Október 2-án, szombaton kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék a Nyitott Főzdék Napja alkalmából. Lehetőségetek lesz főzdetúrán, sörkóstolókon és kvízjátékokon is részt venni. Mutatjuk a balatonvilágosi Hedon Sörfőzde programjait.

Újra összefognak a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy országszerte közös nyílt napon várják a sörkultúra iránt érdeklődőket. A Nyitott Főzdék Napjához ezúttal 21 sörfőzde csatlakozott, köztük a balatonvilágosi Hedon Sörfőzde is. Az eleinte vándorsörfőzdének indult Hedont három gerilla sörfőző alapította 2014-ben, végül Balatonvilágoson találtak épületet saját főzdéjükhöz, ahol 2015 óta nincs megállás.

A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők ingyenes programokon ismerjék meg a sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. A beerporn.hu sörmagazin rendezvényének idén először hivatalos söre is lesz: a hidegkomlós láger. 

Október 2-án, szombaton a Hedonban is rendszeresen indulnak főzdetúrák, megkóstolhatjátok többek között a Balatonvilágosi Pilsner hidegkomlós változatát, de a teljes Hedon-kínálattal is megismerkedhettek. Az esemény kapcsán a családokról, gyerekekről sem feledkeztek meg: lesz gyereksarok, társasjátékok és a strandröplabdapálya is egész nap a tiétek lehet.

Még több infót itt találtok a programokról. 

Címkék