Nyár óta egy új bisztró várja vendégeit Szentbékkállán, amely egy igazi csapatmunka eredményeként született meg. A könyvtárépület hátsó részében kialakított hely mindenkinek kicsit mást jelent: teázni, borozni, enni, de csak úgy kikapcsolódni is jönnek ide, és akár egy spontán beszélgetés is kerekedhet bármelyik pillanatban a szomszéd asztalán ülőkkel. Ellátogattunk A Könyvtár Café & Bistróba.

Meghitt, nyugodt, kényelmes, szobaszerű, közvetlen – ezek jutnak eszünkbe, amikor megérkezünk Szentbékkállán a Kossuth utca 18. szám alatt található bisztróba, amely a helyi könyvtár mögött van, nem nagyobb egy átlagos nappalinál, mégis bárhova nézünk, újabbnál újabb részleteken akad meg a tekintetünk. 

Társasjátékok, borok, kerámiák sorakoznak a polcokon, a pultban friss sütemények és pogácsa vár, mögötte pedig röviditalokat, teákat és kávét találunk, és minden asztalon pihen egy-két könyv, így a nevéhez is hű marad. A Könyvtár Café & Bistro olyan, mintha egy baráthoz érkeztünk volna – és nem véletlenül.

Összefogtak

„Az egész, amit itt látsz, az összefogás egy nagyon remek példája. Az önkormányzat célja az volt ezzel a hellyel, hogy betömjön egy olyan rést, amely jóval régebben, még az utolsó kocsma bezárásával keletkezett. Rengeteg önzetlen segítség árán sikerült összerakni az egész bisztrót, és fel is kellett újítani, hogy tényleg megfelelő körülmények legyenek”

– avat be a részletekbe Tóth Bálint üzletvezető. Az önkormányzat volt a kezdeményező és a kivitelező, azonban az itt élők segítőkészsége elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megszülessen a hely, és azóta is a vendégek azok, akik élettel töltik meg.

A Káli-medencében, ahogyan sok Balaton környéki helyen is, különleges helyzet lehet a vendégkör felmérése. Bálint úgy fogalmaz, hogy egyrészt van egy szűk közösség, ők már nagyon szerettek volna maguknak egy jó helyet, másfelől pedig itt a szezonális lakosság a hétvégi házakkal, pincékkel. „Néha a különböző igények emiatt távol állhatnak egymástól, így jött szóba, hogy legyen ez egy kisbisztró. Kizárólag kocsmaként nem lett volna elegendő, és az, hogy vannak programok, sütemények, teák és egy-két hidegétel, már többeket idehív, miközben azok is szívesen jönnek ide, akik csak megisznak a régi haverokkal egy korsó sört péntek este.”

Egy csipet Szentbékkálla és Balaton

Annak érdekében, hogy széleskörűen tudjanak mindenkit kiszolgálni, a helyi és a környékbeli vállalkozókat is bevonják. A vendégtérben található polcon például több olyan borász terméke is megtalálható, akik valamilyen módon kötődnek Szentbékkállához vagy a Káli-medencéhez, Lengyel Zsuzsa kerámiái pedig az utca túloldaláról érkeznek.

A pékáru meghatározó része a szentantalfai Makra Pékségtől jön, a szendvicsekbe házi füstölésű sertéscombsonka, tapolcai kecskesajt vagy kapolcsi tehénsajt kerül. A sütemények a diszeli Arany cukrászüzemből jönnek, de a lekvárok, a szörpök és a teák is balatoni termékek. Teakedvelőknek egyébként erősen ajánlott betérni, ugyanis egészen meglepő és intenzív szálas teákat lehet kóstolni, ezek a csopaki Kossik Tea & Coffeetól érkeznek.

A lehető legtöbb alapanyag kézműves, mégis elérhető áron kapható minden, a szentbékkállai lakosoknak pedig 10 százalék kedvezmény is jár. Az édes és sós péksütemények 300–900 forint között kaphatók, a kovászos ciabattából készülő sonkás vagy zöldséges melegszendvics 1500 forint, tortaszeleteket 1500 forintért vehetünk.

A kínálaton túl

A Könyvtár Café & Bistro nyáron nyitott, és a belső udvar, illetve a ide tartozó pajta is hamar megtelt élettel: színpad épült, szerveztek koncertet, felolvasást, kiállítást, a Káli Vigasságok alatt fő helyszínné avanzsált, így gyorsan elérte értékteremtő célját is. Ha épp nem telt meg a bisztró valamilyen kultprogram miatt, a vendégek akkor is tettek róla, hogy pezsegjen az élet: valamikor épp egy meccsnézésre jelentkezett be egy csapat, máskor pedig váratlan, estébe nyúló beszélgetések terepévé vált. Nyáron a hét meghatározó részében nyitva tart, míg a téli időszakban péntektől vasárnapig nyit ki.

Van egy bája annak, amikor egy kis csoport összefogásával születik meg valami új, talán pont azért, mert nyoma van annak, amit egyéni és közösségi szempontból is szeretnének belőle kihozni. A környék ott van az ajándéktárgyakban és a falatokban, ráadásul még a falon található képeken is egykori szentbékkállai lakosok figyelnek minket a falu örök tagjaiként. Ha egy kirándulásról ugrunk be egy szendvicsért, vagy szükségünk van egy nyugodt délutánra, esetleg kiszakadnánk egy órára, az biztos, hogy

a Könyvtárban tárt karokkal, kedves ismerősként fogadnak mindenkit.

A Könyvtár az új Horizont kalandtúra-útvonal része, így pecsételőhelyként is fontos állomás a túrázók körében.

Elérhetőségek

A Könyvtár Café & Bistro

Az árak 2025 őszi ottjártunkkor voltak érvényben.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék