A Balaton északi partján magasodik a Tapolcai-medence szabályos, kúp alakú tanúhegye, a Gulács, melynek lábánál megbújik egy apró, takaros falu, a hasonló névre keresztelt Nemesgulács. Lakosainak száma nem haladja meg az ezer főt, a település azonban nagy múltra tekint vissza, hiszen már a római korban is termesztettek itt szőlőt, és a mai napig van abban valami varázslatos, hogy az ősi vulkanikus hegyek adják meg az itt készült borok zamatát. A Sellyei családot is elbűvölte a hely varázsa, akik a főutca egykori szatócsboltját alakították át: borászatként és vinotékaként leheltek új életet a falu sárgára meszelt, ikonikus épületébe.
A Sellyei kézművesborászatban nemcsak kiváló borokat kóstolhatunk, hanem annál sokkal többet kapunk: barátságos, szívvel-lélekkel teli vendéglátást, a szatócsbolt gazdag történetét – ahol az 1930-as évek derekán még József Attila is megfordult –, izgalmas anekdotákat, finom házi falatokat és egy kedves kis közösséget.
A Balaton mellett az őszi-téli időszakban sem áll meg az élet, sőt, a napsütéses napok kiválóak arra, hogy felkerekedjünk kirándulni. Az északi part tanúhegyei számtalan lehetőséget biztosítanak erre, ahonnan nemcsak a remek panorámát élvezhetjük,
de olyan csodálatos kis falvakra bukkanhatunk, mint Nemesgulács.
Az apró település főutcáján azonnal megragadja a tekintetünket a sárgára meszelt ház, a zöldre festett spaletták, a Vinotéka felirat és a takaros kirakat, ahol a kecses palackok és a művészeti alkotásokkal díszített boroscímkék arra csábítanak, hogy megnézzük, mit is rejt az egykori szatócsbolt épülete.
Élmény szívvel-lélekkel
Sellyei Gábor és felesége, Sellyei-Cseh Ágnes három évvel ezelőtt nyitotta meg kézművesborászatukat, az utcafronti rész pedig nemcsak egyszerű borboltként működik, hanem sokkal inkább hasonlít egy kellemes hangulatú nappalira, mely hosszas időzésre csábít. Nem is beszélve a hatalmas, burjánzó kertről, ahol tyúkok, kakasok, csibék, nyuszik laknak, és ahol paradicsom és bazsalikom terem, a hatalmas fűzfa alatt pedig asztalok és padok várják a vendégeket.
A ház színes, rusztikus berendezése, a süppedős fotelek, a falakon sorakozó képzőművészeti alkotások miatt pedig olyan, mintha régi barátainkhoz érkeztünk volna, ezt az érzést a kedves fogadtatás is fokozza, melyben Gábor és Ági részesít minket.
Aki ide betér, az nemcsak borokat kóstolhat, hanem egy szívvel-lélekkel teli élményt is kap, ahol Ági gondosan megalkotott, helyi termelőktől és a saját kertből származó, szemet gyönyörködtető hidegtáljaiból csipegethetünk, vagy éppen a házi fürjtojásokból készült tükörtojásokat és a csodás réteseket kóstolhatjuk. Az asztalra nemegyszer Gábor híres sajtlevese is felkerül,
miközben pörögnek a sztorik és az anekdoták a borokról, a helyi szőlőtermesztésről, a környék érdekességeiről és az egykori szatócsboltról.
Az pedig nem véletlen, hogy a „Borász mesél” névre keresztelték a kóstolókat, hiszen Gábor tele van jobbnál jobb történetekkel, és úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét: ő a Badacsonyi Borfalvak Hegyközségének hegybírója és borásza, a helyi énekkar vezetője és a Sellyei borok megálmodója, megalkotója. Ági ének-zene szakos tanítóként és karvezetőként dolgozik, emellett pedig teljes odaadással vezeti a Vinotékát, és intézi a borászat ügyes-bajos dolgait.
Kultúra, közösség, kiváló borok
A házaspár a Badacsony két ellentétes oldalán nőtt fel, Ági családja régóta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, Gábor így csöppent bele ebbe a világba. Kezdetben egyházzenét tanult, és ének-zene szakos tanári diplomát szerzett, de egy idő után egyértelművé vált, hogy a borászat lesz az ő szakmája, ám a zene is állandóan jelen van az életében. További egyetemi tanulmányai során már a szőlőtermesztés és a borászat felé orientálódott, és nagyobb pincészeteknél szerzett szakmai tapasztalatot, végül pedig megvalósította álmát, és saját borokat kezdett készíteni.
„A célunk nemcsak egy pincészet létrehozása volt, hanem egy olyan kulturális-közösségi teret álmodtunk meg, ami színt visz a vidéki életbe. Egy olyan találkozási pontot akartunk létrehozni, ahol őszintén adhatunk magunkból, ahol találkozhatnak a hasonló gondolkodású emberek, akik szomjaznak egymás társaságára. A környék és a saját történeteink, a ház gazdag múltja és a borkóstolás pedig jó apropó arra, hogy mindenki számára maradandó élményeket adjunk” – meséli a házaspár.
Az sem véletlen, hogy a Vinotéka falait képzőművészeti alkotások díszítik, sőt „Művész bisztró” néven programsorozatot indítottak, ahol volt már vendég Kautzky Armand, Bősze Ádám, rendeztek kiállításmegnyitót és zenés estet.
