Az idén 10. alkalommal került sor a Balaton Fagyija versenyre, amelynek első helyezettje a balatonalmádi Amaretto Fagyizó kreációja, a Balatoni tövises mangó sorbet lett.

Az idén a tizedik alkalommal hirdette meg a versenyt a Balatoni Turizmus Szövetség. 18 fagylalt közül választották ki a legjobbat, a fagylaltozók olyan ízekkel neveztek, mint a rozé alapú sorbet, a céklás málnafagylalt, vagy a gesztenyés-meggyes édesség, de voltak olyan extrém ízkombinációk is, mint a sajtos-tejfölös lángos íz.

A győztes a Balatoni tövises mangós sorbet fagylalt lett, a balatonalmádi Amaretto fagyizó alkotása. 

Az idén megváltozott a zsűrizés gyakorlata: a bírálók nem road show-jellegűen, hanem a gyenesdiási Bringatanyán értékelték a kreációkat.

A Balaton fagyija cím egész évben rengeteg vendéget hoz a fagyizóknak, gyakran csak emiatt utaznak el az adott településre a gasztroturisták. Tavaly Balatonakarattyán megnyitott Sissi Fagyizó fagylaltja vihette el a vándorserleget. Eszterházy epercsoda levendulával fagylalt néven találhatjátok meg a fagyipultban. 


Az Amaretto Fagyizó korábban többször elnyerte a Balaton Fagyija különdíjat, 2021-ben a Meggyes gomolyasajt pirított dióval nevű fagyival. Ezenkívül olyan fagyik szerepelnek a kínálatukban, mint a Bodzás-lime-limonádé, a Medvehagymás mascarpone, vagy a Csokis pisztáciás marcipán.

Címkék