Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

látnivalók & kultúra

Egykor elnéptelenedő falu, ma bebírók lakta skanzen – Salföldi képgaléria

Szinte tökéletes utcakép tárul elénk abban a Balaton-felvidéki faluban, amely néhány évtizeddel ezelőtt még a teljes elnéptelenedés szélén állt. A skanzenszerű település újjáéledése a 70-es években kezdődött, virágzása pedig a mai napig tart. A Balatontól 3 kilométerre fekvő Salföld utcáit járta be fotósunk.

A paraszti kultúra háttérbe szorulásával a Káli-medence falvaiból rengetegen vándoroltak el a városokba, így a kis települések közül sok került az elnéptelenedés szélére. A 70-es évektől kezdve azonban a városi értelmiség felfedezte a környéket és sokan közülük le is telepedtek itt. A helyiek őket nevezték el „bebíróknak”. Többek közt nekik köszönhetően menekült meg Salföld is, ahol – a térségben talán a legjobban – sikerült megőrizni a tájra jellemző építészeti stílust. A települést sokan a Salföldi Majorhoz kötik, azonban érdemes tenni egy sétát a fűzfákkal, rózsákkal és kőbástyákkal határolt utcácskákon is. Fotósunk, Kleb Zsófi pontosan így tett – nézzétek végig a képgalériánkat!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Látnivalók & kultúra

Egyre magasabb falak, ideiglenes kilátó: Így halad Zádorvár helyreállítása

Tovább halad a Pécsely közelében található Zádorvár állagmegóvása. Az ideiglenes kilátó marad, bizonyos falszakaszok magasabbak lettek, és az eredeti alapján készített konzolköveket is beépítették.

Neked ajánlott

A