Boldog kecskenyájat és isteni kolbászokat rejt a 14-es kő - Kinga Kamrája

Valóságos legenda a kis fehér, 14-es számozású kilométerkő, ami a régi időkből megmaradt Köveskál és Káptalantóti között, az út mentén. Persze nem egy Helka és Kelén kaliberű legendára gondoljunk, mindössze annyira, hogy itt indul el egy poros út a Káli-medence peremvidékének szíve felé. Ezen út egy birtokra visz, ahol hosszú évek óta zajlik állattartás, készülnek jobbnál jobb házias termékek a feldolgozott tejből és húsból, de az utóbbi pár évben gyökeres változást hozott egy új üzemeltető pár.

A Kővári-házaspár ugyanis egy nap úgy döntött, kicsit elfáradt a méretes farm húszéves igazgatásában, és közvetítéssel találtak egy különleges párt a Zalai-dombság mélyén, akiket sikerült idecsábítani. Ezzel aztán tulajdonos, üzemeltető, jószág és vásárló is doszt jól járt. Bemutatjuk hát Hafner Kingát és a Kinga Kamrája nevű farmot.

A tévéből Velencébe

A szokásos, mindig az arcán bújkáló mosollyal kezdett bele sokadszor is a sztoriba a főhősnő: hogyan lett elege a 12 évig tartó fővárosi gyártásvezetői munkából, hogyan jutottak a döntésre párjával, Leventével, hogy el kéne tűnni Budapestről, miért épp Zalába mentek elsőre. Az egyik fő ok az irodai munka unalma mellett az volt, hogy Kinga szembesült vele:

"milyen rossz minőségű élelmiszert lehet kapni a boltokban. Kicsit utána is néztem, hogy megy az ipari mezőgazdaság. Láttam a több tízezer csirkét, több száz disznót..."

A kezdeti terv az volt, hogy a budapesti agglomerációba költöznek, kis ház, kis kertecske, saját zöldségek-gyümölcsök megtermelése. Azonban Kinga "elmultisodó", Levente pedig megszűnő állása miatt 2014-ben úgy döntöttek, merészebbet vállalnak: kinézték a csodás zalai dombvidéket, majd Velencére költöztek (ez nem az, és nem is amaz a Velence, Vaspör község egy részét hívják így). "Volt egy elképzelés, hogy Levente Ausztriába jár dolgozni, amíg felépítjük, miből kell élni. Ez nem volt járható út, de a három év alatt kitanultuk a növénytermesztést, csirke- és disznótartást, a helyiek segítségével" - mesél a kezdetekről.

1800 négyzetméteren veteményeztek egy helyi család segítségével, "mindent vetettünk, a borsótól a kelbimbón át a fekete retekig, zseniális volt." Ebből azonban Zalában bajosan lehetett megélni, hisz ott mindenki megtermeli a maga háztájiját, nem szorul máséra. A Facebookról már ismerte Kinga a Balaton-felvidék Neked kiadványokat és hirdetési alapon működő túratérképeket is szerkesztő Fehér Csillát, aki fontos összekötő kapocsnak bizonyult. Csilla ismerte a káptalantóti farm tulajait, hát gyorsan összekötötte őket Kingáékkal.

A rutin és az évek (meg a kecskék)

Végül 2017-ben költöztek Tóti mellé, a mostani birtokra, de már nem rutin nélkül: "Zalában az összes tartósítási módszert kitanultuk, a kis konyhában főztük a lekvárt. Több tíz kilónyi sajt volt, amit a csirkék ettek végül meg, mert belekevertem a nyers fűszert az érlelt sajtba, az pedig bedohosodott. Káposztát is savanyítottunk, megtanultunk csirkét vágni." Az első vágásuk kemény volt, pálinkával kellett megtámogatni az élményt. De Kinga szemléletére jellemző, amivel megérvelte az egészet:

"Még mindig emberségesebbnek tartom, minthogy megveszem a hungarocell tálcán a készterméket, amiről tudjuk, milyen körülmények között vannak tartva az állatok."

A rutin ellenére kellett a segítség, és Kővári Éva pokoli sokat segített nekik. Kinga kitanulta a márciustól októberig tejelő, napi két fejést igénylő kecskék és tejük kezelését, hogyan kell a frissen, "tőgymelegen" beérkező tejet azonnal oltani, formázni, érlelőbe helyezni (amit Kinga szerint csak saját állománnyal és nagyon tiszta fejéssel lehet jól csinálni). Februárban költöztek be, de márciusra már képben voltak. Mondjuk sok választásuk nem volt, jött az ellési és laktációs időszak.

