Néhány évvel ezelőtt még nagy gondban lettünk volna, ha össze kell írnunk 50 kiemelkedő éttermet a Balatonnál. Az utóbbi évek új nyitásai és felfedezései azonban azt eredményezték, hogy egyáltalán nem volt nehéz összeraknunk ezt a gigantikus hosszúságú listát. A kihívást inkább már az okozza, hogy mindig eszünkbe jut még egy és még egy hely, amit szívünk szerint hozzátennénk a listához. Végül erőt vettünk magunkon és meghúztunk egy vonalat: íme, a mi véleményünk arról, hogy mi az az 50 hely, amik közül legalább egyet érdemes útba ejteni egy balatoni út során.

1/50

Alsóörs Marina Étterem

A magyar hajósélet nem csak felhajtott gallérokból, fejtetőre tolt napszemüvegekből és túlárazott szolgáltatásokból áll. Erre jó példa két barátságos, de gyönyörű yachtclub, az alsóörsi és a fenyvesi, ahol bárkit szívesen látnak az Orosz Gergely executive séf által vezetett éttermekben. Az étlapok kidolgozásában egyébként az ismert gasztronómiai tanácsadó, Segal Viktor is részt vett.

Mit kell itt enni?
Klasszikusokat, jó minőségben – rosé kacsamellet, esetleg egy szájban omló cigánypecsenyét.

Mennyibe kerül?
Yachtklubokhoz képest az árak egyáltalán nem horribilisek: levesek 1090 forintért, főételek 3 és 4 ezer forint közötti árakon rendelhetők.

2/50

Apáti étterem és kávézó – Sajkod

Ha nincs időnk vagy pénzünk Nápolyig menni egy pizza kedvéért, akkor elég eljutnunk Sajkodig, az Apátiban majdnem ugyanazt a minőséget kapjuk. Talán nem is csoda, hogy Miskolcról és Győrből is sokan járnak ide egy-egy szeletért. És ez még nem minden, ugyanis az első étlapot Takács Lajos, az Olimpia étterem egykori legendás séfje állította össze, így találkozhatunk itt akár tokaji borban pácolt kacsamájpástétommal is.

Mit kell itt enni?
Pizzát mindenképp.

Mennyibe kerül?
Pizzák 1850 és 2350 forint között, előételek körülbelül 1000, főételek 2000 forinttól.

3/50

Baricska Csárda – Balatonfüred

A Chianti üzemeltetői 2013-ban vették át a legendás Baricskát, azóta pedig megszakítás nélkül minden nyáron készülnek náluk a magyaros ételek, nagyon nem a tipikusch magyarosch felfogásban. A szarvasgombás vaddisznó-rillette édesköménnyel, a kacsacomb medvehagymás lapcsánkával érkezik.

Mit kell itt enni?
Az újragondolt magyar konyhát A-tól Z-ig.

Mennyibe kerül?
Egy főétel 2-3000 Ft környékén lesz.

4/50

Bistro Sparhelt – Balatonfüred

Látványos design, tehetséges séf, Instagram-képért kiáltó tányérköltemények. A Sparhelt a Balaton egyik legfelkapottabb étterme, teljes joggal. Barnagon kezdtek zöldséget termeszteni, hogy tényleg környékbeli alapnyagból dolgozzanak, a havonta megújuló étlap pedig követi a szezonalitást.

Mit kell itt enni?

Amit a nagyi otthon nem tudna elkészíteni a sparhelten. Sok ilyen lesz náluk.

Mennyibe kerül?
Zsebbe nyúlós, komoly vacsorának tökéletes: a főételek 3000 és 5000 Ft között alakulnak, de itt nagy eséllyel desszertet és jó borokat is rendeltek.

5/50

Bock Bisztró Balaton – Vonyarcvashegy

Bíró Lajos Vonyarcvashegyre is elhozta azt az éttermet, amit Budapesten már nagyon sokszor agyondicsértek. Több helyről hallottuk, hogy az árhoz viszonyítva egyenetlen a konyha minősége, de mi itt többször ettünk jót, mint rosszat.

Mit kell itt enni?
Ismerve Bíró Lajost, lecsót és valamilyen tisztességes húst. Malacot vagy borjút.

Mennyibe kerül?
A Bock minősége és a terasz kilátása az előételeket 2-3000 Ft, a főételeket 4000 Ft környékére húzza fel.

6/50

Carpaccio Étterem – Alsóörs

A legjobbak nem mindig azok, akik a legtöbbet koptatták az iskolapadot, erre pedig nagyszerű példa az alsóörsi Carpaccio, ahol egy félig Olaszországban élő hosszútávfutó csinált olyan éttermet, ahonnan a legjobb éttermekhez szokott vendégkört már ki sem lehetne robbantani.

Mit kell itt enni?
Könnyed, olaszos fogásokat. És ha éppen van velencei borjúmáj, akkor érdemes sietni, mert 1-2 óra alatt elfogy!

Mennyibe kerül?
2500-4000 forinttal számolhatunk egy-egy főételnél, a pizzáik 1700 és 2600 között alakulnak.

