Amellett, hogy egy sor új nyitás történt 2023-ban a Balaton környékén, el is kellett búcsúznunk néhány izgalmas gasztro- és közösségi helytől. A Michelin által méltatott tapas- és borbár, vasúti restiből kialakított közösségi hely és különleges panorámával rendelkező étterem is van közöttük. Összeszedtük, milyen helyektől búcsúzunk, és bekerült az összeállításba egy pékbisztró is, ami nem zárt be, hanem szünetet tart.
Görög falu
A balatonfüredi görög falu a 71-es úttól északra található dombra épült fel. A tervek szerint mozaikjárdás promenád, kaszinó, diszkó, egy 1200 négyzetméteres, könnyű- és komolyzenei programok befogadására is alkalmas rendezvénysátor, egy piactér és több mint 130 kisebb üzlet várta volna a látogatókat. A komplexum 2005-ben készült el, de az üzletek egy része meg sem nyílt, és ami igen, az is bezárt a nyár elmúltával. A görög falu a kétezres évek második felében bulinegyeddé vált, mielőtt üresen kongó, elhagyott szellemfaluvá változott. 2023. szeptember végén aztán végleg eldőlt a komplexum sorsa, a város lebontásra ítélte. A tervek szerint a helyén közpark és lakóépületek lesznek a helyén.
A görög falu történetéről szóló, képgalériás cikkünket itt találjátok.
Völgyhíd Konyha & Rét
A Kőröshegyi völgyhíd pillérei alatt, az M7-es autópálya lehajtójánál található vendéglátóhely bezárásának hírét a tulajdonos, Szalai Dezső osztotta meg Facebook-posztjában december 8-án. A hely a tulajdonos betegsége miatt nem nyit ki január 2-tól. A tulajdonos azt is írja, hogy reméli, találnak olyan vevőt, aki tovább megy az általuk megkezdett úton.
A 2021 nyarán nyílt Völgyhíd Konyha & Rét több egységből állt: a kizárólag nyáron működő „Rét” függőágyakkal is várt, és a vendégek megkóstolhatták a szintén időszakosan elérhető híres Ojo Ice fagylaltokat, vagy az à table! francia pékség bagettjeit és süteményeit, balatoni borokkal karöltve. Az emeleten található Konyha helyiségben Pillók Attila séf vezeti a konyhát. A menün sajátos módon csak a hozzávalók vannak feltüntetve, melyből végül minőségi, és kreatívan tálalt finomságok kerülnek az asztalra.
Mór24
A MÓR24 2020 óta működött különleges borszelekcióval rendelkező tapas-borbárként Balatonfüreden, a Jókai Mór utca 24. szám alatt. A Michelin-kalauz Bib Gourmand minősítését is megkapták, 2023 októberében azonban bejelentették, hogy bezárnak.
"2020 nyarán, amikor belevágtunk életünk talán legnagyobb kihívásába, szerelemprojektjébe, őszhajszálaink és nevetőráncaink elsőszámú megszaporítójába, még fogalmunk sem volt, hogy 3 év múlva mennyire nehéz lesz kimondani, amire most készülünk. Ahogy minden étkezésnek van eleje és vége, úgy egy étterem története sem tarthat örökké. A MÓR24 jelenlegi formájában búcsúzik tőletek" – írták.
December közepétől az étterem helyére a Groenk Deli költözött, a bisztró és delikátbolt Velence után a Balatonnál nyitotta meg második egységét.
Balatonszemesi Resti
A 2019-ben megnyílt balatonszemesi Resti augusztus 20-án zárt be végleg, a hírt a Facebookon osztották meg. A Resti korábban 17 évig állt üresen, mielőtt Márton Gergő több lelkes helyivel együtt bérbe vette a bontásra ítélt, a MÁV tulajdonában levő épületet, és egy olyan vendéglátóhelyet nyitottak, ami egyben közösségi tér, bringás pihenőhely és találkozóhely volt. A Resti bezárása ellen petíció is készült 2021-ben. Akkor sikerült megmenteni a közösségi helyet, de tavaly már nem. Az épületet az idén elbontják.
Nem bezárt, hanem szünetet tart: Andriska Pékbisztró
A kővágóörsi Andriska Pékbisztró három évvel a megnyitása után, 2023. szeptember 4-től szünetet tart. A helyet Török András és felesége, Major Zsófia nyitották meg 2020. augusztusában. A reggelizőhelyként is működő, télen is nyitva tartó pékségben kovászos és „vadkovászos”, különféle ízesítésű kenyereket, croissant-okat, kalácsokat, kakaós csigákat, szendvicseket kínálnak. "Azért döntöttünk most a szünet mellett, hogy egy kicsit pihenjünk az első három évünk után, tervezzünk, és beépítsünk számunkra fontos tapasztalatokat, amire az egész éves, folyamatos üzletmenet mellett nem jutott időnk. Van sok ötletünk, tervünk, de ezekről akkor szeretnénk majd beszámolni, ha már pontosabbat, és részleteket tudunk megosztani"– mondták a We Love Balatonnak szeptemberben. Az újranyitás időpontjáról nem osztottak meg részleteket.
Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton