A kanyargós, csodás tájakon átvezető 77-es főút Veszprémből indul, Nagyvázsonyon és Kapolcson át éri el Tapolcát, majd onnan délnyugatra fordulva a 84-es főutat. A legtöbbször csak átrobognak rajta a Balaton északi partjára utazók, pedig számos rejtett látnivalót, kilátót, templomromot és gasztrohelyet találunk az út mentén és a közelben. Összeszedtük, hol érdemes kiszállni, vagy tenni egy kerülőt a Veszprém és Tapolca közötti szakaszon – akár a Művészetek Völgye előtt, közben, vagy onnan hazafelé.
1/15
Noszlopy Gáspár-kilátó
A 431 méter magas Recsek-hegy tetejére épült kilátóból szinte a Balaton egész keleti medencéje belátható. A Tótvázsony közelében található Hidegkútról indulva, a zöld jelzést követve juthattok el a magaslatra.
2/15
Szemletorony
Ezt a kilátót nem feltétlenül a panoráma, sokkal inkább a történeti vonatkozás miatt érdemes felkeresni: az elhagyatott szovjet szemletoronyból kialakított, bárki által látogatható kilátó Nagyvázsony és Tótvázsony között található. (A GPS-koordinátákat itt találjátok.)
3/15
Zádorvár
Ha több időtök van a balatoni programok előtt vagy után, és egy kis nyugalomra vágytok, tervezzetek be egy kirándulást az erdő közepén álló vár romjaihoz. Érdemes megismerkedni az építmény különös történetével is, ugyanis soha nem épült fel teljesen és soha nem látott csatát. A várrom Pécsely felől a piros, Barnag felől pedig a kék jelzésen haladva közelíthető meg.
4/15
Szeszélyes Nyár bisztró
A Nagyvázsonyból megközelíthető, 2022 őszén nyílt bisztró és leendő fürdőház koncepciója Jiří Menzel 1968-as, Szeszélyes nyár című filmjére épül, de nemcsak azéletérzést tekintve kapcsolódik a filmhez, hanem sör- és ételkínálatában is. Kiadós sörkorcsolyákat, sonka- és a sajttálakat és cseh kocsmai ételeket kapunk itt, ezenkívül a szolgáltatások köre lábfürdőzési lehetőséggel bővült.
A Szeszélyes Nyárról szóló cikkünket itt olvashatjátok.
5/15
Kinizsi-vár
A Balaton-felvidék egyik legjellegzetesebb vára nem magaslatra, hanem egy egykori fontos kereskedelmi út mellé épült. Az erődöt Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta Kinizsi Pálnak, a törökverő vitéznek a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. A jellegzetes lakótornyú, feltehetően a XV. században épült nagyvázsonyi várban számos fejlesztés valósult meg az utóbbi években a Nemzeti Várprogram keretében: a földszinti tereket rekonstruálták, az új, modern kiállítás Kinizsi Pál személyére és a fekete sereg történetére koncentrál, de a Kinizsi feleségét, Benignát övező legendákat is igyekszik körüljárni.
6/15
Nagyvázsonyi pálos kolostor
A Szent Mihály-kolostort Kinizsi Pál emeltette a róla elnevezett vár közelében, a 15. században. A törökverő hadvezér bőkezű adományokkal támogatta az itt élő pálos szerzeteseket, és úgy rendelkezett, hogy itt is helyezzék végső nyugalomra. A kolostor pusztulását nem csak a történelem viharai idézték elő: 1552-ben a környékbeli földesurak felrobbantották, hogy az ellenség ne tudja erődítményként használni. A vártól 600 méterre, a temető mellett, a kék turistaúton lehet megközelíteni a romokat.
7/15
HÍD Tájművészeti Ösvény
Nagyvázsonytól Kapolcson át egészen Szigligetig, a 30 km-en át csordogáló Eger-patak mentén (a nagyvázsonyi Kinizsi-várban, a Művészetek Völgye falvaiban és a patak mellett) 11 alkotó 15 tájművészeti munkája látható – olyan szobrok és installációk, melyeket a táj, a helyi jellegzetességek és az itt élők történetei inspiráltak. AHÍD Tájművészeti Ösvényt, vagy annak egy-egy szakaszát egy kirándulás keretében lehet bejárni.
A részletes térképet itt találjátok.