7/50

Chateau Visz Gourmet Étterem – Somogytúr

Az arisztokratikus hangulatú Chateu Visz kastélyszállót két dolog teszi különlegessé: egyrészt nincsen térerő, másrészt itt található Magyarország egyetlen, vidéki fine dining étterme, amit 2010-ben az Év Éttermének is választottak. Tejhabbal szervírozott lencsesaláta és tökfőzelék-velouté helyben termesztett alapanyagokból, és egy főpincér, aki elmagyarázza, mindezt eszik-e vagy isszák.

Mit kell itt enni?
3, 4, 5, 6, vagy akár 7 fogásos menüt.

Mennyibe kerül?
A menüik árait vastag pénztárcákhoz igazították, 16 500 és 28 500 forint között alakulnak, a hozzájuk tartozó bordegusztációkra 5000 és 12 500 forint közötti árakon fizethetünk be.

8/50

CODE ZERO – Csopak

Az újhullám Csopakon egy két konténerből összerakott, tűzpiros épület képében költözött be, ahol egy amerikai kamado grillen portói borban érlelt húsokat és más street food csodákat készítenek. A vízparti bárnál akár vitorlással is ki lehet kötni egy vacsorára.

Mit kell itt enni?
Marhát, garnélát, fogasfilét, csirkét, grillezve. Érdemes esténként akár egy fröccsre is beugrani.

Mennyibe kerül?
Egy adag hús, köret és saláta 3000 forintért válogatható össze.

9/50

Egy Csipet Nádas – Siófok

A töreki erdő mélyén tanösvényre és állatvilágra előbb számítanánk mint étteremre, ezért is meglepő, ha rátalálunk az Egy Csipet Nádasra. A cél az újító konyha és a helyi alapanyagok használata, saját fűszerkerttel dolgoznak és a levendulaszörpöt is maguknak főzik, tavasszal pedig gasztrofesztivált rendeztek a birtokon.

Mit kell itt enni?
Minden hétvégén tematikus étlappal készülnek, ugyanúgy lesz thai hétvége, mint olyan, amikor minden a marhahúsról szól majd.

Mennyibe kerül?
Egy főételre legalább 2000, de inkább 3000 Ft-ot számoljatok.

10/50

Farm Inn Fogadó – Zalacsány

Egy fogtechnikusból szakáccsá vált német séf és egy felvidéki fogadósné Zala egy csendes zugában visznek egy olyan éttermet, ami kívülről egy mezei csárdára hasonlít, belül viszont az aktuális szezon remek ételeit találjuk, általában magyaros felfogásban.

Mit kell itt enni?

Hagyományos magyar ételeket, különösképpen mangalicát.

Mennyibe kerül?

Egy főétel 2-4000 Ft-ba kerül.

11/50

Fricska – Veszprém

Nagyot változtak tavalyhoz képest: felújították a belső teret és teljesen átszabták az étlapot. Utóbbi az új séfnek, Mede Ádámnak köszönhető, akit a Michelin-csillagos Costes Downtownból igazoltak. A romkocsmás hangulat helyett komoly bisztrónak szeretnék áthangolni a helyet, de a nagy kedvenc burgereket azért megtartották az étlapon. Több helyről hallottunk kifogást a szervizre, de az ételekre idáig nem volt panasz.

Mit kell itt enni?
A legtöbben úgyis burgert kérnek, pedig itt érdemes komolyabb ételekkel is próbálkozni.

Mennyibe kerül?
A főételek 2000 Ft környékén kezdődnek, de 4000 Ft-os fogást is kapunk náluk.

12/50

Hegyi Csárda – Balatonlelle

Többször mondtuk már, hogy Balatonlelléről megéri felmászni a Kishegyre – egyáltalán nem csak a panoráma miatt. A Hegyi Csárdában úgy újítanak, hogy közben nem bújnak ki a bőrükből: csak jól és megbízhatóan főznek magyaros ételeket. Van saját fűszerkertjük, a panoráma ötcsillagos, a mákos guba úgyszintén.

Mit kell itt enni?
Bármit abból, amit kemencében sütnek, de érdemes desszerttel a gyomorban távozni.

Mennyibe kerül?
A főételek 2-3000 Ft körül lesznek, levest és desszertet már 700 Ft környékén is kapunk.

13/50

Horváth-ház Étterem és Borgaléria – Balatonfüred

Balatonfüreden a Blaha Lujza utca végén egy pincében találjátok a patinás Horváth-ház éttermét, de nyáron úgyis mindenki a teraszos helyeikre pályázik. Elegáns hely rövid, de tartalmas étlappal, minőségben messze a balatoni átlag fölött. A sok törzsvendég miatt érdemes előre foglalni.

Mit kell itt enni?

A rövid étlapon valószínűleg nem lesz nehéz jól választani, de érdemes a szezonális fogások iránt érdeklődni, mi tavasszal kiemelkedően jó spárgakrémlevest ettünk náluk.

Mennyibe kerül?
Főételeket jellemzően 3-4000 Ft körül kapunk.

