Nem véletlen, hogy a balatoni nyarak egyik slágere a hűsítő fagyi, és ugyan van, aki még mindig a klasszikus csoki-citrom párosra esküszik, de mi arra biztatunk mindenkit, hogy bátran kísérletezzen az új ízekkel. Mi is így tettünk Balatonakarattyán, ahol meglátogattuk a Sissi Fagyizót, és megismerkedtünk Koncz Andrea alapító tulajdonossal, aki olyan szenvedéllyel mesélt a fagylaltkészítés kulisszatitkairól, hogy nem csodálkozunk, hogy a Sissi fagyijai sorra nyerik a díjakat. Legutóbb az Év Fagylaltja versenyen szerezte meg a szakmai szervezetek különdíját a Rákóczi-túrós rozmaringos sült barackkal fagylaltjuk, de a Balaton Fagyija 2023 versenyen is különdíjat nyert az Egyszerűen túrógombóc névre keresztelt kompozíciójuk.
A nyári kánikulához képest egy borongós reggelen indultunk el a Sissi Fagyizóba, mely a Balaton kapujában, Akarattyán nyitotta meg kapuit két évvel ezelőtt. A rossz idő nem tántorított el minket, mire odaértünk, pont kisütött a nap, és olyan szerencsések voltunk, hogy a nyitás alkalmával a 48-féle fagyi még szinte érintetlenül várt minket a pultban.
Hirtelen azt se tudtuk, mivel kezdjük a kóstolást, hiszen díjnyertes fagyik hada közül válogathattunk.
Ráadásul a klasszikus ízek mellett olyan izgalmas fagyikreációk is helyet kaptak a pultban, mint például a Mangó lassi, a Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal, a Szicíliai citromtorta, a Huncut szilva herceg vagy a Gödöllői randevú.

Túrógombóc: a nyár slágerdesszertjét már fagyiban is megkóstolhatjuk
A Sissi Fagyizóban Koncz Andrea alapító tulajdonos fogadott minket, aki rögtön segített eligazodni az ízek között, így elsőként a Balaton Fagyija 2023 versenyen különdíjat nyert Egyszerűen túrógombóc kreációba kóstolunk bele. Az izgalmas fagyi hamisítatlanul hozza gyermekkorunk egyik kedvenc desszertjének túrós-fahéjas-citromos ízvilágát és morzsás, tejfölös textúráját, nem mellesleg fanyarkás, nem túl édes ízvilága is bónuszpont számunkra.
A túrógombóc egyébként az elmúlt időszakban a balatoni gasztropaletta meghatározó szereplője lett, számos balatoni étterem étlapján szerepel.
Ezért külön öröm, hogy a Sissi bevállalta, hogy elkészíti a túrógombóc fagyiváltozatát, így már hűsebb formában is belekóstolhatunk a nyár legvagányabban újragondolt klasszikusába.
Ezért külön öröm, hogy a Sissi bevállalta, hogy elkészíti a túrógombóc fagyiváltozatát, így már hűsebb formában is belekóstolhatunk a nyár legvagányabban újragondolt klasszikusába.
Négy fagyizó, 48-féle íz, számos díjnyertes kreáció
Közben elkezdünk beszélgetni Andreával, akitől megtudjuk, hogy miért húzott vissza a szíve a Balatonhoz. A Sissi Fagyizó ugyanis Gödöllőről indult, majd sorra nyitottak egységei Veresegyházon, Szentendrén, végül pedig a Balaton sem maradhatott ki a sorból.
„Több mint 30 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a fagylaltkészítéssel, ami szerelem volt elsőre, hét éven keresztül vezettem egy fagylaltozót Zamárdiban, majd más irányt vett az életem, de a fagyi iránti szeretet mindig megmaradt” – mesélte Andrea a kezdetekről.

12 évvel ezelőtt pedig Andrea újra belevágott, ekkor alapította meg a Sissi Fagyizót Gödöllőn, amivel soha nem alkudott meg se minőségben, se alapanyagokban, se ízekben. Nem csoda, hogy mára négy egységgel, a közel 50-féle ízzel és díjnyertes kreációkkal
a Sissi sokunk egyik kedvenc fagyizója lett.
a Sissi sokunk egyik kedvenc fagyizója lett.
Minőség és kreativitás
Andrea számára pedig tényleg kulcsfontosságú a minőség, amikor újra belevágott a fagylaltkészítésbe, akkor kisgyerekeit tartotta szem előtt, és csakis az egészséges, legmagasabb minőségű és tiszta alapanyagokkal kezdett el dolgozni.
„Amibe szükséges, kizárólag állati tejszín, vaj, tej kerül. Nem használunk margarint, sem növényi tejszínt, van viszont tejmentes gyümölcsfagyi tele gyümölccsel a vegánoknak és tejfehérje-érzékenyeknek. Kolumbiai, perui csokoládé, madagaszkári vanília, piemonti mogyoró, szicíliai pisztácia, csak néhány finomság a kínálatból” – olvashatjuk a Sissi Fagyizó weboldalán.

A Sissi fagylaltjaiban pedig a minőség mellett a hatalmas kreativitás, szeretet és odaadás is érződik. Andrea elmesélte, hogy a klasszikus ízek mellett nemcsak a különböző torták és desszertek inspirálják őt, de az éttermekben is rendszerint a legérdekesebb kombinációkat választja, hátha felfedez egy-egy új ízvilágot vagy ízpárosítást. Ugyanilyen fontosak számára a gödöllői hagyományok és a Sissi-kultusz, így sorra bújja a régi szakácskönyveket, koronázási és udvari menüsorokat, és a Monarchia kedvencei után kutat.
Így nem csoda, hogy a kínálatban felbukkan például az ibolyás narancsos fagyi, hiszen ezek voltak Sissi legnagyobb kedvencei.
Így nem csoda, hogy a kínálatban felbukkan például az ibolyás narancsos fagyi, hiszen ezek voltak Sissi legnagyobb kedvencei.
A Sissi a Balaton Fagyija versenyen is sorra nyeri a díjakat
A Sissi Fagyizóból pedig tényleg sugárzik a minőség, a helyszín kialakításától kezdve a szuperkedves és közvetlen személyzeten át a szemet gyönyörködtető és nem mellesleg nagyon ízletes fagyikínálatig.
Andreától pedig azt is megtudtuk, hogy a tavalyi Balaton Fagyija versenyen nyertes Eszterházy epercsoda levendulával kreációt hosszas ötletelés előzte meg, azonban az idei különdíjas Egyszerűen túrógombóc fagyi ötlete és megvalósítása alig egy hét alatt zajlott le, de az eredmény lenyűgöző lett, nekünk az egyik legnagyobb kedvencünk az idei évben!