8/15
Kinizsi Pál-kilátó
A Déli-Bakony csúcsa, a Kab-hegy Úrkút és Nagyvázsony irányából is megközelíthető. Az Úrkútról induló túraútvonalról egy korábbi cikkben már írtunk: vasúti töltéseken, erdőkben és jó darabig sajnos aszfaltúton vezet a közel 600 méter magasságban álló Kinizsi Pál-kilátóhoz. Érdemes egy hűvösebb napot választani ehhez a kiránduláshoz.
9/15
Szent András-templomrom
Taliándörögd központjából kb. 900 méteres sétával érkezhettek meg a lenyűgöző romhoz, melynek története az Árpád-háziakig nyúlik vissza: a templomot a 16. században átépítették, majd miután romba dőlt, az 1840-es években felrobbantották, ami maradt belőle. Még mindig látszik az egykori sekrestye csigalépcsőjének néhány darabja és néhány középkori freskórészlet.
10/15
Falumalom
A Nagyvázsonytól Szigligetig csordogáló Eger-patak csak Kapolcs területén 11 vízimalmot hajtott a 20. század közepéig. Ezek az államosítás után nem működtek tovább, a Falumalom viszont megmenekült: 2005-ben került a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet tulajdonába, felújították és műemléki besorolást kapott. Az egykori Molnárház állandó kiállításán a néhai kapolcsi malmok történetét ismerhetitek meg, és megtudhatjátok, mi az a triőr, a hengerszék, vagy a síkszita.
A Falumalom előzetes bejelentkezéssel látogatható.
11/15
BalatonBike365 Kapolcs
Kapolcson, a MűvészVölgy Kúria új épületrészében megnyílt kerékpárosközpontban a kölcsönzés mellett itt útvonaltippeket is kaphattok, és szervezett túrákra is jelentkezhettek. Természetesen nem a forgalmas 77-es úton érdemes tekerni, a túraszervezők inkább a Taliándörögdön átvezető, Kerekfenyvest célzó útvonalat ajánlják, kezdő bringások a Kapolcs – Balatonhenye – Csicsói erdészház – Kapolcs körtúrát javasolják, de akinek a hosszabb kerékpárúra is belefér, egészen Halápig eltekerhet.
12/15
84 Bisztró
A kapolcsi Hazai Provence vendégházban található, Michelin-tányér ajánlással rendelkező, külsős vendégek számára is nyitott étterem konyháját a korábbi Pura Vida csapata viszi, rövid étlappal, szezonális hozzávalókkal. Magyaros és mediterrán fogásokat egyaránt találtok itt. Érdemes asztalt foglalni!
13/15
Hegyesdi várrom
A 281 méter magas, kúp alakú tanúhegy meghódításához szükség lesz a túrabakancsra és némi izomerőre is. Hegyesd XIII. századi várából ma már csak az alapkövek vannak meg. Az apró hegycsúcsról beláthatjátok az egész Tapolcai-medencét, de a Káli-medence magaslatai is kivehetők innen. A Hegyesd falutól induló, sárgával jelzett turistaúton kell leindulni, a romokhoz vezető tanösvény pedig bemutatja a terület növény- és állatvilágát, illetve a vár történetéről is több érdekességet tudhattok meg.
14/15
Első Magyar Látványtár
Az egykor romos Stankovics-malom épületében helyet kapott Első Magyar Látványtár egy különös kiállítóhely. 1990-ben jött létre Altorjai Sándor festőművész hagyatékára és Vörösváry Ákos műgyűjteményére épülve. Itt majdnem mindent gyűjtenek, ami kortárs művészet, fotó, bútor, néprajz és iparművészet, de mindezt nem a hagyományos keretek között, sőt, magát a kiállításrendezést is önálló műfajnak tekintik. Aktuális kiállításuk, a Nőábrázolások és ábrázoló nők címet viselő tárlat a nők szerepét vizsgálja a vizuális kultúra történetében.
15/15
Kávéház a Vörös Lóhoz
A Liliomkert Piacot megalapító Harmathy Ildikó a Balaton-felvidék egyik leghangulatosabb kávézóját üzemelteti az Első Magyar Látványtár szomszédságában. Termelői alapanyagokból főző étterem delikátbolt és közösségi hely is egyben: a „piac továbblépése”, ahonnan nem érdemes ecetfröccs nélkül távozni, ráadásul itt van a környék legromantikusabb terasza is, ahová el lehet szökni a tömeg elől.