14/50

Hubertus-Hof Hotel & Restaurant – Balatonfenyves

A Hubertus-Hof elsőre úgy tűnik, mint egy világbajnok vadász rezidenciája: kis túlzással több náluk a szarvasagancs, mint egy természettudományi múzeumban. Ez persze nem véletlen, az étlapon fontos szerepet kapnak a vadhúsok, szarvassal, vaddisznóval, vadkacsával. A hely tulajdonosa egy német család, akik a 90-es években Angus marhákat kezdtek tenyészteni, és az utóbbi években jutottak el addig, hogy több komoly balatoni étterem is tőlük vásárol alapanyagot a tekintélyes steakekhez.

Mit kell itt enni?
Ha már itt járunk, mi nem hagynánk ki egy olyan steaket, amelyhez az alapanyag a környékről jön, és nem repült át az óceánon.

Mennyibe kerül?
A főételeket 2000 Ft és 4000 Ft között kapjátok meg.

15/50

Il Mercato Restaurant – Balatonakarattya

Ha az M7-esről lekanyarodtok Balatonakarattyán, és elindultok a 71-esen az északi part felé, nem lehet nem észrevenni az Il Mercatót. Ne lepődjetek meg: a hátsó kertben  nem az előző esti buli maradványa, ha az egyik tetőn egy régi Ford pihen.

Mit kell itt enni?

Nagyszerű pizzákkal dolgoznak, amelyeket fatüzelésű kemencében sütnek.

Mennyibe kerül?
Kb. 1900 Ft-ért kapunk egy margheritát, ha ennél extrább verzióra fáj a fogatok, akkor 2000 Ft fölé kerül a számla.

16/50

Istvándy Pincészet – Káptalantóti

Istvándy Gergőék teraszára akkor is tömegek vándorolnának a kilátás miatt, ha műanyag palackos bort és mirelit krumplit adnának cordon bleu-vel. Szerencsére nem erről van szó, különben nem szerepelnének a listánkban. A konyhát Gergő testvére vezeti, róla érdemes megjegyezni, hogy Bíró Lajostól leste el a Bock Bisztróban, hogyan is érdemes ezt csinálni.

Mit kell itt enni?
A szűk, napi ajánlatból bármit, de azt érdemes tudni, hogy a mangalicát és a szarvasmarhát maguknak tenyésztik, így ezekkel különösen érdemes tenni egy próbát.

Mennyibe kerül?
Zsebbe fogunk nyúlni a vacsoráért, de megéri. A főételeiket fix áron, 3900 Ft-ért kérhetitek.

17/50

Káli Art Inn – Köveskál

A négycsillagos hotel nem csak fémet, üveget és a bejárat felett lengedező zászlókat jelenthet, hanem a nagyi házát is, luxuskiadásban. A Káli Art Inn pont ilyen, az éttermükben pedig szintén nem nemzetközi konyhát és steril környezetet, hanem Krúdy világát találjuk, a XIX. századi magyar konyha modern változatával. Ha csak enni szeretnétek náluk, telefonos bejelentkezés után lehetséges.

Mit kell itt enni?
Elsősorban a szállóvendégeket szolgálják ki, de ha marad szabad asztal, mi is kipróbálhatjuk a fix, 4 fogásos vacsorájukat.

Mennyibe kerül?
A vacsora ásványvízzel és kávéval jelenleg 8500 forintba kerül.

18/50

Kalóz – Fövenyes

Elsőre meglepőnek tűnhet, mit keres egy strandbüfé az éttermek között, de a Kalóz Fövenyesen már teljesen átalakította a klasszikus strandétkezés szokásait (amiben idei séfüknek, Kocsis Bálintnak is van szerepe), így mi vacsorára is gond nélkül beülnénk hozzájuk. Nem mellesleg:  kevés helyen van ennyire közel a víz, mint hozzájuk.

Mit kell itt enni?
A saját klasszikus strandételeiken (Harcsa & krumpli, Gourmet burger) kívül minden hétvégére készülnek külön ajánlattal, legutóbb láttunk náluk levendulás szamócalevest és székelykáposztát is.

Mennyibe kerül?
Már 2000 Ft körüli főételekkel jól lakunk náluk, de a vacsora, az vacsora, érdemes desszertre is készülni.

19/50

Kastélypince – Keszthely

A Festetics-kastélyban nem csak a barokk pompa és a belépés után kötelező csúszós papucs viselése nagy szám, hanem a pincében található étterem is, ahova a Bistro Classicót korábban vezető Kreil Vilmos és csapata költözött, miután el kellett hagyniuk a Keszthelyi Yacht Kikötőt.

Mit kell itt enni?
Csak ebédelni tudtok náluk, mindennap valami mást. Tapasztalataink alapján érdemes hozzájuk előre bejelentkezni.

Mennyibe kerül?
Főételeket 1800-3000 Ft között kaptok itt.

