Véget ért a nyár? Igen. Ezzel kimúlt a Balaton? Egyáltalán nem. Lesz még indián nyár, indulhatnak a túrák, az éttermek közül sem zár be mindenki, teltházas kompkoncert indul Tihanyból, ha pedig mindenképp a vízpartra húz a szívünk, világbajnok vitorlázóknak is szurkolhatunk ősz elején. Ha még mindig siratjátok a nyarat, jöjjön még egy érv: az ősszel együtt a szüret időszaka is megérkezett, ezért egymást érik a remek boros programok a Balaton mentén.

Opel Finn Gold Cup – Balatonföldvár (szeptember 1-10.)

Balatonföldváron már tart az olimpiai Finn dingi hajóosztály világbajnoksága. Rekordszámú, legalább 32 nemzet 124 sportolója érkezett a versenyre, amelynek a legeredményesebb hazai vitorlásklub, a Spartacus Vitorlás Egylet a házigazdája. A nagy érdeklődést a helyszín különlegessége is magyarázza, mivel a 2005-ös moszkvai vb-t kivéve eddig mindig tengeren küzdöttek a versenyzők. A tengeri nemzetek sportolóinak új kihívást, a főleg tavon vitorlázóknak plusz esélyt jelent a balatoni összecsapás. A versenyen érdemes lesz figyelni olimpikon vitorlázónkat, Berecz Zsombort, aki az első nap után összetettben a második helyen áll.

Pecsételd körbe a Balatont két keréken (szeptember 1.-október 31.)

Ősszel is megrendezik a Nyitott Balatonhoz kapcsolódó kerékpáros élménytúrát. A kihívás teljes hossza 220 km, de a távot több részletben is teljesíthetitek. A lényeg, hogy gyűjtsétek a pecséteket vagy a QR-kódokat az útba eső Tourinform-irodáknál, nevezetességeknél, éttermeknél és szállásoknál kialakított állomásokon. Ha a teljes tókerülést túl nagy kihívásnak érzitek, választhatjátok a barangoló szintet is. A teljesítők között nyereményeket sorsolnak ki. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyre október 30-ig van lehetőség. További információ ITT!

Balaton Konzílium 2.0 – Badacsony (szeptember 6.)

A balatoniak tavasszal nagy lépést tettek a tudatosság felé: vitasorozatot indítottak, hogy az illetékesek megbeszélhessék a régiót érintő kérdéseket. A Balaton Konzílium első ülése a csopaki szőlők helyzetéről szólt, most pedig a badacsonyi turizmus kerül majd terítékre. Korábbi cikksorozatunkból is kiderült, hogy az évtizedek óta tevékenykedő és az újhullámos vendéglátók máshogy gondolkodnak a jövőről, de mindkét fél nyitott a párbeszédre.

Ehhez a párbeszédhez most bárki csatlakozhat szeptember 6-án szerdán 17 órától az Egry József Emlékmúzeum kertjében. A vitát Erdős Gábor, az Északipart Magazin felelős szerkesztője moderálja, ott lesz Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármestere; Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke; Tucsni László, a We Love Balaton főszerkesztője, és persze a badacsonyi vendéglátás legfontosabb arcai is megjelennek. Részletes névsor ITT.

Balaton Boat Show – Balatonkenese (szeptember 8-10.)

Szeptember 8. és 10. között rendezik meg az ország legnagyobb hajókiállítását a Kenese Marina Portban. A Balaton Boat Show több mint húsz éve a magyar hajóipar találkozási pontja, ahol mindent megtalálhatunk, ami a vitorlázáshoz kötődik, de motoros hajókkal és különféle vízisportokkal is találkozhatunk. Az akciós ajánlatokon túl a laikus hajó-imádóknak is tartogatnak programokat, láthatjuk például a Cirkálóktól a Katamaránokig: Legendák a Kékszalagon című fotókiállítást és Litkey Farkas Kékszalag-győztes katamaránját is.

