A balatonboglári Gömbkilátó lett az év kilátója, átadták az M76-os gyorsforgalmi útszakaszt Balatonszentgyörgy és az M7-es autópálya között, ugyanakkor egyre kevesebb a szabadon elérhető balatoni parti sétány, a Budapest–Balaton kerékpárút miatt pedig népszavazás várható. Sok minden történt az elmúlt egy hétben a Balatonon és környékén, lássuk a legfontosabbakat.

A múlt hét kegyes volt a balatoni kirándulókkal: hamisítatlanul kellemes, napsütéses idők jártak a tó környékén, így mindenképpen jól jártak azok, akik ezekre a napokra időzítették a nagy őszi programokat.

Október utolsó hetében is kitart a többé-kevésbé napsütéses, 16-17 fok körüli idő, ám péntektől esőre, 13 fokra hűl majd le a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint. Nincs mese, vasárnap már november! 

 
És most lássuk mi történt az előző napokban a Balatonon, legyen szó a közügyektől, turizmustól kezdve a természetvédelmen át a sporthírekig.  

Vírus

Elővigyázatosságból a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum közleménye szerint (a teljes Erzsébet sétányi főépületet) október 27-ig zárva tartja. (Laczkó Dezső Múzeum – Facebook)

Természet & védelme

137 zsák szemetet szedtek össze önkéntesek Várpalota és Tés között. A Múlttal a Jövőért Egyesület már hetedik alkalommal rendezte meg természetvédelmi akcióját a Bakonyban. (Veol.hu)

50 kg mérgező gombát koboztak el helyi gyűjtőktől a keszthelyi piacon. A piac szervezői Facebook-bejegyzésükben hívták fel a figyelmet a gombagyűjtés kockázatára, valamint a – helyben is elérhető ingyenes – gombaszakértők segítségére. (Index, Keszthelyi Piac – Facebook)

Közlekedés

Átadták az M76-os út Balatonszentgyörgy és az M7-es autópálya közötti szakaszát. A hat kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi autóút a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő út első része, a következő, közel 3 kilométeres szakaszt várhatóan 2022 első negyedévében adják majd át. (Sonline.hu, Magyar Építők)

Bár megkezdték a Budapest–Balaton kerékpárút munkálatait, ezzel párhuzamosan a biatorbágyi civilek gőzerőre kapcsolt tiltakozásba kezdtek. A közel 110 kilométer hosszú balatoni kerékpárút (becenevén BUBA) biatorbágyi, kétsávos szakasza az eddig is nagyon forgalmasnak és szűknek tartott fő utcán megy majd végig. A Nem ide BUBA névre keresztelt szerveződés népszavazásig jutott. Az egyoldali megoldás helyett irányhelyes kerékpársávok építését javasolja a Kerékpárosklub. (24.hu, Magyar Kerékpárosklub)

Ingyenesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain október 23. és november 1. (az őszi szünet alatt) között azok a gyerekek, akik a jegyvásárláskor felmutatják pecsétgyűjtő Kajla-útlevelüket és diákigazolványukat. (MTI)

A Balatonon idén nyáron először megjelent Lime rollereket szeptember végén gyűjtötték be. A cég úgy döntött, mivel jól működött az elektromos rollerezés többek közt Csopakon, Paloznakon, Alsóörsön és Balatonakarattyán (stb.) is, jövőre ismét igénybe vehetik majd az arra járók ezt a közlekedési módot. (HelloVidék)

Turizmus & szállás

A Balatonon élők leginkább az Aldi termékeit vásárolták az idei nyáron, míg a Budapestről érkezők a Sparokból szerezték be a napi betevőt, addig az ország más részeiről származó nyaralók többnyire a Tesco polcairól vadásztak. Összességében ez utóbbi bolthálózatot választották a legtöbben a június 1. és szeptember 30. között – derült ki a LocSight piaci elemzéséből. (Index)

A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó nyerte meg az először meghirdetett az év kilátója szavazást. A pályázatra 177 nevezés érkezett, amelyek közül az Aktív Magyarország szakmai zsűrije választotta ki a tíz döntős kilátót. 

Kékfény

Jogsértés miatt elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) Badacsonytomaj önkormányzatát, a testület az összes projektmenedzseri szerződést semmisnek mondta ki, és ezzel együtt további 3 milliós büntetést is kiszabott. Előző heti híradónkban számoltunk be arról, hogy több hatóság is eljárást indított a települést érintő ügyekben. (24.hu)

Felborult egy katamarán a Balatonon Siófoknál, a 39 éves vitorlást a rendőrség kimentette a vízből, a hajót pedig visszaállították (Népszava)

Köz & ügyek

Balassa Balázs szigligeti polgármester júliusi lemondása és a négyfős képviselő-testület feloszlása nagy port kavart a környéken. A helyzetet most nyomdokaiba lépő fia, Balassa Dániel tisztázta, aki szerint az állam más üzemeltetőt szeretett volna a szigligeti várnak (aminek működéséből egyébként bevételeik komoly része származik). Úgy véli, a változásoknak és a szigligetiek összezárásának köszönhetően jelenleg nincs befektetői nyomás a településen. (Telex)

Idén őszre összesen 1,7 kilométerrel csökkent a szabadon hozzáférhető balatoni parti sétányok hossza. Az ügyben a Nők a Balatonért Egyesület fordult az MTI-hez, felhívva a figyelmet a problémára: „Magántelkek, magánkikötők, fizetős strandok kerítései zárják el a partot a sétálni vágyók elől”. (Sokszínű Vidék)   

Hatalmas áron, de elkelt a korábban licitre bocsátott és közforgalmú állomásként működő csopaki hajó- és vitorláskikötő. A jelenlegi előírások szerint maximum 2 százalékos mértékben, legfeljebb 4,5 méter magas építménnyel építhető be, magát a mólót a cikk szerint továbbra sem lehet elzárni a gyalogosok elől. (Balatontipp)

Sport & strand

Csécsei Zoltán 277,576 kilométerrel új országos csúcsot ért el a 24 órás ultrafutó országos bajnokságon Balatonalmádiban. A Magyar Atlétikai Szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint Csécsei ezzel a teljesítménnyel a világranglista élére is ugrott. (MTI) 

A Magyar Vitorlás Szövetség idén is közönségszavazással választja meg az év vitorlázóját. Idén két női és négy férfi versenyzőre adhatók le a szavazatok, voksolni 2020. november 5- ig lehet ezen az oldalon.(Vitorlázz itthon)

Elstartolt a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC). Október 22-től (csütörtöktől) 28-ig (szerdáig) 200 csapat kísérli meg kifogni a legtöbb, legnehezebb halat a tóból. Az ötödik napon máris megdőlt az eddigi versenyrekord, éjjeli fogásával a Szepezdi Extrémsport Szövetségé az eddigi legnagyobb, 26,10 kg-os hal. (IBCC)

Címkék