20/50

Kishableány – Badacsonytomaj

A menő badacsonyi terasz azzal sem fordult ki önmagából, hogy Bezerics Dani elhagyta a fedélzetet, és idén inkább strandbüfék nyitására koncentrál. Laposáék maradtak, megtartották a beach food irányvonalat, szerencsére a tényleg helyi alapanyagból készülő, igényes fajtát, sőt, néhány újítással is megdobták az étlapot, mint a céklasalátás, kecskesajtos, málnás MEKK Málna szendvics.

Mit kell itt enni?
A kedvenc bazaltburgerekkel és az Év Strandétele verseny tavalyi győztesével, a Big MEKK-el biztos jól járunk.

Mennyibe kerül?

Ahhoz, hogy jóllakjunk, 2-3000 Ft körüli összeggel érdemes készülni.

21/50

Kistücsök – Balatonszemes

A Kistücsök a Balaton sztárja, róla talán még az is hallott, aki nemhogy a Balatonhoz, de étterembe sem szeret járni. Csapody Balázs 20 év alatt kockásabroszos kisvendéglőből hozta fel a szemesi éttermet A-kategóriába, ráadásul úgy, hogy a kisvendéglős báj egyáltalán nem szenvedett csorbát.

Mit kell itt enni?
Egy ötfogásos menüvel teljes képet kaphatunk arról, miben is áll a Kistücsök sikere.

Mennyibe kerül?
Hírneve ellenére az árak nem szálltak el. Az öt(!) fogásból álló Régiónk ízei elnevezésű menü 9900 forintba kerül, a főételek egyébként 3-5 ezer forintba.

22/50

Kővirág - Étel, Ital, Ágy – Köveskál

A Balaton-felvidék egyik legjobbja. Nagyon kinőtte magát a Kővirág, nem túlzás, hogy az utóbbi években már divat lett náluk enni. A konyha, a táblára írt étlap és a Provence-ra emlékeztető kaviccsal felszórt kerthelyiség is vérprofi, ahogy az Instagram- és Facebook-posztok is azok, amelyekkel ezt minden lehetséges csatornán kommunikálják.

Mit kell itt enni?

Ne keressetek állandó ajánlatot, legfeljebb kedvenceket, amik időről-időre visszatérnek. Mi a rántott borjút és a túrógombócot is régóta emlegetjük.

Mennyibe kerül?
Ahogy írtuk, naponta változik a kínálat, de a főételek 2-4000 Ft környékén lesznek.

23/50

Kreinbacher Birtok – Somlóvásárhely

A Kreinbacher birtok már nemcsak borairól, pezsgőiről és díjnyertes dizájnjáról, de az étterméről, borbárjáról és szobáiról is ismert: itt wellness helyett csendturizmussal várják a látogatót. Az éttermükben minőségi alapokra építkező bisztrókonyhát visznek, az étlap szűk, szezonális és van napi ajánlat is.

Mit kell itt enni?
A szezonális és napi ajánlaton kívül reggelivel, gourmet-menüvel és borvacsorával is várnak minket (az utóbbival akkor, ha legalább 10 fővel jelentkezünk be.) Természetesen pezsgőzni mindenképp érdemes náluk, a lazacot Brut Nature-rel semmiképp ne hagyjuk ki.

Mennyibe kerül?
Egy leves 990 forint, a főételek 2690 és 3490 forint közötti áron kaphatók.

24/50

Kristinus Gasztro Műhely – Kéthely

A Kristinus nemcsak borbirtok, hanem a Gasztro Műhelyük jóvoltából kísérletező kedvű fine dining étterem is egyben, ahol leginkább csak az ételek hozzávalóit árulják el nekünk, a végeredmény pedig meglepetés lesz. Szerencsére leginkább kellemes. Itt működik az országban egyedülálló Vinocino (bormozi) is, ahol kétféle mártogatóssal kínált grissinit és persze bort lehet nassolni kóla és kukorica helyett.

Mit kell itt enni?
Az ételeket itt a borokhoz ajánlják, nem pedig fordítva, így a választás inkább azon múlik, hogy mit szeretnénk inni.

Mennyibe kerül?
Természetesen nem olcsó, de például egy születésnapra bőven belefér. Előételek 1300 forinttól, főételek 1700 és 3700 forint között.

25/50

Majthényi Présház – Balatonlelle

A balatonlellei Kishegy tetején áll a Szent Donát kápolna, mellette pedig a Majthényi Présház évszázados épülete, amiben a borász Konyári család működtet éttermet. Az étlapon csupa klasszikus fogást találsz, a teraszról pedig olyan a kilátás, hogy tiszta időben el lehet látni egészen Tihanyig.

Mit kell itt enni?
Az étlapon csupa olyan étel szerepel, amik általában rossz hírű csárdák soha ki nem cserélt olajából kerülnek ki, de ne ijedj meg, itt kivételesen egyikkel sem tudsz mellényúlni!

Mennyibe kerül?
Levesek ezer forint alatt, a főételek többsége 2-3 ezer forint között mozog.

26/50

Mala Garden – Siófok

A Siófok kockaszállodái között megbújó Mala Gardenben találkozik össze kelet és nyugat. A konyhában megfér egymással az újragondolt magyar konyha a thai és maláj ételekkel, miközben a Balaton-parttól néhány méterre kapsz egy jó adagot a balinéz stílusból.

