2026-ban is elmerülhetünk a Badacsonyi borvidék ízeiben, a borok mellé pedig a környék éttermei, pincéi gondoskodnak a remek fogásokról. A Borbarangolás borvacsorák eseménysorozat folyamán minden szombaton megnyitja kapuit egy résztvevő hely, hogy megkóstoljunk egy, az adott alkalomra megálmodott borsort, mellette pedig finomakat együnk és szórakozzunk. A vacsorák mellett például pincelátogatáson és élő zenés esten is részt vehetünk, míg máshol egy kvízzel is tesztelhetjük tudásunkat.
A februári alkalmakon a Büttner Borbirtokkal, a Villa Tolnay Borházzal, a Váli Vinotékával és a Tilia Borvendéglővel ismerkedhetünk meg az ízeken keresztül, de tavasszal is folytatódnak a programok:
május végéig minden szombaton felfedezhetünk egy-egy helyet.
A következő estek helyszínei és időpontjai itt elérhetők, de a Borbarangolás kiadványában a konkrét menüsorok, a borok és a programok is megtalálhatók.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