De a művészet és a kreatív alkotóenergiák más módon is bejárják a családi borászatot. Gábor keresztanyja, Jávor Piroska elismert szentendrei festőművész, ő tervezte meg a borászat logóját – melyet először egy szalvétára skiccelt fel –, illetve a palackokon látható címkéken is az ő alkotásait fedezhetjük fel, melyek történetei kapcsolódnak magukhoz a borokhoz is.
„Ez itt például egy késői szüretelésű olaszrizling – mutat rá egy palackra Gábor –, a legdrágább borunk. Minden pincében van egy olyan zug, melyet kovácsoltvas ráccsal zárnak le, és itt őrzik a legértékesebb borokat, ezt hívják trezornak, Piri alkotása pedig erre emlékeztetett, ezért választottuk ezt a festményt a bor címkéjének” – meséli Gábor.
Már a kecses palackok és a vidám címkék is azt jelzik, hogy itt abszolút a hely hangulatához illő, könnyen szerethető borokat kóstolhatunk. Gábor célja az, hogy olyan borokat készítsen, amiket az emberek szívesen fogyasztanak, és amelyek tulajdonképpen a mindennapok borai.
„Illatos, könnyed, üde, szikrázó, gyümölcsös, vibráló, friss, színes: ez a borideálunk. 3,5 hektáron gazdálkodunk, a termőterület nagy része itt, Nemesgulács környékén található, de vannak szőlőink Badacsonyban is. A legfontosabb pedig az, hogy mi nem a csúcsborokat akarjuk elkészíteni – persze törekszünk a legjobb minőségre –, hanem olyan borokat, amik nekünk is tetszenek, és amiket könnyedségük miatt bárki szívesen kortyolgat” – meséli Gábor.
A hét tételből álló szortimentben találunk jelenleg sillert, rozét, traminit – melyekből idén gyöngyözőbor készült, de ez évről évre bővül, jövőre például a rajnai rizlinggel és a kéknyelűvel kísérletezik majd Gábor, de a termővidékre jellemző olaszrizlingből jelenleg van három fajta is: klasszikus, friss és érlelt változat.
A remek hangulatú borkóstolókon szakértő magyarázatokkal együtt kóstolhatjuk végig a szortimentet, a palackokból pedig természetesen haza is vihetünk.
Gazdag múlt, pezsgő jelen
Az egykori szatócsbolt pezsgő vinotékává alakult, hosszú bezártság után pedig újra teljes pompájában ragyog, és nem is érdemelhetne meg ennél szebb folytatást a nagy múltú épület.
A ház 1928-ban épült, és egy zsidó família, a Spitzer család tulajdonában állt
A nyüzsgő szatócsbolt a falu központi találkozóhelyeként működött, üzemelt itt kocsma, sőt egy vágóhíd és egy hentesüzlet is helyet kapott, a hátsó traktus pedig a család otthonaként szolgált. A történelem viharai azonban még ezt a kis települést is utolérték, a család összes tagját deportálták a II. világháború idején, ahonnan csak pár családtag tért haza, és az ő leszármazottaiktól vásárolta meg a házat a Sellyei család.
Az egykori nagypolgári lakást felújították, azonban számos bútor és berendezési tárgy őrzi a múltat. A fából készült ajtók és az ablakkeretek, a szatócsbolt jellegzetes csempéi, az évszámmal és Spitzer Lipót, az alapító monogramjával ellátott padlóburkolat,a mennyezetről függő, a hentesüzemből megmaradt vasrudak és a ház egykori fényképe mind a gazdag múltról tanúskodnak.
Gábor azt is elmeséli nekünk, hogy az egyik leghíresebb költőnk is megfordult a szatócsbolt ivójában.
„Állítólag a 30-as évek derekán betért ide egy ágrólszakadt fiatalember, aki kicsit máshogy volt öltözve és máshogy beszélt, mint a helyiek, kötegnyi könyvet szorongatott a hóna alatt. A környék településeit járta, hogy próbálja népszerűsíteni a verseskötetét, és amikor ennek hangot adott, összetolták az ivóban az asztalokat, aminek tetejére felállva elszavalt pár verset a fiatalember. Ettől valószínűleg több könyvet nem adott el, de kapott egy kis ellátmányt és italt cserébe, az pedig csak később derült ki, hogy maga József Attila járt a nemesgulácsi ivóban” – meséli Gábor.
A Sellyei család azt tervezi, hogy a jövőben kulturális programokkal és egy emléktáblával is megemlékeznek majd a költőről, akinek nevét a főutca is büszkén viseli.
A Sellyei család a Vinotékával és a borászattal felpezsdítette Nemesgulács életét, nem beszélve arról, hogy Gábor kórusával, a Vox Angelisszel rendszeresen ad koncertet a környéken és a helyi plébániatemplomban, sőt, néha még az orgona is felcsendül a kezei alatt. Miközben beszélgetünk és kóstolgatunk, a Sellyei gyerekek is felbukkannak, akik szívesen veszik ki a részüket a vendéglátásból és a ház körüli teendőkből. A falu ikonikus épülete így újra egy pezsgő, vidám és élettel teli közösségi hellyé, nem mellesleg pedig egy szeretettel teli családi otthonná vált, ahol, járjunk itt először vagy sokadjára, mindig azt érezhetjük, mintha kicsit mi is hazatértünk volna.
