Már lekerült az állványzat egy része a Tihanyi Bencés Apátság és a templom épületéről, nyáron pedig egy különleges időszaki tárlatot láthatunk a megújult kiállítóterekben.

Szemmel látható változások történnek a Tihanyi Bencés Apátságnál. Kérdésünkre megerősítették, hogy lekerült a külső állványzat egy része az apátság épülete és a templom épületéről, és folyamatosan halad a felújítás.

Az apátság még április elején írta posztjában, hogy az elmúlt két során elvégezték az állapotfelmérő munkálatokat, majd az engedélyeztetési folyamat következett, végül a tetőszerkezet, a tető, a toronyzsindelyek, a villámhárító-rendszer, a falakban futó vezetékek és csövek újultak meg, és ahol kellett, ott új nyílászárók kerültek beépítésre.

A tervek szerint május végéig lebontják az állványzatot.  

Kiállítják az alapítólevelet

2023 nyarán a Tihanyi Bencés Apátság rendkívüli időszaki kiállítás megrendezésére készül: az Apátság 1055-ben íródott, épségben megmaradt alapítólevelét, egyúttal Magyarország első, eredetiben ránk maradt oklevelét, a magyar nyelv első írásbeli emlékét lehet megtekinteni korabeli érdekes tárgyakkal együtt 2023. június 17. és augusztus 31. között. Az apátság így ír a kiállításról: 

„De számunkra, tihanyi bencések számára ez az oklevél nem csupán nyelvünk első emlékének őrzője, sokkal inkább gyökereink szimbóluma, ezeréves otthonunk letéteményese, ezen túl pedig páratlan történeti forrás azokról az időkről, amikor az első bencés szerzetesek megtelepedtek a Balaton fölé magasodó sziklán. Célunk, hogy a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban oly gondosan őrzött alapítólevél minden, 2023 nyarán apátságunkba látogató számára hagyományaink ezeréves folytonosságát hirdesse”.

„De számunkra, tihanyi bencések számára ez az oklevél nem csupán nyelvünk első emlékének őrzője, sokkal inkább gyökereink szimbóluma, ezeréves otthonunk letéteményese, ezen túl pedig páratlan történeti forrás azokról az időkről, amikor az első bencés szerzetesek megtelepedtek a Balaton fölé magasodó sziklán. Célunk, hogy a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban oly gondosan őrzött alapítólevél minden, 2023 nyarán apátságunkba látogató számára hagyományaink ezeréves folytonosságát hirdesse”.

A Tihanyi Bencés Apátság 2021 tavaszára megújult. A modern kiállítás első terme az apátság megalapításának történeti körülményeit, az apátság birtokrendszerét, a birtokokon zajló sokszínű munkát mutatja be. A második terem a Tihanyi alapítólevélnek szentelt tér lesz, ahol „autentikus középkori királyi mintázattal ékesített falak között és kiemelő világítás fényében” installálják az oklevelet. A harmadik terem múzeumpedagógiai célokat szolgál, az apátság alapításának körülményeit egy társasjáték teszi élményszerűvé, hogy elmélyítse az első teremben szerzett tudást, és a fiatalabb korosztály számára is maradandó emléket szerezzen.

Az apátsághoz tartozó, 1996-ban épült Apátsági Galéria épületének felújítása 2022 márciusában készült el, megújult a víz- és hőszigetelés és a tetőszerkezet is. A 300 négyzetméter alapterületű galériában – annak érdekében, hogy a tárlatok átláthatóbb terekben összpontosuljanak –, egyes válaszfalakat szénszálas műanyag elemekkel váltottak ki, ahol ez statikailag megengedett volt.

Az Apátsági Rege Cukrászda felőli kijáratnál egy múzeumshop nyílt, ahol az ajándéktárgyak mellett az apátság saját termékeit is meg lehet vásárolni. Az elektromos és gépészeti felújítások lehetővé tették, hogy a múzeumshop mögött páraszabályozott műtárgyraktárt hozzanak létre. 

Az apátság kapcsolódik a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa eseményeihez a kiállításhoz kapcsolódó tematikus programokkal. Ilyen lesz a Múzeumok éjszakája, a gazdag nyári koncertsorozat és a vezetett túrák.

Címkék