Mit kell itt enni?
Távol-keleti ételeket mindenképp, de a tokaji borban érlelt libamáj és a fehér csokoládés mákos pite is ötösre vizsgázik.

Mennyibe kerül?
Kétezer forintot már egy előételért is itt hagyhatunk, de a főételeknél is legalább 3-4 ezer forinttal számoljunk.

27/50

Malackrumpli Bisztró (Bezárt)

A legfontosabb hírt valószínűleg már mindenki tudja, aki követi őket: elköltöztek Füredről Tihanyba. Azt az idő dönti majd el, hogy beválik-e a költözés, de a konyha minősége továbbra is az északi part legjobbjai között van. Behoznak nemzetközi ételeket, közben halászlevet és gulyást sem felejtenek el főzni, alapanyagokban pedig továbbra sem engednek a tulajdonos, Járosi Tamás bio-mániájából. Azért Füred központjában is nyílt idén egységük: a BRKLYN-nal együtt, egy helyen.

Mit kell itt enni?
Főzeléket a Balatonon? Náluk megéri, ugyanúgy, ahogy a pulled pork szendvicsük is.

Mennyibe kerül?
Nem fogjuk megbánni, ha a zsebünkbe nyúlunk, 3-4000 Ft körül lesznek a főételek.

28/50

Mákvirág Borház és Vendéglő – Révfülöp

A Mákvirágról méltatlanul kevés szó esik, pedig egyáltalán nincsenek messze a parttól, mégis messze a parti átlag fölötti ételeket kapunk náluk egy sallangmentes, mégis nagyon hangulatos kerthelyiségben.

Mit kell itt enni?
A borzselével a tetején tálalt kacsamáj pástétomot nagy hiba kihagyni.

Mennyibe kerül?
Főételek 3000 Ft körül lesznek, de a 700 Ft körüli desszertek kifejezetten a best-buy kategóriába esnek, ha a balatoni átlagot nézzük.

29/50

Szent Donát Borkúria étterem (Bezárt)

Bár a stáb változott – az üzletvezető Deli Janit az új kreatív séf, a Chiantiból érkező Varga Roland váltotta –, az eddig megszokott színvonalon ez nem változtat, az új távlati cél pedig az, hogy minél több alapanyag a saját kertjükből érkezzen. A Márga továbbra is az északi part egyik legjobbja, egyáltalán nem csak a kilátás miatt, ami itt szériatartozék egy vacsorához.

Mit kell itt enni?
Bármit, de érdemes a szezonális fogásokról kérdezni a pincéreket.

Mennyibe kerül?
Nem titok, hogy az átlagosnál magasabb árkategóriát képviseli a Márga: főételekért 4-5000 Ft körül fogunk fizetni.

30/50

Maurus Étterem és Borbár – Balatonfüred

Füred teljesen új építésű nyaralóinál lakóparkjainál találjátok a Maurust menő belső térrel és feltörekvő konyhával. Rövid és igényes bisztróétlappal dolgoznak, egyetlen dolgot hiányolunk: a kínálatukon alig látszik, hogy a Balatonnál vagyunk.

Mit kell itt enni?
Ha megbarátkozunk azzal, hogy inkább nemzetközi a konyha, mint helyi, akkor érdemes esélyt adni a báránynak és a lazacnak is.

Mennyibe kerül?
A főételekért 3-4000 Ft körüli összeget kérnek, de itt a levesek és a desszertek is az átlagnál magasabb árkategóriában lesznek.

31/50

Mi a kő – Káli-medencei Borok Háza – Köveskál

Trombitás Tamás korábban szobrokat faragott, de Köveskálon már jó ideje a borászatával és az éttermével foglalkozik. Továbbra sem bújnak ki magyaros és újító bőrükből: olasz tésztákat és ázsiai fúziós konyhát ne keressetek náluk . Borjút, tökfőzeléket vagy szalontüdőt annál inkább.

Mit kell itt enni?
Nem kell túlbonyolítani. Amikor nyáron a környék tele van paprikával és paradicsommal, érdemes lecsót kérni.

Mennyibe kerül?
A főételek nagy része 2000 Ft-tól kezdődik, de több fogásuk is 3000 Ft fölé megy.

32/50

Morzsa Bisztró – Balatonfüred

Food trucknak indult, most már füredi bisztróként is üzemel a Morzsa, ahol az eredeti bisztrófilozófia szellemében főznek, magyarul jót, de gyorsan és egyszerűen. Kötetlen, családias hely, ahonnan akár a szomszédos Beer Balatonba is átvihetjük a tányérunkat, ha úgy tartja kedvünk.

Mit kell itt enni?
Ebédmenüt. A kínálat mindennap változik.

Mennyibe kerül?
Ez az a hely, ahová egy héten akár többször is benézhetünk: egy leves és egy főétel a nyári menüben együtt 2200 forintba kerül.

