Idén 10 éves lett a Margó, ennek köszönhetően szerveztek egy fesztivált a Balaton környékére is. Négynapos kulturális kaland vár augusztus 12-15. között a zalai Szentgyörgyváron, ami egy alig 300 fős település Keszthelytől 20-30 kilométerre. A fellépők között olyan nevekkel találkozhattok, mint Thuróczy Szabolcs, Háy János, Bödőcs Tibor, a VAN Zenekar, Nádas Péter, Závada Péter és még sokan mások. Az irodalmi és zenei programok mellett lesz kertmozi, slam poetry, de a szervezők igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a vidék kulturális örökségének és gasztronómiájának bemutatására is. A központi helyszín a Széchenyi Pince lesz, amit Bezerics Csaba épített újjá a 2000-es évek elején. A pince a Bezerics Borház szerves része, aminek „termését” a fesztiválon is kóstolhatjuk, karöltve olyan zalai finomságokkal, mint a dödölle vagy a krumplis pogácsa.

PROGRAMOK 

Első nap (augusztus 12., csütörtök)

  • 10:00, Margó slam
  • 16:00, Templomkert – Alkotótárs (közreműködik: Seres Lili Hanna, Simon Bettina, Mohácsi Balázs)
  • 17:00, Nagyszínpad – Szűcsinger koncert
  • 17:30, Templomkert – Hévíz folyóirat: Nemzala – Gyüttmentek beszélgetése megyéről és kultúráról
  • 18:00, Széchenyi Pince – Sántakutya (Mesélők: Csécs Zsuzsi, Tóth Péter, Senkó Balázs, Tucsni András, Tar Ferenc)
  • 18:00, Kultúrház – Hadik Színpad: Kiss Noémi
  • 19:00, Nagyszínpad – Bödőcs Tibor, a szerzővel Valuska László beszélget
  • 20:00, Templomkert – Bereményi Géza, a szerzővel Ott Anna beszélget
  • 21:00, Nagyszínpad – Meg se kínáltak, kocsmaária (Bödőcs Tibor regénye nyomán)
 Második nap (augusztus 13., péntek)
  • 18:00, Kultúrház – Ugron Zsolna, a szerzővel Valuska László beszélget
  • 19:00, Nagyszínpad – Lázár tesók koncert
  • 20:00, Templomkert – Háy János, a szerzővel Valuska László beszélget
  • 21:00, Nagyszínpad – VAN filmzenekar
  • 23:00, Kultúrház – ŰRPIKNIK
 Harmadik nap (augusztus 14., szombat)
  • 17:00, Hadik-színpad – Boldizsár Ildikó
  • 18:00, Nagyszínpad – Simon Márton x Boros Levente
  • 20:00, Templomkert – Nádas Péter, a szerzővel Valuska László beszélget
  • 22:00, Nagyszínpad – Anima Sound System – Gipsy Sound Clash 20
  • 23:00, Kultúrház – Tobi színei vetítés
Negyedik nap (augusztus 15., vasárnap)
  •  11:00, Széchenyi Pince – Közösségi Brunch /Kodachrome

A helyszínen többféle szálláslehetőség közül válogathattok, illetve fesztiválbuszokkal biztosítják a programokra eljutást. A belépőjegy egy napra 3800 Ft (zalai lakcímkártyával rendelkezők számára 2800 Ft), a bérlet 10 000 Ft. További infókat itt találtok az eseményről!

Címkék