Jane Goodall május 8-án tartott előadást a veszprémi Pannon Egyetemen, a Hope konferencia és rendezvénysorozat keretében, ahol a bolygó védelméről és a biodiverzitásról beszélt. A világhírű etológus vegán étrendet követ, ezért az egyetem a balatonalmádi vegán éttermet, a Veganeeta Home-ot kérte fel Goodall ebédjének elkészítésére.

Az etológus menüjéről a Magyar Konyha számolt be. Árvai Anita, vagyis Veganeeta, az étterem tulajdonosa a magazinnak elmondta, hogy Jane Goodall vegán sajtválogatást kért előételnek, ezt kesudió alapú sajtokból állították össze és olajos magvakkal, dióval, mandulával tálalták, és egy vegán cheddart is készítettek. Második fogásként vegán vadast kínáltak, amihez szalvétagombócot és édesburgonya steak-et adtak egy mustáros zöldségpürével, a desszert pedig egy vegán somlói volt.

„A desszert után a menedzsment jelezte, hogy Jane Goodall szeretne velem közös fotót készíteni. Nagy megtiszteltetésnek éltem meg. Úgy éreztem, hogy a tudós nagyon odafigyelt a környezetére, az őt körülvevő emberekre, mindenkihez volt néhány kedves szava. Mosolygott és beszélt, mentális energiát adott mindenkinek” 

– mondta Árvai Anita. Az eseményről a Veganeeta a Facebook-oldalán is hírt adott:  "Vannak azok az élethelyzetek, amikért egyszerűen csak mindig hálásak lehetünk. Ilyen volt a tegnapi napunk is, hiszen mi celebrálhattuk dr Jane ebédjét a veszprémi Pannon Egyetemen. Igazán megtisztelő volt!"

A kizárólag növényi hozzávalókkal dolgozó étterem egyébként hamarosan költözik, június 3-tól Balatonalmádi másik részén találjátok majd meg. A fejleményeket az étterem Facebook-oldalán találjátok.

Címkék