33/50

Neked Főztem Gasztrokocsma – Zánka

Strandbüféként indultak, most pedig már övék a környék egyik meghatározó étterme Zánkán, fent a kanyarban. Az aktuális ajánlatot mindig táblán olvashatjátok, amit meghatároz, hogy a tulajdonos, Horváth Csongor és felesége, Orsolya jól bevált termelői közül kitől tudnak friss árut beszerezni. Természetesen még a strandbüféjük is megvan, és várhatóan júliusban nyílik meg új éttermük Füreden.

Mit kell itt enni?
Amit a táblán találtok, de a harcsapaprikással és a kacsamellel nagy eséllyel ti is ugyanúgy megbarátkoztok, mint mi.

Mennyibe kerül?

Már 2000 Ft-ért is kaptok náluk korrekt főételt, de az igazán komoly tételek 3000 Ft környékén kezdődnek.

34/50

Nem Kacsa Étterem – Balatonfüred

Balatonfüred óriási változásokon esett át az utóbbi időben, de a jobbnál jobb, új helyek közül is kiemelkedik a kísérletező kedvű Bistro Sparhelt. A csapat nyughatatlan, egy étteremmel nem is érik be, ezért tavaly nyáron megnyitották a Nem Kacsa Éttermet. Az új hely sem sokkal konvencionálisabb, bármikor belefuthatunk egy levendulás kecsketejhabba, és biztosak lehetünk benne, hogyha lehet, az alapanyag is a környékről érkezett.

Mit kell itt enni?
Nyugodtan vessük bele magunkat a kísérletezésbe, a fiatal, de tehetséges séf, Elek Balázs és az Olimpia Étteremből ismert Takács Lajos fogják majd a kezünket.

Mennyibe kerül?

Levesek 1290-ért, előételek 2000 forint körül, a főételek 2000 ezer forint körül kezdődnek és kicsivel 3000 forint felett állnak meg.

35/50

Öreg Harang Borozó & Étterem – Hévíz

Az Öreg Harang jól megbújt Hévíz-Egregy szőlőültetvényei között, a Gault&Millau kritikusai viszont így is megtalálták, és 2013-ban az Év Kisvendéglője-díjat adták neki. A hely megálmodójának, Fisli Gábornak az őseit a falu legrégebben betelepült lakói között tartják számon, az ősi gyökerek pedig meghatározzák a kínálatot is: kizárólag magyar specialitásokat találni, amiket egy szintén magyaros hatású környezetben szolgálnak fel.

Mit kell itt enni?
Egy kiadós mangalicaszűzzel például nem járunk rosszul.

Mennyibe kerül?
Kisvendéglő, de nem a legolcsóbb fajtából: levest ugyan már kaphatunk 1090-ért, de a fent említett mangalicaszűzért például már 4490 forintot kell fizetnünk.

36/50

Paletta Bisztró – Keszthely

Bezerics Dániel Palettája a balatonboglári kikötőben olyan sikeres volt, hogy úgy gondolta, nyit egyet Keszthelyen is. A filozófia mindkét helyen ugyanaz: lassú, de alapos konyha, kikötői hangulattal körítve. Bezerics nem csak az ételek elkészítésére, de az alapokra is nagyon odafigyel: úgy ismeri a Balatont, mint a tenyerét, és mindig tudja, hova érdemes sajtért, kenyérért vagy zöldségért menni.

Mit kell itt enni?
A hamburgerük messze földön híres, de egyedülálló a Pulled Ponty szendvicsük is.

Mennyibe kerül?
1000 forint alatt legfeljebb csak egy kis tapast vagy sültkrumplit találunk a menüben, a legnagyobb hamburgerük 3300 forintba kerül.

37/50

Petrányi Pince – Csopak

Csopak bőven elbír még egy éttermet. Valami hasonló gondolat járhatott az egyik hazai Ford-leányvállalat vezérének, Petrányi Istvánnak és feleségének, Piroskának a fejében, amikor tavaly nyáron elindították borteraszukat. A cégvezetést már inkább a gyerekek viszik, így a szülők koncentrálhatnak arra, amit szeretnek: István a borokra, Piroska pedig a vendéglátásra. Egy dologra érdemes figyelni: nyáron is csak csütörtöktől vasárnapig tartanak nyitva.

Mit kell itt enni?
Nemcsak a családi pincészet borait lehet kóstolni, lehet ebédet vagy vacsorát is kérni. Rövid étlappal dolgoznak, olyan újragondolt házias ételekkel, mint a juhtúrós galuskával tálalt harcsapaprikás.

Mennyibe kerül?
A főételek 2500 és 3000 Ft körül lesznek.

38/50

Pura Vida Dine – Tapolca

A tapolcai Pura Vidánál a vidéki hangulat mellé mediterrán beütés is társul, a tulajdonosok ugyanis Spanyolországban is éltek pár évet - ezért kerülhet az asztalra fekete kagyló ugyanúgy, mint tanyasi csirkemell. A borok viszont balatoniak.

Mit kell itt enni?
Az aktuális, napi kínálatot, amit a szemünk előtt készítenek a látványkonyhában.

Mennyibe kerül?
Egy olcsó ebédre nem ide fogunk beugrani: a főételek 3 és 6 ezer forint közötti árakon mozognak.

