Till Attila azok közé a televíziós személyiségek közé tartozik, akiket nehéz egyetlen szereppel azonosítani. Több mint harminc éve van jelen a magyar médiában, de még mindig meg tud lepni minket. Televíziós pályáját egy kulturális műsorral kezdte, később a Propaganda riportjaiban éppúgy találkozhattunk vele, mint az ország legnagyobb szórakoztató műsorainak házigazdájaként. Közben filmesként elkezdett egy önálló világot építeni. Rendezőként és forgatókönyvíróként rendre olyan társadalmi és emberi történetekhez nyúl, amelyek mögött személyes kérdések, nehéz élethelyzetek és gyakran a kívülállók nézőpontja jelenik meg. Legutóbbi nagyjátékfilmje, az És mi van Tomival? az alkoholbetegség és a józanul maradás küzdelmét állította középpontba.
Tillának a szeptember a nyári szünet végét és a sűrű tévés szezon kezdetét jelenti, ilyenkor szinte minden egyszerre indul be. Visszatérnek a nagy show-műsorok, folytatódik az Optima Zóna podcastje, amelyben a függőségeknél jóval szélesebb témákat járnak körül, de új portrékkal készül a Propaganda is. A Balaton nagykövete pedig továbbra sem szeretne választani a különböző szerepei között. Mint mondta, műsorvezetőként és riporterként egyaránt otthon érzi magát, és eközben filmes terveken is dolgozik. „Ez életforma” – foglalja össze röviden, mit jelent számára, hogy ennyi különböző területen dolgozik egyszerre.
Most pedig nézzük, hogyan látja Till Attila a Balatont:
We Love Balaton: Mi az első, a legmeghatározóbb emléked a Balatonról? Van olyan balatoni íz, illat vagy hang, ami azonnal visszarepít egy emlékhez?
Till Attila: Hogyne! Leo jégkrém, Traubisoda, pingpong, déli part. Kifejezetten déli part. Balatonszemes és Balatonlelle. Mindig ott nyaraltunk. Családi nyaralás, déli pályaudvar. Utóbbi azért, mert vonattal jöttünk, nem volt autónk. Emlékszem, egy bácsinak nem volt lába, és mindig az alagút előtt vagy után kért pénzt. Számomra olyan volt, mint régen egy invalidus, egy ilyen háborús sérült, mert rettegtem tőle. De ezért maradt meg örökre. És ha illat, akkor a Balaton szerintem egy különleges, algás növényi illat. Meg lángos illata, közte a sült olaj, még akkor is, ha odaégetik.
WLBa: Vannak kedvenc helyeid a Balaton körül (települések, strandok, rejtett pontok), ahová újra és újra visszatérsz?
T. A.: A balatoni utazás egy fix program az életemben, ha lehet, akkor többször is egy évben. De egyszer minimum el kell jönni és megérinteni, megsimogatni a Balatont. És most drukkolni is kell neki, hogy lesz itt még több víz. Közben magunknak is fel kell tenni a kérdést: nekünk mit kell tenni azért, hogy ez jobb legyen? És igen, Zamárdiba mindig visszatérünk. Zamárdi a központunk, mert a Balaton a feleségemnek is gyerekkora óta meghatározó. Hozzám hasonlóan ő is vállalati üdülőkbe járt, tehát nekik sem volt itt saját nyaralójuk, de mindig jöttek az édesanyjával. Többféle balatoni korszakunk volt már. Volt egy pici Balatonföldvár, aztán felnőttkorunkban Füreden egy nagyobb időszak, aztán úgy döntöttünk, hogy akkor Zamárdi, ami mindkettőnknek nagyon hiányzott. És most már legalább 15 éve csak Zamárdi.
WLBa: Mi az az egy balatoni élmény vagy hangulat, amit szerinted mindenkinek át kellene egyszer élnie?