Balaton-átevezés – Fonyód (szeptember 9.)

Nem kizárt, hogy lassan minden szezonnak meglesz a maga Balaton-kihívása: nyáron átússzuk, télen átcsússzuk, ősszel pedig átevezzük a tavat. Az evezés szeptember 9-én, szombaton indul, 9-től 13 óráig rajtolhattok el Fonyódról, bármilyen emberi erővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal vagy evezős hajóval. Legkésőbb 17 óráig kell legyőznötök a 10 kilométeres távot, azaz átérnetek Badacsonyig és vissza. A járműről és a mentőmellényekről nektek kell gondoskodnotok. Nevezés és további infók ITT.

Badacsonyi szüret (szeptember 9.)

A Badacsonyi Szüret a régió legfontosabb őszi rendezvénye, a főszezon méltó zárása. A fesztiválon megkóstolhatjuk a helyi gazdák karakteres borait, és láthatjuk az ország leghosszabb szüreti felvonulását. A menet a 71-es számú főút Badacsonytomaj és Badacsony közötti szakaszán halad végig. A színes forgatagot a környékbeli települések képviselői, néptánc együttesek, legionáriusok, magyarországi borrendek, kopjások, huszárok és zászlóforgatók, tűzzsonglőrök, lovas fogatok és fúvószenekarok alkotják.

Szőlőhegyi futás – Kéthely (szeptember 9.)

Negyedszer is megrendezik a Kristinus Borbirtok szőlőhegyi futóversenyét, ezúttal egy csavarral: az 5 és 10 kilométeres távokat duatlonként, kerékpárral is teljesíthetik az indulók. Szerintünk a pazar környezetért is megéri nevezni, de ha ez nem lenne elég, a leggyorsabb befutók értékes nyereményeket is kiosztanak. Ha kimerültök a futásban, a jazzteraszon lazíthattok grill-fogásokkal, 18:30-tól pedig Király Viktort hallhatjátok élőben zenélni. Az esti program a versenyzők számára ingyenes, de bárki más is csatlakozhat 2990 forintért, amit aztán lefogyaszthattok a Gasztro Műhelyben.

Everness indián nyár – Alsóörs (szeptember 14-17.)

Hazánk tudatosság-fesztiváljának, az Everness Fesztiválnak minden ősszel megrendezik a „kistestvérét” is, hogy átvezessék az egészséges életmód iránt érdeklődőket egy új évszakba. Az Indián Nyár családiasabb, bensőségesebb, de a célja ugyanaz, mint a nyári fesztiválé: utat mutatni egy tudatosabb életforma felé mindenkinek, aki nyitott a változásra. A tanítókról, zenei fellépőkről és mozgásprogramokról ITT találtok további infókat. A rendezvényen a 14 év alatti gyerekek ingyen vehetnek részt, és a jól nevelt kutyákat is szívesen látják.

Veszprémi városnéző séta (szeptember 16.) 

Egy város rejtett szépségeit igazán csak gyalogosan fedezhetjük fel. Ferenczik Brigitta, szakavatott idegenvezető segítségével az év bármelyik szakaszában ismerkedhetünk Veszprém nevezetességeivel és történelmi értékeivel, az Óváros térről egészen a Várig. A következő túra szeptember 16-án indul, 10:30-kor, ezúttal ingyenesen csatlakozhattok a csoporthoz.

Tankcsapda kompkoncert (szeptember 16.)

Az idén öt éves MOL Nagyon Balaton programsorozat egyik célja, hogy segítsen hosszabbra nyújtani a néhány hónapos balatoni nyári szezont. Ezért döntöttek úgy, hogy idén is rendeznek  ősszel kompkoncertet: a Tankcsapda szeptember 16-án fogja tépni a húrokat a tó közepén. A koncertre már minden jegy elkelt, de nem lennénk meglepve, ha aznap este a parton is jól lehetne hallani, hogy az „Élet a legjobb méreg!”

Romantikus Reformkor – Balatonfüred (szeptember 22-24.)

Szeptember 22. és 24. között visszautazhattok a reformkor világába, és még időgépre sem lesz szükségetek hozzá. Balatonfüreden ismét megrendezik a Romantikus Reformkor fesztivált, ahol korhű jelmezbe öltözött polgárokkal találkozhattok, kóstolhattok reformkori ételeket, utazhattok nosztalgiahajón, részt vehettek kulturális programokon és válogathattok a kézműves vásár portékái között. A részletekről ITT olvashattok.

Túra a Pálosok útján – Ábrahámhegy (szeptember 23.)

Ha rutinos kiránduló vagy, van számodra egy kellemes, szombati ajánlatunk: csatlakozz Árvai Gábor túravezető 10 kilométeres zarándoklatához. Az út az ábrahámhegyi vasútállomástól indul, ahonnan a Burnót-patak völgyén át vezet egészen a salföldi Pálos kolostorromig. Visszafelé is gyönyörködhetsz a természet csodáiban – a csapat a Folly Arborétumot érintve érkezik meg a kiindulási pontra. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

II. Somlói Juhfark Ünnep – Somlójenő (szeptember 23.)

Másodjára is megrendezik a somlói borászok ünnepét: szeptember 23-án az elmúlt évek legjobb juhfark borait kóstolhatjátok meg a Tornai Pincészetben. A rendezvény 14 termelő összefogásával jött létre, többek közt a Fekete Pince, a Kreinbacher Birtok és a Somlói Vándor Pince képviselőivel találkozhattok. A kóstoló mellett workshopokat is tartanak, és ha az időjárás engedi, a dűlőket is felfedezhetitek tapasztalt kísérőkkel.

Túra a csodabogyós-barlangban – Balatonederics (szeptember 29.)

A Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik Magyarország tizedik leghosszabb barlangja, az 5200 méter hosszú és 121 méter mély Csodabogyós-barlang, amely a bejáratánál élő szúrós bokorról kapta a nevét. Népszerű helyszín, mert nemcsak „szép köveket” és „triász-kori képződményeket” tartogat, hanem izgalmas és fárasztó fizikai igénybevételt is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park kedvezményes túrákkal ünnepli a barlang felfedezésének évfordulóját. A programon felnőttek 5000, 10 és 18 év közötti gyermekek 3000 forintért vehetnek részt. A vezetett csoportok 8, 10, 12, 14 és 16 órakor indulnak, gyülekező 30 perccel az indulás előtt lesz a barlang balatonedericsi bázisépületénél.

Nyitott pincék – Alsóörs (szeptember 30.)

A Nyitott Pincék egy különleges teljesítménytúra, ahol nem a kihívás után jutalmazzuk meg magunkat finom borokkal, hanem a 16,7 vagy 28,2 kilométeres távok teljesítése közben. A rövidebb táv állomásai a következők: Gelléri Pince, Levendula Pince, Présház Borozó, Alsóörsi strandCarpaccio ÉtteremLovas Csárda, Papa Borozója, Homola BorteraszJásdi BorteraszPlul-malomSzent Donát Birtok – Márga BisztróPetrányi BorteraszSöptei Bor és Gasztronómia. A résztvevőket innen kisbusszal szállítják vissza a rajthoz, a hosszú távot választók pedig erdei utakon kanyarognak vissza.

DJ a szőlőben – Paloznak (szeptember 30.)

Közel egy év telt el azóta, hogy a paloznaki Homola Pincészet előrukkolt a DJ a szőlőben bulik ötletével. Azóta láttunk már cserépkályha mellett táncolós téli estét, tavaszi zsongást, nyárköszöntés majd búcsúzást, szeptember 30-án pedig szüreti hangulatú bulival várnak minket a Borteraszon. A hangulatról Cyborg Templar zenéi és a Homola borok gondoskodnak, az ételeket pedig a Sáfránkert biztosítja.