39/50

Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria – Siófok

Séf Sanyi és Pincér Sanyi fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a világ legjobb pizzáját végre ne Nápolyban, hanem Siófokon ehesse az ember. A pizzán kívül a többi ételükre is igaz, hogy semmit nem bonyolítanak túl, de amibe belekezdenek, azt mindig a legnagyobb gondossággal csinálják végig. Ezt a vendégek is nagyra értékelik, ritkán van üres sor a foglalásokat rögzítő füzetükben.

Mit kell itt enni?
A pizzában mindig biztosak lehetünk, de egy nutellás mini calzone is jólesik utána.

Mennyibe kerül?
1 és 2 ezer forint között már remek pizzákat és pastákat kaphatunk, a különlegesebb fogásokért kifizethetünk kétszer ennyit is.

40/50

Sáfránkert Vendéglő – Paloznak

Nem azon csodálkozunk, hogy miért nyitott éttermet Homola Szabolcs a paloznaki nyugiban, az sokkal inkább meglepő, hogy miért nem követte még más a példáját. Idén új séffel kezdte a nyarat a Sáfránkert, a balatoni átlagon felüli minőség továbbra is adott náluk, ahogy a zseniális hangulatú kerthelyiségük is.

Mit kell itt enni?
Dijoni mustáros mangalica tarját és füstölt pisztrángot mindenképp, az pedig nálunk plusz pont, hogy köretnek szezonális főzeléket is lehet választani.

Mennyibe kerül?
Egy főétel körettel együtt 3-4000 Ft között jön ki.

41/50

Söptei Pincészet és Étterem – Csopak

Kicsit szürreális élmény, ahogy a szőlőlugasok között egy ránézésre teljesen átlagos pincében kapsz olyan ételeket, mintha egy Michelin-csillagért teperő nagyvárosi étteremben ülnél éppen. Söpteiéket vendéglátásra teremtették, tőlük lehetetlen úgy elmenni, hogy kihagyd valamelyik világverő rizlingjüket vagy a táblára felírt ételüket.

Mit kell itt enni?
A táblás ajánlatból bármit. Nekünk a gyömbéres süllő és a zeller- és céklanudlival tálalt kacsamell is kifejezetten figyelemfelkeltő volt.

Mennyibe kerül?
Az árak a minőséggel együtt az átlag fölé mennek, 2000 Ft-tól 4000 Ft-ig találtok itt főételeket.

42/50

Szászi Birtok – Hegymagas

Tavaly írtunk arról, hogy mennyire szerencsésen érintetlen régió egyelőre a Szent György-hegy. Klasszikus, beülős étteremből Szásziéké emelkedik ki magasan a környéken, saját fűszerkerttel és környékbeli beszállítókkal. Arról nem is beszélve, hogy az a bizonyos Szászi-terasz több misét is megérne, nem csak egyet.

Mit kell itt enni?
Lesz miből válogatni: a sárgabarack krémleves kecskesajttal és pisztáciával érkezik, de van sima, mezei rántott csirkemell burgonyapürével és vörös áfonyával.

Mennyibe kerül?
Főételekért 3-4000 Ft körüli összeggel kell számolni.

43/50

Tagyon Birtok – Tagyon

Ide az ember nem is étterembe jön, hanem ellazulni, a Tagyon Birtokon ugyanis a pura vidában hisznek, ami spanyolul körülbelül azt jelenti, hogy nem kell izgulni, minden jó úgy, ahogy van. De ez persze nem jelenti azt, hogy a menüt ne próbálnák meg tökéletesre faragni. Idén nyitották meg az ERESZ Borbisztrót a birtokon, amelyet a Zsóka fogadója korábbi üzletvezetőivel visznek.

Mit kell itt enni?
Érdemes elmenni velük vitorlázni, a végén pedig egy többfogásos gourmet vacsorával zárni a napot, amire meghívnak egy ismert borászt is.

Mennyibe kerül?
Egy leves 1090 forint, egy főétel jellemzően 2-3 ezer forintba kerül.

44/50

Terazza Bistro & Bar – Sümeg

Tény, hogy a Terazza jóval távolabb van a Balatontól, mint a listánkban szereplő legtöbb étterem, de az idáig vezető autóút tényleg megéri a kilométereket. Kezdésnek a sümegi várra néző panoráma visz mindent, de itt a konyha is kifejezetten extra. Egy séfpáros (Tóth Ádám és Bognár Dániel) dolgozik itt, saját fűszerkertből és csak környékről beszerzett alapanyagokkal gondolják újra az olyan házias ételeket, mint a zöldborsófőzelék, vagy a vaddisznópörkölt. A tálalás és az ételek is extrák, bármilyen gourmet-hajlammal rendelkezőnek ideális célpont.

Mit kell itt enni?
A kéthetente változó étlapról gyakorlatilag bármit.

Mennyibe kerül?
A panoráma és az extra ételek miatt az átlagosnál drágább helyre kell számítani: főételek 2500 és 4500 Ft körül alakulnak.

