Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Szigorúan felnőtteknek szól ez a darabka Svájc a Csobánc lábánál

Szerzők

  • Bicsérdi Ádám

2018. 06. 19. 17:58

A Villa Tolnay leginkább a teljes kikapcsolódásra vágyó párokat akarja kiszolgálni, hogy a borkóstoló, az egész Tapolcai-medencét elénk táró panoráma, a szőlőültetvényekben tett séta és a vacsora közben semmi se zavarja a nyugalmat és persze a szerelmet. Nagy László ráadásul a boraival is egyedülálló ízeket hozott a Balaton-felvidékre, nem véletlenül figyelt fel már néhány tételükre több külföldi étterem is.

„Közel a Balaton, ám mégis távolabb vagyunk a parttól, miközben gyönyörű látvány, a teljes Tapolcai-medence tárul elénk” - nehéz lenne vitatkozni Nagy Lászlóval, amikor a Villa Tolnay speciális elhelyezkedését jellemzi. A Villa Tolnay borásza a 200 hektáros birtok és fogadó, vendégszobákkal felszerelt ház minden szegletét ismeri, de nem csak azt, hiszen itt nőtt fel a környéken, Az általa felügyelt Villa Tolnay-borok pedig nem csak a környéken szereztek hamar hírnevet, de már német nyelvterületen, minőségi éttermek konyháin is felbukkannak.

Amikor a birtokon sétálgatva arról mesél, hogy nagyapja az orosz, majd nem sokkal később a német fogságból is megszökött, akkor nem nehéz kitalálni, hogy honnan az a makacs elszántság, amellyel a borász Európa-hírű hellyé akarja tenni nem csak a Villa Tolnayt, de a régiót is.

A konyhában is a család tüsténkedik

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Nagy László 2007-től dolgozik Tolnay Klári egykori üdülőhelyén, ahol a színésznő is szívesen töltötte szabadnapjait még a második világháború idején. Lászlót a birtok svájci tulajdonosa, Philipp Oser csábította ide, hogy a Balaton partján is olyan borokat készítsenek, melyekért rajonganak. A borász egy ideig párhuzamosan dolgozott a Sabar Borházban is, ám a csobánci birtok minden energiáját elvitte, így ésszerű döntést kellett hoznia.

A svájci-német hatás amúgy is passzol a Villa Tolnayhoz, hiszen a hatalmas birtokon sétálva, vagy a vendégház szobáiban is precíz rend uralkodik, egyetlen tárgyat sem találunk, amely ne lenne a helyén, és ugyanez a pedantéria sugárzik Nagy Lászlóról is, amikor a borokról mesél.

Jelenleg családjával viszik a pincészet mellett a vendégházat és a konyhát is. A Villában ugyanis előzetes bejelentkezés után borvacsorán is részt vehetünk, amely színvonalában bizony a környéken is egyedülálló. Bea, László felesége viszi a konyhát, neki pedig Nagy úr nővére segít be. Korábban a házaspár is a Villa feletti épületben lakott, mostanra, főleg a második gyermekük érkezése miatt azonban Badacsonytomajra költöztek. Bea gyermekáldása után is a családhoz közeli kézben marad a konyha: Philipp felesége veszi át az irányítást.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A vendégházba főleg párokat várnak - kicsik nélkül. „Azt szeretnénk, ha ide valaki eljön, és tényleg kikapcsolódna, elfogyasztana egy több fogásos borvacsorát, majd jól kipihenné magát az emeleti szobáinkban, akkor ne zavarja meg semmi a nyugalmát” - vallja Nagy László.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Persze egy klasszikus borkóstolóra - a nyitvatartási időben - bármikor érkezhetünk a villa teraszára. A felhozatalt látva, ez erősen ajánlott: a Tolnay név alatt ugyanis kimondottan olyan borok készülnek, amelyek a termőhely adottságait is képesek kihangsúlyozni, mégis meglepőek lehetnek a fajtajellegzetességeket keresőknek. Főként rajnai, olaszrizling, zöldveltelini és furmint alkotja a tételsort, és az a vakkóstoláson is kiderült, hogy még a legavatottabb borszakértőket is képes csapdába ejteni Nagy László egy-egy Villa Tolnay-borral.

Már építik a jövőt

Hosszú út vezetett odáig, hogy a Villa Tolnay a Csobánc büszkesége legyen, és kellett ehhez Oser és Nagy maximalizmusa, elszántsága is, de a Villa Tolnay csapata egyáltalán nem elégszik meg ennyivel. A vendégház szomszédságában már épül a palackozó, amely jelentősen bővíti a lehetőségeket, hiszen egyrészt eddig Nagyék bérpalackozásban gondolkodhattak csak, másrészt ezzel az érlelés és tárolás kérdése is jelentősen leegyszerűsödik.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A vendégház feletti épülettel is nagy tervei vannak Lászlónak. Korábban ők laktak ott családjával, ám pár éven belül komoly éttermet akar létrehozni. Olyannyira nagyszabásút, hogy László jövőt taglaló szavaiban még a legfontosabb éttermi elismerés is hosszútávú célként villan fel. Igen, (az egyelőre csak a fővárost értékelő) Michelin-csillagról van szó, melyet Philipp Oser a baseli éttermével, a Vivával korábban már kiérdemelt, így az odavezető utat már ismeri. Nagy László személyében pedig már van egy mindenre elszánt embere, aki nem olyannak tűnik, aki egyhamar feladná, amit egyszer a fejébe vett.

Hasonló tartalmak

Admin mode