Keresés EN

A Badacsonytomajtól Badacsonytördemicig kanyargó Római úton, Badacsony központjához közel találjuk a dizájnos reggeliző-borteraszt, ahol hintákban ülve kortyolgathatjuk a helyi borokat és gyönyörködhetünk a Badacsony hegy felettünk magasodó dűlőiben. Közben minden jóval felturbózott zsíros kenyeret és tépett malacos, kecsketúrós szendvicset ehetünk marinált zöldségekkel reggeltől estig, mert itt a brunch egész nap tart. Az alapanyagok pedig Kinga Kamrájából és környékbeli termelőktől érkeznek. Csak olyan családi manufaktúrák borai kerültek be az italkínálatba, amelyeket a Hinta tulajdonosai is szívesen fogyasztanak, és nem utolsósorban hasonló elvek mentén készültek, mint a sajátjaik.

Egy olyan helyet álmodtak meg, ami közösségi tér is egyben, így minden korosztály jól érezheti magát. Mivel nemcsak a Badacsony nyári arcát érdemes felfedezni, tervük, hogy télen is nyitva lesznek hütte jelleggel, forralt borral és bográcsos ételekkel.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Neked ajánlott

A