45/50

Vígmolnár Csárda – Csopak

A Vígmolnár az 50-es, 60-as években még egy csopaki vízimalom lakásaként szolgált, utána lett belőle csárda. Sajnos nem a legjobb fajtából, idővel le is pusztult, de 2011-ben – egy új csapatnak hála – főnixként támadt fel hamvaiból. Bent visszafogottan elegáns hangulat, az étlapon pedig csárdás ételek fogadnak, az átlagnál sokkal jobb minőségben és fantáziadúsabb formában.

Mit kell itt enni?
Azt, amit egy csárdában szoktunk: házias leveseket és finom húsokat.

Mennyibe kerül?
A főételek 3000 forint körül kezdődnek, egy két személynek is bőséges csárdatál 7600 forint.

46/50

Villa Kabala – Szigliget

Farkas István festő egykori szigligeti otthonát Villa Kámonkőként ismerhettük egy ideig, most pedig a borász Fölföldi család csinált belőle vendégházat és éttermet. A pazar kilátás mellett a fiatal és rendkívül tehetséges séf, Farkas Mózes újraértelmezett magyaros ételei miatt is érdemes felsétálni hozzájuk.

Mit kell itt enni?
A magyar konyha jól bevált ízeit teljesen új köntösben. Mellé Fölföldiék borait ajánljuk.

Mennyibe kerül?
Előételek 1300 és 1800, főételek 2 és 4 ezer forint között.

47/50

Villa Medici Hotel & Restaurant – Veszprém

A Medici 1991 óta működik Veszprémben, azóta egy négycsillagos hotellel is kiegészült, jelenlegi állapotában olyan érzés fog el minket érkezéskor, mintha a Fekete-erdő Klinikát látogatnánk. Amrein Csaba konyhája a város legjobbjai közé tartozik, de ennek ellenére ő sem ül a babérjain, hanem igyekszik egy lépéssel mindig a trendek előtt járni.

Mit kell itt enni?
A vargányakrémlevesük a gombafóbiásokat is meggyőzi, de a vendégek a legegyszerűbb ételüket, a borjúbécsit is imádják.

Mennyibe kerül?
Minőségi ételekről van szó, és ezt meg is kell fizetni: híres vargányakrémlevesük 2850 forintba kerül, a főételekre is legalább 5000 forintot kell számolni. A négyfogásos menük 8-10 ezer forintba kerülnek.

48/50

Vitorlás Bisztró – Keszthely

Egy korábban Ausztriában vendéglátózó pár gondolt egyet, és beach-food hittérítőként kezdték el átszoktatni a keszthelyi strandolókat a hekkről és a lángosról a vasi és zalai ízekre. Igaz, hekket is tartanak, de ezt sem lehet összehasonlítani az átlag strandbüfékben kínált változatokkal, mert ehhez még a kenyeret is saját maguk sütik.

Mit kell itt enni?
Újhullámos strandételeket. Az eperkrémleves túrógombóc egyébként akkora sláger, hogy alig tudnak eleget készíteni belőle.

Mennyibe kerül?
Levesek 1000 forint körüli árakon, egy főétel is kijön már 2000 forintból.

49/50

Zománc Bisztrócska – Vászoly

A tavalyi év egyik legjobb újonca és meglepetése kétség kívül a Zománc volt, még akkor is, ha első ránézésre itt semmi extra nem történik. Piros lábasban tálalják fel a csülköt, és a terítőtől kezdve a kredencekig minden azt hiteti el velünk, hogy a nagyinál járunk látogatóban. Szerintünk mégis extra, hogy a BMW-terepjáró tulaja és a kísérletező kedvű strandoló a környékről egyszerre szereti, hogy nem kell gondolkodnia azon, melyik villához nyúljon, ha akar egy jót vacsorázni.

Mit kell itt enni?
Resztelt máj, csirkepaprikás, csülök: üres gyomorral érdemes készülni. A túrógombóc pedig kihagyhatatlan a végén.

Mennyibe kerül?
A főétéleket 3000 Ft körül kapjátok majd, de ha már egyszer a nagyit látogatjátok, a desszertet sem fogjátok megúszni.

50/50

Zsóka Fogadója – Szentantalfa

A Nivegy-völgy is egyre inkább felébred, nem véletlen, hogy három étterem is képviseli a környéket listánkon. Szentantalfán egy 20 éves séf vette át az üzletvezetői posztot, aki korábban több Balaton-felvidéki étteremben is dolgozott már. Ígéretes a konyha, a környék népszerű trendjeit követi: minél több helyi alapanyagra építkeznének, ezekből pedig ugyanúgy készülhet lecsó, mint mangalicaburger.

Mit kell itt enni?
A burger láz már lecsengőben van, ezért inkább a szezonális, házias fogásaikat ajánlanánk.

Mennyibe kerül?
Főételeket 2-3000 forintért kaptok, de náluk is ettünk pazar túrógombócot, amiért egy ezrest kérnek.

A listánk szubjektív, a válogatást az elmúlt évek vaktesztjei alapján állítottuk össze. Minőségi sorrendet nem akartunk felállítani, ezért rendeztük ABC szerint a helyeket.

Címkék