A farm, ahol étkünk

A termelői bolt a farm főépületében már a korábbi években is létezett, itt lehetett Kőváriék termékeit megvenni. Kinga azonban ebben is a bővülés lehetőségét látta: "Azt vettem észre, hogy baromi nagy az igény, hogy kenyér, tehéntej, egy kis sütike is legyen." Zalában már megvolt Kinga fejében az alapötlet, hogy a helyi termelőket összefogva webshopot hoz létre, de végül nem Zalában és nem webes, de termelői és shop lett a vége. Az árupaletta szemkápráztató:

mangalicából sonka, szalonna, tepertő, kolbász, szalámi és kecskesajtok a saját állatokból. A kecskesajtok választéka impozáns: krémsajt, friss gomolya, érlelt és grillsajtok, no meg az ikonikus 14-es kilométerkőről elnevezett camembert-jellegű fehérpenészes kecskekrémsajt. Mindehhez megbízható, Kinga által ellenőrzött, a tóti és tapolcai piacokon megtalált termelőktől vásárolt marha- és szamárszalámi, fehér disznóból termékek, a Sümegtej tehénsajtjai, zakuszkák, fűszerek, teakeverékek.

A forgalmuk kissé megnőtt a koronaválság miatt, "elkezdtek az emberek főzni", ráadásul sokan leköltöztek most a nyaralóba. Van egy vásárlói körük, ami fejből tudja, mikor kell jönni a friss áruért, és inkább kivár, minthogy "megvegye az ipari élelmiszert a szupermarketben". Mindenesetre már március 15-én megszállták őket a vásárlók, szóval a tervezett felújításokat is el kellett napolniuk.

Az árukészlet kitart, előre sikerült tervezniük sok baromfi beszerzésével, illetve a tavalyi sertéspestis miatt szereztek egy birkanyájat és ráálltak a nyúlhúsra is. A járvány miatt persze fokozottan ügyelnek a higiéniára, az üzlethelyiségbe pedig nem is engednek most be vásárlót. A közeli Liliomkert Piacon nem terveznek árulni, túl nagy macera lenne kivinni a termékeket. Ők inkább bevásárlóhelynek tartják magukat, "a konyhára adjuk az élelmiszert".

Fontos, hogy minden termékük tradicionális eljárással készül, adalékanyagoktól mentesen. Mivel ez nagyon munkaigényes, az áraik is magasabbak, de ezt kompenzálandó olcsóbb termékeket is tartanak. Kinga azért hozzáteszi: "Azt gondolja az ember, hogy hú de drága a kolbász kilója, de nem is tud megenni belőle annyit, mert annyira tömény és intenzív, és benne van minden, aminek benne kell lennie, nincs felfújva sem. Egy rúd szalámi kitart egy családnál hetekig, míg megveszi a szeleteltet a boltban és egy reggelire megeszi."

Kinga karmája

Közben Kőváriék kis állatkertjét is átvették, bár Kinga kiemeli, állataik zöme haszonállat, nem turisztikai attrakció. A kecskék, juhok és mangalicák dolga, hogy egyenek, legeljenek, nem tesz jót, "ha körbeveszik három sorban az emberek, nem tud pihenni, ez egy stressz neki". Persze a válság enyhülésével van tervben gida- és nyuszisimogatós nyílt nap. Akadnak megnézhető állatok is, zömmel magyar fajták, így díszbaromfik, fürjek, pulykák, fekete húsú kakasok, no meg Kővári Éváék két emuja, Imi és Emuládia. Nyilván kedvenc állatok is vannak, mint Franci kecske, aki mindig zabot kunyerál, Zebu, a kos, akit meg lehet néha vakarni, vagy Mázli macska, aki 15 éve van velük.

Az egész birtok szíve-lelke Kinga és Levi alapfilozófiája az állatok helyes tartásáról. Fontos, hogy meglegyen a napi kontaktus, amit már a fejéssel is teljesítenek (Kinga itt nagyot nevetve hozzátette: "Le kell mennem átnézni mindennap az állományt elölről is, mert Levi csak hátulról látja őket"). Persze, nap mint nap korán kell kelni, sok és kemény munka van a jószággal, de "annyi jót ad vissza a jószág, napi szinten annyi örömet nyújt, hogy látod, jól van, tejel, odamegy hozzád puszit ad, hogy a nyuszikhoz bedugod a fejed az ólba és megszagolgatják". Azt se bánja az ember, ha télen is korán kell mínusz 10 fokban kelni, az egész "közvetlen siker és endorfin, szeretethormont ad."