Kisfaludyék szívesen nézték a tájat. Ha egy szerelmespár háttal a Balatonnak a Rózsakőre ül, még abban az évben házasságot köt, szintén a legenda szerint.
• a Badacsony hegyen a Kisfaludy-kilátó,
• a badacsonyi Szegedy Róza Ház Irodalmi és Bormúzeum, ahol az egykori présházban kiállítás látható, és a Róza receptje alapján készített ürmösbort is meg lehet kóstolni.