A balatoni lány, aki meghódította Európát
Az egyik legismertebb balatoni női történet Simon Erzsébet nevéhez kötődik, akit mindenki csak Böskeként emlegetett. A nem hétköznapi szépség Keszthelyen született egy művelt, jómódú családban, majd innen indult el nem mindennapi útja, amely végül egészen Párizsig vezette. A tanult és művelt Böske több nyelven beszélt, zongorázott és sportolt is. Kortársai visszaemlékezései szerint eleganciája és természetes szépsége különösen feltűnőnek számított a korabeli társasági életben.
A Balaton-parti kisvárosból indulva egy pillanat alatt az európai sajtó figyelmének középpontjába került, és a története is egy balatoni, nyári mulatsággal kezdődött. Tizenhat évesen megnyerte a keszthelyi „Korzó Szépe” versenyt, majd röviddel később a „Balaton Tündére” címet. Ám ami akkor még könnyed társasági játéknak tűnt, hamar fordulópontot jelentett az életében. A keszthelyi lány 1929-ben már a Miss Hungária döntőjén versenyzett, ahol több mint kétszáz szépség közül választották meg győztesnek. A korona mellett ő képviselhette Magyarországot a párizsi nemzetközi szépségversenyen, ahol végül Európa legszebb nőjének választották. Simon Böske az első magyarként nyerte el a Miss Európa címet.
A győzelem után rövid időre egész Európa felfigyelt rá. A párizsi sikert filmfelkérések, társasági meghívások és nemzetközi sajtóérdeklődés követte, Böske azonban nem élt a hollywoodi lehetőségekkel. Inkább hazatért szeretett szülővárosába, és később tudatosan visszahúzódott a nyilvánosságtól. Emlékét ma egy tábla őrzi a szülőháza falán, ami máig emlékeztet minket arra, hogy egy balatoni kisvárosból induló fiatal nő néhány hónap alatt bizony Európa egyik legismertebb arcává válhatott.
Nők, akiket a társasági élet mozgatott
Ha nőnap alkalmából a Balaton múltjának női történeteit keressük, a balatonfüredi Anna-bál jó emlékeztető arra, hogy a tó partján már kétszáz éve is akadt egy este, amikor minden tekintet a nőkre szegeződött. A 19. században a fürdőszezon záróeseményének számító program a korabeli társasági élet egyik legfontosabb színterét jelképezte, ahol a nyaraló polgári és nemesi családok fiatal lányai kerültek a vágyott figyelem középpontjába. Az elegáns ruhák, a tánc és az ismerkedés mögött egy sajátos társadalmi esemény bontakozott ki, ahol bemutatkoztak a fiatal nők a társasági életben, de itt szövődtek barátságok, és sokszor pontosan itt kezdődtek azok a történetek is, amelyek később a házasság kötelékében folytatódtak. A füredi bálok így a kor társadalmi életének fontos találkozási pontjait jelentették, és talán ma is egy kicsit így van ez.
Bálkirálynőt a hagyomány szerint először 1861-ben választottak. És ezt azóta is tartják, vitathatatlanul ez az Anna-bál egyik legismertebb és legvártabb pillanata. A kiválasztás kezdetben inkább játékos, szimbolikus elismerést jelentett, amely a külsőt, a bájt és a társasági megjelenést értékelte. Az évszázadok során az Anna-bál sokat változott, de a nők ünneplése végig a középpontjában maradt.
A csipke, amely generációkon átível
A Balaton környékének női történetei nemcsak bálokról és szépségkirálynőkről szólnak, hanem kétkezi tudásról is. Ilyen a balatonendrédi csipkeverés hagyománya, amely több mint egy évszázada kötődik a somogyi faluban élő asszonyokhoz. A történet 1908-ban kezdődött, amikor Kájel Endre református lelkész felismerte, hogy a mezőgazdaságból élő családoknak szükségük van egy téli keresetre. Csipkeverőmestereket hozatott a faluba, akik megtanították az asszonyokat a finom, orsókkal készülő csipke technikájára. Ezzel pedig egy olyan mesterség született, amely hamar a Balaton egyik legfontosabb hagyományává vált.
Az endrédi csipke motívumai – például a hópehely, az ibolyalevél vagy a pávafarok – a természetből merítettek ihletet, a kézzel készített darabok pedig hamar messze földön híresek lettek. Balatonendrédet a két világháború között már világhírű csipkeverő faluként emlegették, a hagyomány pedig generációról generációra öröklődött tovább a mai napig. A csipkeverés egyszerre jelentett művészetet, megélhetést és közösségi életet is. Az asszonyok gyakran együtt dolgoztak, beszélgettek, miközben a párnákon lassan formát öltöttek a finom minták. Ma már az iskolában is tanítják a mesterség alapjait, hogy ez a különleges női tudás a jövőben se tűnjön el.
Várúrnők, akik fenntartották a birtok életét
De menjünk vissza az időben még messzebb, hiszen a Balaton történetében számos olyan nőalakot találunk, akik meghúzódtak a háttérben, mégis meghatározó szerepet játszottak a térség életében. A 15–16. században a Balaton környékét sűrűn behálózó nemesi birtokok világában a nők nem kizárólag a családi élet szereplői voltak: sokan várak és birtokok ügyeit intézték, gazdaságokat irányítottak, vagy éppen a helyi közösségek mindennapjait szervezték. A levéltári forrásokból kirajzolódó történetek szerint a balatoni várúrnőknek a térség társadalmi és gazdasági életében jóval nagyobb szerepük volt, mint azt sokáig feltételezték.
A korszak ismert nőalakjai között találjuk például Kanizsay Dorottyát, akinek neve a mohácsi csata halottjainak eltemettetésével fonódott össze, vagy Pemflinger Katalint, aki a szigligeti vár úrnőjeként vált ismertté. A Balaton környéki nemesasszonyok gyakran gyógyfüveket termesztettek, orvosságokat készítettek, és férjeik távollétében a birtokok gazdasági ügyeit irányították. Sőt, a családi vagyon megőrzése és a mindennapi élet megszervezése a török háborúk idején sokszor az özvegyekre és a női családtagokra hárult.
A Balaton történetét tehát számtalan női sors formálta.
A középkori várúrnők, a csipkeverő asszonyok, az Anna-bálok elegáns vendégei vagy éppen Európa szépségkirálynője mind ugyanannak a történetnek a részei. Ezek arra emlékeztetnek minket, hogy a Balaton múltja olyan női életekről mesél, amelyek csendesen, mégis maradandó nyomot hagytak a tó körüli világban. Nőnapon talán érdemes ezekre a kevésbé ismert, mégis meghatározó balatoni nőkre is gondolni. Te is ismersz néhányat?
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
