A hatóság mindent bevetett a laboratóriumtól a hekket tesztelő kollégákig, hogy kiderítse, hol jó a hal a Balatonnál.

Június utolsó hetében, négynapos ellenőrzést tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) emberei 13 balatoni halsütödében. 7 északi és 6 déli parti büfében „élelmiszerbiztonsági, érzékszervi, laboratóriumi és kedveltségi szempontból” vizsgálták meg a hekkeket – adta hírül a laboratóriumi vizsgálatok lezárultával a NÉBIH szemléletformáló kampánya, a Szupermenta weboldala. A vendéglátóhelyek közül 2 esetében minden megfelelő volt, 6 helyen a hiányosságok miatt az üzemeltetőket figyelmeztették, 5 üzletben bírságot szabtak ki – összesen 1 175 000 forint értékben –, 2-t pedig felfüggesztettek. Utóbbiak esetében az egyik csak pár óráig tartott, mert a hiányosságokat azonnal orvosolták, míg a másik sütöde a hibák kijavítása és az ismételt szemle után újra kinyithatott.

A késztermékek mikrobiológiai vizsgálata jó eredményt adott, így kórokozó vagy szennyezettséget jelző mikróba nem volt kimutatható. Ellenben a dolgozók kezéről, munkaasztalokról, hűtőszekrényekről, tálcákról, kézmosó csapokról stb. vett „tisztasági minták” mikrobiológiai vizsgálata során csak 2 helyen volt minden felület megfelelő. 2 helyen penész- és székletszennyezésre utaló mikroorganizmusokat, 5 üzletben kórokozó baktériumokat találtak a dolgozók kezén, 3 helyszínen pedig ugyanezt megtalálták a munkaasztalon és a hűtőben is.

Élő parazitát nem találtak a halakban, de 4 mintában halott parazitalárvák jelenlétét mutatta ki a laboratórium. A tengeri halak nehézfémtartalma minden esetben megfelelő volt, akárcsak a használatban lévő, forró sütőolajból vett összes minta. Az ellenőrzött üzletek közül azonban 2 helyen összesen több mint 100 kg halat kellett kivonni a forgalomból a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt, de legalább mindenütt a megnevezésnek megfelelő halfaj volt a raktáron. Azonban az egyik vendéglátóhelyen balatoniként árulták a pangásiusból készített halászlét, míg egy másikban kifejezetten gluténmentesként árulták a sült hekket. Utóbbi nem egy különleges termék, hiszen a természeténél fogva gluténmentes, csak nem forgatták bele lisztbe sütés előtt.

Az ellenőröket minden helyszínre elkísérte a „mobil érzékszervi vizsgálóállomás” is, amelynek képzett bírálatvezetővel irányított 3-3 fős biztossága 20 pontos súlyozó faktoros módszerrel dolgozott. A megvizsgált 13 sült halból sajnos csak 4 volt kiváló vagy átlag feletti, 4 átlagos, míg a többség átlag alatti eredményt kapott (a bírálók szempontrendszeréről itt olvashatsz bővebben). Emellett úgynevezett kedveltségi vizsgálat is zajlott az ellenőrzést megelőző napokban. „A NÉBIH halételeket kedvelő, laikus munkatársai két csoportban – északi és déli csapatra osztva – 1 és 5 közötti skálán pontozták a 13 vendéglátóhelyen tapasztalható kiszolgálást, választékot, tisztaságot, felszereltséget és összbenyomást. A sült hekk terméknél pedig annak külső megjelenését, színét, illatát, ízét, állagát értékelték.”