Arra nem számítottunk, hogy ha valaha angol teaház nyílik Magyarországon, az nem valahol a pesti belvárosban vagy a budai belső kerületekben lesz, hanem egy kis zalai faluban, nem messze a Balatontól. Az angolokról viszont köztudott, hogy szeretik a furcsaságokat, úgyhogy meg sem lepődünk, hogy egy százéves parasztházban Earl Grey teát kortyolunk és hozzá hagyományos angol teasüteményeket morzsolunk, amit nem ősz hajú, kontyos nénik, hanem két férfi, Neil és Ken sütnek.
„Ez ringló és menta, ez ringló és gyömbér, ez is újdonság: cseresznye és rózsaszirom” – mutatja a frissen főzött, idei lekvárokat Ken Jones, a Florridora’s Pantry (magyarul: Florridora Éléskamrája) egyik tulajdonosa. A kis üvegeken „kalapként” ülnek a színes textildarabkák, mintha kis, tömzsi nagyik lennének, és itt tényleg (majdnem) minden a nagyikról szól.
Welcome to Zalaszántó!
Már jártunk nyár elején Zalaszántón, amikor két itt élő ökogazdapárt látogattunk meg. Akkor már tudtuk, hogy nemcsak Nyári Viola férje, Darren és az ő édesapja az egyetlen brit a faluban: itt él Ken Jones és Neil Stevens, akik takaros teaházat és teamúzeumot visznek a falu végén. Olyan nyugalom van, mint a Miss Marple regények csendes, békés falvaiban (nyilván a gyilkosság előtt). Fehérre vakolt, öreg parasztházat látunk rusztikus idillben, csodás kerttel, gyógynövényekkel, fákkal és kilátással Rezi várára, az udvaron régimódi gyerekjátékok, karikák, kötelek és ugróiskola. Belépve viszont egy kis darabka Angliába érkezünk: Nagy-Britanniában is ilyen lenne egy kisvárosi teaház. Szolid, barátságos és hagyománytisztelő. A falakon angol teareklámok és régi fotók, a gerendákról színes csészék lógnak.
Az angol sütemények (250 Ft/ darab) egyszerűek, bár nem könnyű őket jól elkészíteni. Remekül illenek a teához – önmagukban nem is igen fogyasztják őket –, az angol visszafogottság ennivaló megtestesülései: semmi tolakodás vagy extravagancia, vaj, cukor és lekvár: ez a három legyen jó. Neil és Ken szívesen mesélnek a süteményekről. A recepteket nagymamáiktól örökölték: Ken nagymamája, Florri egy híres yorkshire-i teaházban, a Betty’s-ben sütötte a sütiket. (A Betty’s neve világszerte fogalommá vált, az ikonikus ötórai angol tea iskolapéldája, még Japánba is szállítanak teasüteményeket). Neil nagymamája, Dora pedig egy nagy család házvezetőnője volt.
Viktória királynő piskótája
„A vérünkben van a sütés” – mondja nevetve Ken. Az ő specialitása egy levendulás vajas sütemény, ami a lefejezett skót királynő, Mária kedvence volt. Ez az egyik bestseller a Viktória piskóta mellett, ami viszont Neil csúcsdarabja. Az eper-vagy málnalekvárral töltött, vastag piskótát Viktória királynő kérésére sütötték először, mert nem akarta, hogy gyerekei gyümölcskenyérrel maszatolják össze magukat, miközben szertepotyogtatják a mazsolát.
Minden süteménynek története van – hirdeti magáról a teaház –, és valóban: mindegyikhez tudnak egy személyes és kultúrtörténeti érdekességet fűzni. Úgyhogy most nem is lőjük le a poént, hogy a London cheesecake nevű süteményből hova lett a sajt, csak annyit árulunk el, hogy a málnalekvárral töltött, levelestésztából sütött vékony lapocska nagyon finom. Van még az angol Tóvidéken híres gyömbéres vajas süti, mazsolás gyümölcskenyér, ami zsiradék helyett fekete teával készül, lekváros kosárka és nem hiányozhat a scone, az angol teadélutánok főszereplője, ami leginkább egy édes pogácsához hasonlít, de tésztája tömörebb, sűrűbb, és hozzá sűrű tejszín és lekvár dukál. A törzsvendégek miatt folyamatosan változik a választék, az angol édes pogácsa és a Viktória piskóta az állandó elemek.
És persze vannak alkalmi sütemények, például karácsonyi puding, vagy a nemzeti ünnepre sütött Kossuth sütemény, ami eredetileg az Egyesült Államokbeli Baltimore-ban született. Talán éppen Neil az egyetlen, aki itthon Kossuth cake-et süt – amúgy ez egy „görögdinnye formában” sütött piskóta, amit félbevágnak, kiszedik a belsejét és cukrozott tejszínhabbal töltik meg, majd csokiöntettel tálalják. Ezért is Zalaszántóra kellett jönnünk, hogy ezt megtudjuk.
Köszönjük, nagyik, jó éjszakát!
Neil és Ken tíz éve hagyta maga mögött Angliát, mert „az ottani élet túlzsúfolt, hajszolt, személytelen és stresszes volt, a bürokrácia pedig rémes”. Az eredetileg logopédus Neil négy évig angolt tanított Mosonmagyaróváron, Ken nyomdában dolgozott. Szabad, emberléptékű, önellátó élet reményében jöttek Zalaszántóra, ahol párként is befogadták őket. Hatalmas kertjükben zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, a tyúkok és nyulak adják a húst. A gyógynövényekből saját teákat komponálnak: a levendulás, mentás, majorannás tea Shakespeare-korabeli recept szerint készült, és a lekvárjaikra is büszkék: „ilyet nem kapsz máshol”. Mindegyiket meg lehet helyben is kóstolni, a sárgabarack-mandula, a szegfűszeges meggy örökzöldek, de nagy jövőt jósolunk a kakukkfüves meggynek és gyömbéres narancslekvárnak is (utóbbihoz a gyömbért a kertjükben szedik).
