Októberben kétségkívül a gasztronómiai programokon lesz a hangsúly a balatoni régióban – borokkal, halakkal és megannyi finomsággal a főszerepben. Ugyanakkor a természet és a sportok szerelmesei, illetve a tökök és a halloween rajongói is találhatnak kedvükre való időtöltési lehetőséget havi ajánlókban.

Októberben egy négynapos hosszú hétvége vár ránk október 23. és október 26. között, ezzel együtt megkezdődik az őszi szünet is, ami több mint egy hétig, november 2-ig tart. 

Országos Étterem Hét a Balatonnál

Az Országos Étterem Hetet minden évben kétszer – tavasszal és ősszel – szervezik meg. Az esemény remek alkalom arra, hogy jelentősen olcsóbb áron próbáljunk ki olyan éttermeket, amikre már felfigyeltünk vagy esetleg régi vágyunk eljutni valamelyikbe. Az őszi program idén október 2–19. között tart majd, így tulajdonképpen még a két hetet is meghaladja. A részt vevő helyek mindegyike háromfogásos menüt kínál: top jelöléssel 6900 forintért, prémium jelöléssel 8900 forintért, az exkluzív jelölésű éttermekben pedig 10 900 forintért kóstolhatunk egy menüsort – beleértve a szervizdíjat is. A Balaton környékén eddig 18 étterem csatlakozott az eseményhez.

További információ

Murci Gasztrofesztivál 2025

Ősszel újra megtelik élettel a balatonlellei Kishegy: október 4-én érkezik a Murci Gasztrofesztivál, ahol borok, murcik, finom falatok és helyi ízek várják a látogatókat. A hangulatos pincéknél és gasztropontokon ezúttal is igazi élménykalauz vezet végig – sőt, talán már az idei szüret első mustjai is kóstolhatók lesznek. A fesztiválhoz tartozik kézművesvásár, de házi sajtok, lekvárok is terítékre kerülnek, és a gyerekprogramok sem maradnak el. 

További információ

Füge Feszt 2025

Második alkalommal rendezik meg október 10–12. között a Füge Fesztet. A megvalósuló rendezvény a balatoni gasztronómiai élet meghatározó szereplői közül több mint 30 kiállítóval várja a látogatókat. A kitelepülők között olyan nevek szerepelnek, mint a Bistro Sparhelt, a Rege Cukrászda, a Villa Kabala, a Folly Arborétum és Borászat és a Zelna Borászat. A kétnapos esemény a minőségi vendéglátást kereső vendégeken túl megszólítja a szakmát is, így lehetőséget biztosít a séfeknek, a tulajdonosoknak a kötetlen beszélgetésekre, inspirálódásra. A kóstolás mellett színpadi workshopok, előadások és főzőműsorok kerülnek a fókuszba, de itt hirdetik ki a Balaton sütije verseny győztesét is. 

További információ

Siófoki Halfesztivál 2025

Október 10–12. között újra a balatoni hal kerül reflektorfénybe a 12. alkalommal jelentkező Siófoki Halfesztiválon. A város Fő terén három napon át családi és zenés programok, valamint gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat. A hagyományos és az újragondolt halételek mellett a színes programkínálat, az ingyenes koncertek – fellép többek között Balázs Klári és Korda György –, a Fish Food verseny, a jó hangulat és a balatoni gasztronómia szeretete teszik teljessé az eseményt.

További információ

Kéktúrázás Napja 2025

Október 11-én ismét megrendezik a Kéktúrázás Napját, amelynek célja, hogy egyetlen nap alatt 143 túracsoport bejárja a teljes Kéktúra útvonalát. A résztvevők összesen több mint 2580 kilométert tesznek meg, lefedve az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát. A program a rövidebb útvonalaktól a nagyobb kihívást jelentő szakaszokig kínál lehetőséget, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő túrát. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

További információ

Somlói Juhfark Ünnep 2025

Somlói Juhfark Ünnep október 11-én tizedik (jubileumi) alkalommal várja a látogatókat a somlójenői Tornai Pincészetben. A rendezvény célja, hogy bemutassa a környék és a szőlőfajta különleges kapcsolatát, amely egyedülálló, ásványos ízvilágú borokat eredményez. A nagyszabású sétálókóstolón 16 borászat összesen 27, előzetes szakmai bírálaton kiválasztott tételét ismerhetik meg az érdeklődők, köztük a Kreinbacher Birtok, a Tornai Pincészet és a Kolonics Pincészet borait. A programot három workshop és a borokhoz illő gasztronómiai kínálat egészíti ki.

További információ

Keszthelyi Gesztenye Fesztivál 2025

Október 11–12-én immár tizedik alkalommal rendezik meg a Gesztenye Fesztivált a keszthelyi Kertészeti Centrumban, amely vidám hangulattal és sokszínű programokkal várja a látogatókat. A gasztroworkshopokon a résztvevők megtanulhatják a házi gesztenyemassza készítésének fortélyait és betekintést nyerhetnek a gesztenyesütés titkaiba is. A fesztiválon a kicsiket rajzverseny, gesztenyefigurák készítése és tökfaragás várja, míg a felnőttek szakmai előadásokon ismerkedhetnek meg közelebbről a gesztenye sokoldalúságával.

További információ

Füredi Találkozások – a Kultúrvágány Kortárs Művésztelep kiállítása a balatonfüredi Huray-villákban

A balatonfüredi Huray-villákban nyílt meg a Kultúrvágány Kortárs Művésztelep Füredi Találkozások című kiállítása, amely 2026 márciusáig látogatható. A tárlaton hazai és erdélyi képzőművészek alkotásai szerepelnek, köztük többek között Bereczki Kata, Barakonyi Zsombor, Kun Fruzsina és Kusovszky Bea munkái. A művésztelep Romvári Márton festőművész és Nagy Gyöngyi kezdeményezésére jött létre, keretében évente kétszer érkeznek alkotók Balatonfüredre. A közös munka során készült művekből most először rendeznek kiállítást.

További információ

Gasztrohegy 25/26

Érkezik a Gasztrohegy legújabb évada, ahol a Badacsonyt és a hozzá kapcsolódó ízeket fedezhetjük fel évről évre. Ezúttal is 5 tematikus hétvégén járhatjuk végig a programhoz csatlakozó éttermeket, hogy egy finom ebéddel, vacsorával vagy borozgatással koronázzuk meg a badacsonyi kirándulást. Október 18–19-én a Badacsony őszi színei és ízei kerülnek terítékre.

További információ

Zamárdi Sörfesztecske 2025

Október 24–25-én második alkalommal rendezik meg a Zamárdi Sörfesztecskét. A fesztivál középpontjában a kisüzemi sörök állnak, de a látogatók ciderekkel, pálinkákkal és ízletes street food kínálattal is találkozhatnak. A Helka, a Horizont Brewing, a Fehér Nyúl, a Brew Your Mind és az Etyeki Sörmanufaktúra sörei mellett jelen lesz a BudaPrés Cider és a Fenegyerek Pálinka is. Az ételekről többek között a Pizza Pazza és a PartON gondoskodik. A jó hangulatot a zenei program teszi teljessé: pénteken a Trash Madonna és a Noah’s Ark, másnap a Candy Man duó és a Vinyl Spinnaz lép színpadra. A programon való részvétel ingyenes.

További információ

Szigligeti Süllőfesztivál 2025

Szigligeti Süllőfesztiválon a Balaton őszi hangulata kulturális és gasztronómiai élményekkel párosul, a rendezvény pedig már hagyományszerűen tér vissza évről évre. A szigligeti strandon megvalósuló esemény főszereplője természetesen a süllő, amit különböző elkészítési módokban kóstolhatunk meg, emellett a 18. alkalommal jelentkező fesztiválon ismét számos helyi borászattal találkozhatunk október 24–25-én. A programon való részvétel ingyenes.

További információ

Balaton-felvidéki Őszi Bringatúra 2025

A Balaton-felvidéki Őszi Bringatúra a Négy Évszak Bringatúrák záróeseményeként idén új útvonallal várja a résztvevőket. A szervezők célja, hogy október 25-én kevésbé ismert, ám látványos útvonalakat mutassanak be a Balaton északi partján, ahol változatos terep, hangulatos települések és lenyűgöző balatoni panoráma teszi különlegessé a túrát. A 65 km-es táv nagy részben kerékpárutakon, kisebb részben kis forgalmú mellékutakon vezet. A kijelölt szakasz bármilyen jól felszerelt, váltós kerékpárral teljesíthető.

További információ

Tökfesztivál a Kőröshegyi Tulipán és Levendula Parkban

A Kőröshegyi Tulipán és Levendula Park idén is Tökfesztivállal jelentkezik október 25-én és 26-án. A program részeként tökfaragásra lesz lehetőség, ahol a vállalkozókedvűek versenyre is nevezhetik műveiket. A helyszínen piactér is nyílik, ahol tulipánhagymák, tökök és kézműves termékek közül lehet válogatni. A gyerekekre színes programok várnak – kincskeresés, játékok, arcfestés, mesesarok –, a gasztronómiai kínálatban pedig tökös és őszi finomságok szerepelnek. A szombati napot máglyarakás, szaloncukorsütés és forró csoki zárja. 

További információ

Hobo 80 a veszprémi Hangvillában

Földes László Hobo, a magyar blues élő legendája idén ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileumi év kapcsán közös ünneplésre hívja közönségét egy nagy országos turné keretében, melynek során Veszprémbe is elhozza kivételes életművének legjavát. Október 27-én a Hangvillában minden bizonnyal felcsendülnek olyan slágerek is, mint a 3:20-as blues, a Hey Joe, a Hajtók dala és a Tetovált lány.

További információ

Be Massive Horizon a tihanyi Echo Restaurant & Caféban

A Be Massive Horizon partisorozat visszatér Tihanyba egy fergeteges halloweeni bulival. Az Echo Restaurant & Café fedett, körpanorámás, üvegfalú teraszán várják az elektronikus partik rajongóit október 31-én. A hangulatról a meghívott DJ-k gondoskodnak: az este folyamán Metha, Mattan és TheLucky23 zenél majd. A rendhagyó alkalmon a jelmezben érkező látogatók ajándék italt kapnak.

További információ

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék