Egy percig sem állítjuk, hogy a Balatonnál csak és kizárólag az új utakat keresőknél ehetünk jókat. Persze, meglepő élmény, amikor a szuvenírárusok által ölelt parasztromantikában találunk értéket, de idén nyáron Tihanyban belefutottunk egy ilyen helybe. Attól pedig főleg nagyot néztünk, hogy még a levendula sem rontotta el az egészet.

A tihanyi Tűzkert pont ott van és pont úgy néz ki, mint egy olyan hely, ahová épeszű magyar ember egész biztosan nem teszi be a lábát. Próbára tettük az előítéleteinket, mert azt hittük, cigányzenére kell majd lecsúsznunk a „hortobágyer Pustagulasch” poklába egy bőrrel bevont, vastag étlap hátán. Kiderült, hogy tévedtünk, és a kemence nem dísznek van ott, sőt, bármikor előkerülhet belőle egy kacsacomb.

A Tűzkertnek otthont adó parasztházat Tihany turistaközpontjában találjátok, közel az Apátsághoz. Az épület erős csárdajellegeket hordoz magán, ennek ellenére a kinti rész hangulatos, a hatalmas működő kemencével szemben ülünk az árnyékban, a pincér pedig mindjárt le is tesz elénk egy külön (dobpergés) levendulás menüsort is.

Mi beadjuk a derekunkat, el is kezdjük a késői ebédet egy levendulás gyümölcslevessel (800 Ft), amit pirított mandulával megszórt tejszínhab díszít. Megállapítjuk, hogy nem spóroltak a gyümölccsel és bár lehetne a leves néhány fokkal hűvösebb is, más kifogásunk nem volt ellene. A levendula íze persze nem volt nagyon erős, de azzal egyébként is jobb vigyázni, mert ha túlzásba viszik, annak szappaníz lesz a vége.

A főétel sült kacsacomb levendulás kacsamájjal, káposztás palacsintával (2980 Ft), nagy meglepetésünkre a comb a kemencét is megjárja, mielőtt elénk kerül. Nem tudunk belekötni, a hús puha, a bőre ropog, a máj olyan, mint a vaj, a káposztás palacsinta pedig káposztás palacsinta, a kacsához megy, más, különleges jellemvonása nincs, viszont fantázia legalább van benne, le lehetett volna tudni a köret-témát csak a káposztával is, már akkor sem lett volna okunk túl sok panaszra.

A tulajdonos, Hidasi Károlyné 2002 óta terelgeti az éttermet. A sztori úgy kezdődött, hogy örökölt egy 180 éves parasztházat, ebbe került a búbos kemence, ami szerencsére nem csak díszként szolgál, hanem az étlapon látható ételek nagy része (legalábbis a nyári időszakban) meg is fordul benne: kelt tészták, szilvalekvár, halászléalap, libacomb, de még a velőscsont is. Pizza nem, akkor sem, ha külön kérik, legfeljebb a magyar kenyérlángos jöhet szóba. Amit magyar ember egyébként ritkán eszik itt, hiszen egyértelműen a külföldi turistákra céloznak, nem is próbálnak meg úgy tenni, mintha ez nem egy nekik szóló show lenne.

Szimpatikus viszont, hogy ennek ellenére nem a lehúzásukra épült rá az intézmény, a falon lógó dísztányérok itt nem arra valók, hogy becsábítsák a nyugatnémetet, aztán eltereljék a figyelmét arról, hogy egy sima, sokszor melegített gulyást, vegetáriánusoknak pedig rántott sajtot próbálnak eladni echte magyar ételként.

Hidasiné külön kitér a levendulás ételekre is, és meglepő őszinteséggel ismeri el, hogy ezek nem hagyományos helyi ételek, de igény van rájuk, tehát megpróbálják ezt a vonalat is tisztességesen csinálni. Mi pedig első kézből tapasztaltuk meg, hogy nem csak próbálkoznak.

Külföldi ismerőseink megállnának Tihanyban és az újhullám helyett a régi iskolára és a parasztromantikára lennének inkább kíváncsiak? Van egy jó hírünk: lehet ezt úgy is csinálni, hogy az egész élményben az ételt se kelljen zárójelbe tenni.