Mindig üdítő, ha újrahasznosított épületekkel találkozunk, nem volt ez másképp Tapolca egykori malomépületével sem, ami több év kihasználatlanság után vendéglátóhelyként kezdte meg második életét. Teszteltük az új patakparti kávézót, a Rózyt.

A Balatontól alig 20 perc autóútra található tapolcai Malom-tó varázslatos környezetét talán senkinek nem kell bemutatni, de ha a fősodortól kicsit lejjebb sétálunk a patak partján, igazi rejtett oázisra bukkanunk, az egykor működő malomépületek között találjuk a tavasszal nyitott Rózy kávézót.

„A régi molnár egykor itt lakott, ahol éppen vagyunk, az egy melléképület volt, aminek – állapota miatt – alapjaira lett visszaépítve az egész egység” – meséli Rénes Tibor, a Rózy üzemeltetője, visszaemlékezve arra, hogy szigorú szabályoknak kellett megfelelni a kávézó kialakítása során.

Korábbi funkciójához mérten remek ízléssel rendezték be az épületet: tágas terek, fagerenda, régi fotók is feltűnnek az egyébként nyitott térben. Modern, de nem rideg, barátságos bútorok és a mai ízlésnek megfelelő – zöld területre néző – hatalmas ablakok tovább erősítik azt az érzést, hogy jó itt időzni.

Az üzemeltető 30 éve vendéglátással foglalkozik, így egyértelműen adta magát, hogy ezt a szép környezetet egy kávézóval fogják színesíteni (a tulajdonos terve is ez volt, akinek lányának nevét viseli a hely).

„Ide jövök megnyugodni”

„Van, aki Szicíliában érzi magát, van, aki Svájcban” – osztja meg a We Love Balatonnal Tibor, aki ha idejön a többi vendéglátóhelyéről, amelyet működtet a városban, mindig megnyugszik. Meg is értjük ezt, hiszen a teraszon ülve egyszerre vesz minket körbe

a csobogó patak, a virágzó nyári orgona és a különleges hangulatú romkert.

Kínálatukban olasz Vergnano kávét kapunk, akár többféle ízesített verzióban, például Bailey’sszel is. Süteményeik a gyenesdiási Édeske műhelyből érkeznek a Sacher-tortától a különböző erdei gyümölcsös vagy citromos lime-kockákig. Saját készítésű fagylaltjaikból fagyikelyhet, de szendvicset, sonkatálat is kérhetünk, ezen alapanyagok többsége a káptalantóti Liliomkert Piacról érkezik, a bagett pedig a Várvölgyi Pékségből.

Badacsonyi, Szent György-hegyi borokat, rumot, gineket, koktélokat is találunk még az itallapon, így az estébe nyúlóan – főleg, ha élő zenés estet csípünk el – is el lehet itt időt tölteni.

Rejtett gasztroudvar

A Rózy melletti épületben is bőven van még kihasználatlan lehetőség, de az épület mögötti területet már használatba vették: itt a Rózy saját fagylaltjait kóstolhatjuk meg, jellemzően klasszikus ízekben. A fagyipult egy gasztroudvar része, amit szintén megéri felkeresni.

Különféle sült halakat, kemencés langallót és szuvenírboltot is találunk itt.

A Rózy egész évben nyitva tart, a gasztroudvar pedig karácsonyig biztosan, amire külön adventi vásárral, forralt finomságokkal is készülnek. Gyalogosan és autóval is meg lehet közelíteni a helyet, külön parkolójuk is van.

Elérhetőség

Rózy

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék