Víz nincs, de itt még így is megéri borászkodni

Délelőtti órákban érkezünk meg Tamáshoz, akit mindenki csak „Kistominak” hív. A borász a ház körüli szőlőjében matat, egy kis zöldmunkával múlatja az időt. Már messziről intünk egymásnak és bár jeleztük neki, hogy valamikor a nap folyamán érkezünk hozzá, az a gyanúnk, hogy ha bárki idegen ebben az órában felé tévedne, szinte biztos, hogy ugyanilyen vendégszeretettel üdvözölné és ültetné le őt is a pincéje melletti teraszon.

Faasztal, fapad, körülötte kis lugas, bazaltkőből rakott tűzhely, virágok, fűszerek és nyugalom. A zen-hangulatért nemcsak a környezet, de a hegyről nyíló panoráma, a vidék csöndje és a lugas magánya felel. Tamás lénye is hozzátesz mindehhez. A borász a nappal kel és azzal is fekszik, ha pedig egyben szőlész is, akkor nemigen van olyan, hogy ne szemlézné, ne érintené, ne dolgozgatna a tőkékkel a nap valamely szakaszában.

Komoly borásztól komoly pince

Tamás az első a családjában, aki borral foglalkozik. 2010-ben diplomázott szőlész-borász szakon és abban az évben már munkát is kapott az egri St. Andrea Szőlőbirtokon. A bor egész hamar érdekelni kezdte, lévén édesapja vendéglátással kereste a kenyerét, Tamás pedig állandóan kísérte őt a különféle borkóstolókra.

Még az egyetemi évei alatt, barátnőjével a Somlón túrázva döntötte el, hogy az akkortájt majdhogynem ingyen bérbe vehető kis területecskék közül kicsíp egyet magának a hegy északi oldalán és megpróbál egy saját bort készíteni. 2010-ben 300 palackkal kezdte meg pályafutását a Somlói Vándor, amit a család szépen elfogyasztott. 2011-ben már nagyobb mennyiség került forgalomba (4000 palack), aztán ahogy jöttek a sikerek, Tamás egyre több időt töltött a Somlón, mígnem oda is költözött. Borászatának neve, a Somlói Vándor is korábbi életviteléből, a Budapest-Eger-Somló közötti ingázásból ered.

Pincéjét Somlószőlősön vásárolta 2013-ban – a mai napig itt készülnek borai. 2014-ben az ikonikus borásztól, Takács Lajostól is bérbe vett egy pincét (ami aztán 2015-ben barátja, Moyzes Antal tulajdonába került). Bár Takács hosszú éveket töltött a hegyen és készítette rendkívül színvonalas borait Hollóvár Pincészet néven, a szíve végül visszahúzta őt Tokajba.

A pince fölött, ami most főképp kóstolóhelyiségként funkcionál, egy kis présház emelkedik: apró menedék, ami lakrésszé lett átalakítva. A pince boltozott, gyertyával világított, kellemesen hűvös, puritán, és előzetes bejelentkezés, de rugalmas hozzáállás mellett fogad vendégeket.

Víz? Na, az nincs

A hegyen nincs vezetékes víz, mondja Tamás, ezért nehéz itt borászkodni. A pincehigiénia megoldása így különösen nagy feladatot jelent: a legtöbben maguk hordják fel a hegyre a vizet vagy gyűjtik az esőt a birtokukon. Tamás nem bánja a nehéz körülményeket, abban a pillanatban ugyanis, ahogy a telkek itt vezetékes vízzel lennének ellátva, félő, hogy Csopak és Paloznak, de különösen Arács és Füred egy részének mintájára a Somló is átalakulna üdülőövezetté.

A termőterületek elkezdenének drasztikusan csökkenni, s a helyükben nyaralók emelkednének medencékkel. Hogy ez miért probléma, azt a csopakiak segélykiáltásából ismerjük, Arácsnak pedig még csak kiáltania sem volt ideje: az „eltelkesedés” olyan gyorsan végbement ott, hogy eszmélni senki nem tudott időben és mára nem ismerünk élő arácsi dűlőt, vágót, parcellát, nem terem az ottani földeken bor. Legfeljebb csak a feszített tükrű medence melletti tőkékről házi rettenet.

Azért is nehéz a Somlón bort készíteni, mert egybefüggő szőlőterületei senkinek nincsenek. A birtokok elaprózódottak és a kaszálás, kapálás, permetezés, illetve az ehhez kapcsolódó humánerőforrás-mozgatás komoly logisztikát igényel. Ugyanakkor a borok beltartalma szempontjából ez a feldaraboltság kifejezetten kedvező, mondja Tamás.

A talaj az egész hegyen homogén – gazdag földpát, olivin, augit, magnetit ásványi összetételű bazalt mállás –, így ebből a szempontból nincs értelme dűlőkről, parcellákról beszélgetni, mind ugyanazt tudja. Viszont, ha egy adott fajtából van a borásznak a hegyen mindenfelé elszórva egy-egy parcellácska, akkor az égtáji kitettségből, na meg persze az ültetvények korából fakadó különbség már szépen tudja színesíteni a végterméket.

