Mi sem tudjuk pontosan, hogy mi ez. De akkor is zseniális.

„El akartam menni horgászni Boszniába, de úgy látszik, el kell halasztanom” – mondja angolos visszafogottsággal a londoni születésű, félig magyar, félig angol származású Áron, látva, mennyien foglaltak helyet az alig három hete nyílt teraszéttermükben. Talán majd novemberben. Az éhes vendégek nem várhatnak, a halak viszont igen.

„Első este félház volt, azt gondoltuk, hm, ez tök jó. Másnap teltház volt, és bepánikoltunk” – emlékszik vissza Molnár Áron (a környékbeliek által jobban ismert nevén Papa Áron) a premierre, amikor a vendégek először kóstolhatták az egzotikus finomságokat a Szent György-hegyi ház teraszán. Még csak három hete nyíltak, de már az elkövetkező hetekre is folyamatosan jönnek a foglalások. Mindössze egy helyrajzi szám a cím, de a GPS szerencsére elvezet hozzájuk. A hírük pedig ugyanúgy szájról-szájra terjed, mint a Kő fagyié.

Papa Áronról korábban is hallottuk, hogy jól főz: társával, Karinával a Káptalantóti piacon árul évek óta csatnikat, zakuszkákat, keleti savanyúságokat, szószokat, és mindenféle jót, amit a kertjükben termő zöldségekből készítenek. Emellett a hegyen tartottak rendszeresen vacsorákat az egyik pincénél, ahol Áron az ételeken kívül dj-szettel is előrukkolt. Most megtették azt a lépést, amit évek óta terveztek, és megnyitották saját házuk teraszán a „kiskonyhát”.

Olyan ételeket kínálnak, amilyeneket ők maguk is esznek amúgy. Áronék azon szerencsés vegák közé tartoznak, akiknek a napi étrendje nem kelkáposzta-főzelékből vagy krumplis tésztából áll, hanem harappan curryből (fűszeres joghurtszószban kevert grillezett padlizsán, 900 Ft) vagy rizsen és tamarindmázas kerti zöldségeken tálalt házi paneer sajtból (900 Ft).

Kertből jön a tapas

A tányérok mérete miatt jobb híján tapasnak nevezték el az indiai, közel-keleti, mediterrán és arab fogásokat. Aki nagyon éhes, három adaggal, a mérsékelt fogyasztásúak kettővel is jóllaknak, és akárcsak keleten, így egyszerre többe is belekóstolhatunk. Ha elsőre kicsinek is tűnhet a tányér, az ételek íze olyan gazdag és összetett, hogy garantáltan nem maradunk éhen és anyagilag sem vág földhöz, ha itt eszünk (a legolcsóbb fogás 500 Ft, a legdrágább 1200 Ft). „Úgy csináljuk, hogy az árakat a helyiek is megfizethessék. Nem a turistákat céloztuk meg, mert az nem fenntartható hosszú távon. Mi egész évben itt élünk.”

Kivétel nélkül mind vegán és vegetáriánus ételeket kínálnak, mivel Karina és Áron évek óta vega életmódot folytatnak. Ráadásul a ház mellett ott van a buján zöldellő kert,  ami csak úgy ontja magából a rengeteg zöldséget. A kínálatban az szerepel, ami éppen terem – padlizsán, mángold, paprika, paradicsom, cukkini –, ezen kívül van lencséből készült dahl, tahinis és harissás krumpli, fűszeres indiai pilau (rizs), grillezett pedrone paprika.

Van segítségük, de amúgy kétszemélyes kiskonyhát visznek: Áron a konyhában sürög-forog, Karina pedig felszolgál, és ajánlja az ételekhez a saját boraikat, olaszrizlinget, pinot noirt, pinot gris-t (egy pohár 300 Ft–500 Ft) vagy Török Csaba (2HA Borbirtok) pezsgőjét (5000 Ft/üveg).

Ez nem Görögország, hanem a Szent György-hegy

Egyedül csütörtökön, pénteken és szombaton tartanak nyitva, mert a többi napon a borászattal vannak elfoglalva. Családias a hangulat, vagyis a befogadóképesség korlátozott és előre be kell jelentkezni. A terv az, hogy nyitva lesznek, amíg jó az idő, télen pedig a konyhájukban lehet majd leülni a nagy asztalnál.

Nyáron a mennyezet a hatalmas, csillagos égbolt, a díszítőelemek a Badacsony és a tanúhegyek, a Szent György-hegyi szőlősorok és a Lengyel-kápolna. A lakáséttermekhez hasonlóan Áronék a saját teraszukon látnak vendégül. A környezetbe harmonikusan simuló, meszelt rusztikus teraszfalra mondták már, hogy görögös, mediterrán, sőt azt is, hogy skandináv stílusú, pedig „egyszerűen szép, Szent György-hegyi” – mondja mosolyogva Karina.

A hasonlítgatásokat talán azért nem állják meg az idelátogatók, mert milyen is lehetne egy világjáró pár otthona? A félig angol, félig magyar Áron Koppenhágában találkozott a lett nemzetiségű Karinával, aki dizájnelmélettel és filozófiával foglalkozott. Áron előtte évekig Indiában élt – ide azóta már közösen járnak vissza –, még korábban pedig öt évig járta Európát, így ismerkedett meg Franciaországban a borászattal.

A szemed megijed, de a kezed soha

„Akartunk valamit, ami a miénk” – meséli el Karina, hogy végül is miért jöttek el Dániából. Ott nehéz saját üzletet indítani és könnyen mókuskerékbe kerülsz: nagyobb lakás, nagyobb autó, még modernebb konyha kell. „Mi is belekerültünk” – szúrja közbe Áron. A dán mindennapokat egy idő után lélektelennek találták, és valami saját dolgot akartak csinálni, akármi legyen is az. Nem féltek az újtól, Karinának egy régi lett mondás jut erről eszébe: a szemed lehet, hogy megijed a munkától, de a kezed soha. Ahogy belekezdesz, a kezed követi.

Áronnak már régóta mondogatták, hogy olyan finoman főz, éttermet kellene nyitnia. Amikor 7 éve a Szent György-hegyre költöztek, az ötlet már megszületett a fejükben, de túl sok nehézségbe botlottak, és letettek róla. „Áron, ha könyvet olvas, az szakácskönyv, és már reggeli alatt a vacsorát tervezi” – avat be a mindennapokba Karina. Vendéglátó családba született: édesanyja Londonban a Soho legendás magyar éttermét, a Gay Hussart vezette évtizedekig, grafikus édesapja pedig ott kapott állást főpincérként, miután 1956-ban elhagyta az országot. Később saját magyar éttermet nyitottak az ultrapuccos londoni Hampstead városrészben, a Molnar’s-t. A nyarakat Ábrahámhegyen töltötték, így régi, erős kötelék fűzi Áront Magyarországhoz és a Balatonhoz.

Ilyen a permakultúra

Lettország szóba sem jött, mert ott rossz az idő és nincs elég lehetőség a kibontakozásra. Karina javasolta, hogy akkor jöjjenek Magyarországra. Mínusz 14 fokban jöttek fel a Szent György-hegyi sötét, komor présházhoz, és nem kerestek tovább. Három hónap múlva beköltöztek. Sok barátjuk még mindig nem érti, miért. „Hogy tudtok így élni? – kérdezik, mert «primitív» a konyhánk, nincs mikrónk, mosogatógépünk, tévénk. Nem látják a különbséget a két életminőség között” – mondja Karina, akinek bár hiányzik a család, a barátok, a tenger, ez az otthona.

Semmi másért nem hagyná itt a lejtőre kapaszkodó kertjét. Dúsan, buján zöldell benne minden, nincsenek sorok, mégis van benne rendszer: ilyen a permakultúra, ami a növények közötti kölcsönhatáson alapul, és az emberi beavatkozás a lehető legminimálisabb. „Van önszaporító paradicsomom” – mutatja nevetve Karina. Azt mondja, nem volt könnyű kivárni azt az öt évet, mire az articsóka végre virágozni kezdett, de legalább nagyon szép.

Jóbarátok közt

Ha majd téli álmát alussza a kert, Karina könyvet fog írni a fenntartható dizájnról és a dizájnelméletről, Áron pedig horgászik, a borokkal és a lemezeivel foglalatoskodik. Évtizedekig dj-ként járta a világot, hol Bangkokban ébredt, azután New Yorban. Most már felszabadult, azt a zenét játssza, amit szeret, hol a Pláne Badacsonyban, esetleg az évi rendszeres júliusi Gilvesy-féle Bohém Légyott-on, vagy ahol éppen mulatság van.

Néha Márton atya, a hegyen élő ortodox szerzetes jön le hozzájuk teázni, máskor szomszédjuk, Török Csaba, a 2HA borászat ura kopogtat a kapun egy üveg Courage-zsal. Állandó a szomszédolás, nincsenek egyedül. Jóban vannak a hegymagasiakkal, kisapátiakkal, akik bár nem másznak fel Karináékhoz a hegyre, ők „tárt kapuval várják őket”. Alig néhány négyzetméteren találkoznak a kultúrák – és nem csak a konyhában. Az udvaron angol tearózsa illatozik, a bazaltkavicson dán kutyák heverésznek, na meg Gazsi, a túl éber puli, a házban Buddha csücsül, a kerti fal egyik titkos pontjába pedig fehér, faragott, Jézus fejet építettek, amit még Áron édesapja készített egykor. Volt egy hézag a kövek között, így került Krisztus a falba, és nem egy falra. „Crazy, but why not?” – ahogy Áron mondaná. Amit viszont a kiskonyhával létrehoztak, az minden, csak nem őrültség.