Keresés EN

Ez is érdekelheti

Gasztró

Bezár a balatonfüredi MÓR24

A Michelin-kalauz által Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem a Facebookon jelentette be, hogy jelenlegi formájában búcsúzik a vendégeitől. Október 11-én a Veszprémium pizzéria bejelentette, hogy a vállalkozás eladó.

A MÓR24-et üzemeltető Almás Edit és Albrecht Tamás október 10-én este jelentették be a hírt Facebook-posztjukban

"2020 nyarán, amikor belevágtunk életünk talán legnagyobb kihívásába, szerelemprojektjébe, őszhajszálaink és nevetőráncaink elsőszámú megszaporítójába, még fogalmunk sem volt, hogy 3 év múlva mennyire nehéz lesz kimondani, amire most készülünk. Ahogy minden étkezésnek van eleje és vége, úgy egy étterem története sem tarthat örökké. A MÓR24 jelenlegi formájában búcsúzik tőletek"  – írják.

Azt is írják, hogy hálásak a vendégek támogatásáért, vagyunk, akik "nyitott szívvel és gondolkodással" fogadták a small plate és natúrbor-koncepciót.

Aki még szeretne egy utolsót koccintani és tapasozni náluk, október 13-15-én és 20-22-én még megteheti, előzetes asztalfoglalással.

A MÓR24 2020. júliusában nyílt meg. A különleges borszelekcióval rendelkező tapas-borbárral a világot látott séfek, akik együtt és külön is bejárták Nagy-Britanniát, Írországot, Ausztriát, Izraelt, Thaiföldet és Indonéziát, egy laza, minőségi helyet hoztak létre.

A MÓR24 2022-ben megszerezte, az idén pedig megőrizte a Michelin-kalauz a kiváló ár-érték arányú éttermeknek járó Bib Gourmand minősítését. 

A Veszprémium vállalkozása eladó

Nem a MÓR24 az egyetlen étterem, amitől úgy tűnik, jelenlegi formájában búcsút kell vennünk. Október 11-én az Antal Szabolcs által üzemeltetett veszprémi pizzéria, a Veszprémium Facebook-oldalára került ki egy poszt, amely szerint a vállalkozás eladó.

A Veszprémium 2020-ban nyílt meg Veszprém belvárosa felett, egy lépcsősor tetején. Antal Szabolcs Spanyolországban, nápolyiaktól tanulta meg a pizzakészítést, az apró vendéglátóhelyen pizzákat és kenyérlángosokat készít fatüzeléses kemencéjében, saját kovásszal.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Balatonfüredre költözik a csopaki Szomszéd Kertje

Balatonfüredre, a Füredi Malomház épületébe költözik a csopaki Szomszéd Kertje. A helyszín változik, de a gasztrokínálat és a sajátos hangulat marad.

Gasztró

Itt voltak a legjobb olaszrizlingek! – Csopaki sétálókóstolón jártunk

Egy finom bort lötyögtetve élvezzük a kora tavaszi napsütést és a Balaton látványát egy dűlő mellől – nekünk ezt jelentette az Olaszrizling szerintünk, és alig várjuk, hogy újra részt vegyünk rajta!

Gasztró

Balatoni helyek, ahova eddig nem látott programokkal várnak márciusban

Nyolc olyan, Taste Balatonhoz csatlakozó helyet ajánlunk, amelynek programjaiból mi magunk is kaptunk egy kis ízelítőt.

Neked ajánlott

A