T. A.: A naplemente. Amikor kimegyünk egy naplementeúszásra este, az fantasztikus. Nagyon szeretek SUP-ozni a Balatonon. És futni is. Szerintem a nádasban bolyongás szintén remek program. Vannak olyan stégek, amikre ki van írva, hogy nem mehetsz be, de menj be! Nem lesz semmi baj, majd egy horgász maximum kizavar, de ott nagyon jó hangulatok vannak. A déli partról nagyon jó a panoráma is.
WLBa: Ha egyetlen napod lenne a Balatonnál, hogyan töltenéd el reggeltől estig?
T. A.: Rengeteg kirándulást tennék. Tihanyban mi szeretjük megnézni a barlangokat [Barátlakások – a szerk.], vagy bejárni a Balaton-felvidéket egészen a bányatavakig, Salföldig. Ezek zseniálisak, ki kell próbálni! És persze a már említett naplemente a zseniális panorámával.
WLBa: Inkább az északi vagy a déli part áll közelebb hozzád, és miért?
T. A.: A déli, mert gyerekkoromban ide hoztak. És ezzel eldőlt. Ez egyfajta identitás kérdése lehet, hogy amit „beletöltenek” a fejedbe gyerekkorodban, amit kapsz a szüleidtől, meg ami körülötted van, az vagy te. Tehát nekem a Balaton a déli part. Miután gyerekkoromtól a déli parton töltöttem több időt, ezért én ide vagyok „beragasztva”.
WLBa: Mit mutatnál meg először egy külföldi barátodnak a Balatonból?
T. A.: Szerintem a külföldieknek először a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, hogy a Balaton egy speciális dolog. Európában sok olyan tó van, amely inkább hajózásra, horgászásra vagy kirándulásra való, a Balaton viszont nagyon „fürdős” tó. Talán ezért is hívjuk magyar tengernek. A külföldiek mindig elcsodálkoznak azon is, hogy milyen nagy.
Onnantól pedig a Balaton ezerarcú, csak jó helyekre kell elvinni őket. A Best of Balaton programjai között is rengeteg ilyen van. Ha már itt vagyunk Zamárdiban, a Patkó Büfében például nem lehet csalódni, annyira jól csinálja Gyula, de ugyanígy mondhatnám a Kistücsök Éttermet is. Vagy éppen a STRAND Fesztivált: egy külföldi is nagyon jól tudja itt érezni magát, legfeljebb furcsállja, hogy a nagyszínpadon milyen nyelven énekelnek. Szerintem egyszerűen csak vinni kell őket magunkkal a saját balatoni programjainkra, és nem fogják rosszul érezni magukat.
WLBa: Ha választhatnál, hol lenne nyaralód a Balatonon? Miért pont ott?
T. A.: Zamárdiban. És igen, ezen mindig gondolkozunk, mert egy óriási kérdés. Ahogy az is, hogy bérelni vagy venni. Melyik a gazdaságosabb? Tény, hogy elképesztő árak vannak a Balatonon, aminek nagy feladata lenne, hogy visszaszelídüljenek az árak és visszahozzuk az embereket. Nem tudom sajnos, hogy ez lehetséges-e jelen állapotban. Ebben két nagy tábor van. Vannak a Balaton szerelmesei, akik azt mondják: minek venni? Bérelj, menj kempingbe vagy szállodába, és tíz-húsz év alatt sem költesz el annyit, amennyiből saját nyaralót vennél! A másik oldal viszont azt mondja, hogy ha veszel egyet, akkor az a tiéd, hiszen ott vannak a növényeid, a saját dolgaid, kötődsz hozzá, és egy évben akár tizenhétszer is lejössz. Nekem ez azért is nagy kérdés, mert Budapesten kertes házban lakunk. Szeretek kertészkedni, de van bennem egy olyan félelem, hogy két kertes házat hogyan lehet igazán jól fenntartani, szeretni, ápolni. Lehet, hogy lehet.
(Borítókép: Till Attila)
