A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) nyáron egy szuper felhívással mozgatta meg a fesztiválok rajongóit, ugyanis ötletversenyt hirdetett a felsőoktatásban tanuló hallgatók részére, akiknek az volt a feladatuk, hogy saját fesztivált álmodjanak. A versenyre 26 csapat jelentkezett, és jobbnál jobb fesztiválötletek születtek, köztük a szezonon kívüli Balaton felvirágoztatására is remek programtervek érkeztek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a CheckINN feszt ötletversenyt nyáron hirdette meg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány. Ekkor Lobenwein Norbert, a hazai fesztiválszervezés egyik legjobb szakembere úgy fogalmazott, hogy „Magyarország kétségkívül a régió fesztivál-nagyhatalma”. Azonban új ötletekre mindig szükség van, ezért arra buzdították az egyetemistákat, hogy szálljanak be a hazai fesztiválok forradalmasításába.
26 pályázat érkezett, 3 fős csapatokban vettek részt a hallgatók az ötletversenyen, így közel 80 fiatalt mozgatott meg a felhívás. A pályamunkákat a hazai fesztiválszervezésben jártas szakemberek bírálták el, akik mentorként segítették tovább a csapatokat. A Magyar Turisztikai Szövetség Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatóját, Ifi-Valde Orsolyát, a Paloznaki Jazzpiknik alapítóját, Lobenwein Norbertet, a VOLT, a Balaton Sound, a Nagyon Balaton, a B my Lake és a Strand Fesztiválok szervezőjét, a Sziget Szervezőiroda társtulajdonosát, és Muraközy Pétert, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 fő szervezőjét kérték fel mentoroknak.
„A Balatonon mindhárman otthon vagyunk, de nagyon kellenek az új ötletek, melyekkel a szezonon kívül is vonzó célponttá tesszük a tó környékét, a pályázók friss szemmel, közönségként közelítették meg a témát, így a valódi igényeknek megfelelő, mégis innovatív ötletek születtek” – mondta Lobenwein Norbert.

A Téli Balaton kategóriában megosztott első hely született a Beginner Fesztiválműhely és a LégBalaton csapata között. A Beginner Fesztiválműhely novemberi steampunk fesztivált álmodott a keszthelyi partszakaszra, meghosszabbítva ezzel a balatoni szezont, míg a LégBalaton csapat ötlete egy hőlégballon-fesztivál Balatonszemesen, amelyet a téli időszakban szerveznének meg, forraltborozással egybekötve.
- A Beginner Fesztiválműhely csapat tagjai: Pálos Marcell – ELTE, Kuba Ágnes Krisztina – BGE, Fauszt Márk Ede – BGE
- A LégBalaton csapat tagjai: Papp Ferenc Gábor – Károli Gáspár Egyetem, Jahni Bálint – Pannon Egyetem, Fülöp Réka – BCE
„Bátorítani kellett a csapatokat, hogy kezdjenek a »dobozon kívül« gondolkozni, de amikor elengedték a fantáziájukat, elkezdtek szárnyalni” – mondta Ifi-Valde Orsolya a díjátadón.
„Bátorítani kellett a csapatokat, hogy kezdjenek a »dobozon kívül« gondolkozni, de amikor elengedték a fantáziájukat, elkezdtek szárnyalni” – mondta Ifi-Valde Orsolya a díjátadón.
A Gondold Újra! kategóriában a Fest&Tour csapata győzedelmeskedett a Sziget Fesztivál 2. napjára tervezett programötlettel, mely egynapos vidéki utazásra invitálná a külföldről idelátogató turistákat, méghozzá úgy, hogy csak az utazás kezdetekor derülne ki, hogy mely résztvevő pontosan kikkel és melyik vidéki városba utazna.
- A Fest&Tour csapat tagjai: Majkuth Bálint – BGE, Kolozsvári Krisztina – BGE, Galambos Gergő – BGE
„Rengeteg ötletbe beleszerettünk, és olyan projektek is születtek, melyeket akár saját portfóliónkba is beépítenénk, és nem tartjuk kizártnak, hogy egyszer meg is valósítsuk őket” – mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója.

A Helyi értékek, tematikus fesztiválok kategóriában a Csavargók csapata ért el első helyezést, ötletük pedig nem más, mint egy igazán életigenlő, népdalokkal, ethno-beattel és folkzenével megspékelt fesztivál a Tisza-tó partján.
- A Csavargók csapat tagjai: Kolozsi Szabolcs Ferenc – BCE, Farkas Dóra – BCE, Schrettner Anna – BCE
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal nemcsak saját fesztivált álmodhatunk, de idén már harmadszorra hirdetik meg turisztikai innovációs versenyüket, mellyel arra buzdítják az egyetemistákat, hogy szálljanak be a turizmus forradalmasításába.
A versenyről itt olvashattok bővebben.
A CheckINN 2021 Turisztikai Innovációs Verseny a Nemzeti Tehetség Program által támogatott projekt.