Az Anna Villa kertjében található egykori Helka Sörkertet (ami csak egy kicsivel költözött arrébb) 2024 tavaszán a veszprémi Fricska új helye váltotta Fricska Balaton néven. A vízpart mellett található, hatalmas kertbe magával hozta azt a minőséget és élményt, amit az északi parton már megszokhattunk: a burgerek, BBQ, rántott és grillételeken alapuló étlap mellé laza, családbarát „étteremlakás”-hangulat jár, de persze megőrizve a villa elegáns miliőjét. A Fricska különlegessége, hogy az enteriőr nagyon beszédes, ugyanis a dizájnelemek a négy évszakot – és a négy évszakos nyitvatartást – jelképezik. Ide nemcsak az év bármely időszakában látogathatunk el, hanem az egész családdal is, a gyerekeknek egy játékokkal teli gyereksarkot alakítottak ki. A kínálat 90%-ban felel meg a veszpréminek, hiszen ügyelnek arra, hogy a térségből érkező nyersanyagokkal dolgozzanak, így emiatt picit eltér az étlap. Az ikonikus fogások, mint például a Fricska burger vagy a supreme paprikás csirke nokedlivel, maradtak, de ha épp kísérletező kedvünkben vagyunk, akkor itt az újdonságok közül is lehet válogatni, kérhetünk akár egy különleges brick tésztában sült pulled pontyot is. Ezenkívül reggelire is beugorhatunk, sőt a Hotel Anna Villa vendégeinek félpanziós ellátását is biztosítja. A gasztronómián túl eseményeket is el lehet itt csípni egy jó kis időtöltésre, lehet az DJ-s rendezvény vagy a szállodával közösen szervezett családi program. A családbarát, laza étterem pont azt nyújtja, amit minden évszakban legalább egyszer (ha nem többször) magunkba akarunk szívni: gyönyörködni a néhány méterre levő tó látványában kiváló ételek és kiszolgálás melett, a teraszról pedig az is lehet, hogy a tökéletes balatoni naplemente is elénk tárul.