Juhfark, rizling, furmint

A szüreti időpontok eltologatása is lehet egy jó játék. Az egyik parcellát teljes érettségben szedi Tamás, a másik parcella ugyanazon fajtájú szőlőjét egy kicsit hamarabb, így előbbi esetben az érett ízek és az alapanyag sűrűsége, utóbbi esetben a frissítő ízek és a „feszes savak” nyerhetők ki a termésből. A Somlói Vándor fő fajtáiból – a juhfarkból, az olaszrizlingből és a furmintból – a hegy három oldalán találni ültetvényeket: keleten, délen és nyugaton. Ezeket külön szüreteli és erjeszti Tamás, de a palackozás előtt aztán fajtánként egalizál, pontosabban házasít. Aztán van úgy például, hogy nem házasítja össze a három égtáj három furmintját, mert az évjárathatás következtében előfordulhat, hogy egy nyugati vagy egy déli alapanyag a többi közül kiemelkedik. Olyankor azt önállóan hozza forgalomba.

A Somló nem feltétlenül alkalmas állandó ittlétre, vált témát Tamás, miközben vele együtt kóstolgatjuk borait. Családi életet élni itt, egy gyermeket óvodáztatni, iskoláztatni körülményes. Itt ugyanis nincs ilyen intézmény. Aztán nemhogy vezetékes víz, de igazából élelmiszerbolt sem nagyon van a közelben. A vállalkozásban pedig mindent ő intéz. Van már néhány napszámosa, akik megbízhatóak, de a munka javát Tamás végzi mind a szőlőben, mind a pincében. Sokan kérdezik tőle: meg lehet-e ebből élni? A válasz rövid: meg. Kell hozzá úgy öt hektár szőlő, máshogy kifejezve: évente 15-20 ezer palack és persze megingathatatlan elhivatottság és természetszeretet.

Vegyszer nincs, érintésnyi hordó van

Tamás, mint vallja, középutas borász. Kerüli az erősen barrikolt hordókat, de a hosszú hordós érlelésnek sem híve, márpedig utóbbi gyakorlatnak a hegyen van történelme. Mindazt, ami itt, a hegyen borkészítés szempontjából bevett gyakorlatnak számít, Tamás praxisából szándékosan és tudatosan száműzött. Szerinte eljött az ideje a paradigmaváltásnak, legalábbis egy részlegesnek. Nem használ aromákat befolyásoló, a bort adott esetben illatosabbá tevő fajélesztőket, noha nem dogmatizmusból. Egyszerűen a pincéje eredendő élesztőtörzsei vannak olyan életerősek, hogy végig tudják vinni, támogatni a must borrá erjedésének folyamatát.

Ahogy Tamás fogalmaz, a somlói bornak azért kell egy érintésnyi hordó, hogy kerekebb, teltebb legyen, de a maga részéről a minél tisztább somlói termőhelyi karakter bemutatására törekszik, ezért másfél-két évig ő semmiképp se érlelne fában. Szerinte a somlói bor legyen „roppanós”, „finoman ásványos”, „feszes savú” és maximum 12,5 alkoholtérfogat-százalékú. Kivéve a juhfarkot, mondja, mert ez a fajta ugyanis rendre alkoholosabb bort ad. Vegyszert sem alkalmaz a szőlőben, mondván, mivel ott lakik a tőkék közelében, minden nap látja, hogyan fejlődik a növény, hogyan érik a gyümölcs, és ha baj van, egyből be tud avatkozni csalánkivonattal, narancsolajjal meg a többi organikus, nem felszívódó szerrel. A szőlősorok között talajtakaró növényzetet használ, ezzel is előmozdítva, megőrizve a biodiverzitást.

Amerikai kapcsolat

A Somlói Vándor az utóbbi évek egyik legsikeresebb kispincéje: Tamás borait a FurmintUSA keretében immár a tengerentúlon is ismeri a borfogyasztó közönség, annak legalábbis egy csipetnyi része. A FurmintUSA túlnyomórészt tokaji borászokat tömörít, tekintve, hogy furmintból a Tokaj-Hegyalján termelik hazánkban a legnagyobb mennyiséget, a minőségről nem is beszélve. A csopaki Szent Donát Birtok, a badacsonyi Laposa Birtok, valamint a Somlói Vándor Pince került még bele nemrég ebbe az elit körbe.

A sommelier-k szeretnek dolgozni Tamás boraival, mert könnyed, mégis karakteres stílusánál, egyedi ízeinél fogva azok remekül társíthatók ételekhez. És az bennük a szép, hogy önmagukban is jól működnek: a borbárosok is nagy örömmel emelik be ezért a portfóliójukba őket. A viszonylag alacsony alkoholfok, valamint a rövid hordós érlelés okán az eredendő gyümölcsös jegyek előtérbe kerülése miatt évszaktól függetlenül, kezdőknek is nyugodtan poharazhatók. A somlói borok kapcsán ugyanis mindig szóba kerül: fel kell hozzájuk nőni, meg kell hozzájuk érni, hogy az ember rendesen megértse azokat.