Végre megérkezett a jó idő, reggelente már a madarak és a nap sugarai ébresztenek, és sokkal szívesebben megyünk ki a szabadba akár kora reggel is. Ilyenkor már jólesik például hangulatos termelői piacokon bolyongani, élvezni a langyos levegőt, érezni, ahogy a legfinomabb húsáruk, péksütemények és zöldségek illata száll a szélben. Ha te is így gondolod, az alábbi piacokat idén tavasszal semmiképp ne hagyd ki!
1/11
Termelői piac, Vászoly
A Vászolyi Termelői Piac a
környék legfinomabb sonkáit, sajtjait, kenyereit és kézműves termékeit gyűjti
össze. Érkeznek ide termelők Lókútról, Pécselyről és Dörgicséről is, garantáltan
a legminőségibb portékákkal. Májustól szeptemberig minden hónap harmadik szombatján reggel 9 és dél között várják a piacozókat.
2/11
Termelői piac, Dörgicse
A hangulatos kis piac nemcsak a
legszebb helyi termékekkel kápráztatja el a közönséget, de köztudottan
pénztárcabarát is. Mivel a legtöbb itt megjelenő eladó a vászolyi piacon is részt
vesz, Dörgicsén csak kijelölt időpontokban rendezik meg, ezért érdemes követni
a Facebook-oldalukat.
3/11
Városi piac, Balatonalmádi
A virágoktól a zöldségeken át
egészen a helyi sajtokig mindent megtalálunk a balatonalmádi városi piacon.
Itt megkóstolhatjuk például a felsőörsi Tekergő Sajtműhely finomságait, a
berhidai Szamarasház Sajtműhely tejtermékeit és húsáruját, de tótvázsonyi mézeket
is beszerezhetünk. Szerdán, szombaton és vasárnap reggel 6 és délután 2 között
várják a vásárlókat.
4/11
Termelői piac, Révfülöp
A révfülöpi termelői piac bár
csak május elsején nyit majd ki, jelenleg is kiszolgálja a vásárlókat. Online lehet
rendelni a kékkúti Levendula Porta és a Dörgicsei kovászműhely termékeit, amiket
a piac területén, szombatonként 9 és 10 óra között lehet átvenni. Részletek a piac
Facebook-oldalán.
5/11
Tihanyi PIAC placc
Tihany egyik legszínesebb szereplője
a PIAC placc, ahol nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, szörpöket és lekvárokat
vásárolhatunk, de akár ruhákat, bőrárut és antikvitást is. Szombatonként reggel
9 és délután 2 óra között tartanak nyitva, többek között most, a húsvéti
hétvégén is.
6/11
Liliomkert Piac, Káptalantóti
Az északi part kedvenc piaca, ami
már inkább találkozóhellyé és egész napos programmá nőtte ki magát a
látogatók körében, végre újra napsütésben és jó időben látogatható. Itt a facsemetéktől a bútorokon át egészen a gyógynövényfőzetekig izgalmasabbnál izgalmasabb
dolgokra bukkanhatunk minden vasárnap. Érdemes a reggeli órákban,
9-10 óra körül érkezni, ha szeretnénk minden árust ott találni.
7/11
Első Balatoni Hal- és Termelői Piac, Gyenesdiás
A helyi termelők kínálata mellett
a gyenesdiási termelői piacon érdemes megállni egy gyors ebédre is: lángost, egytálételeket,
de akár egy jó pulled pork szendvicset is elfogyaszthatunk két kirándulás
között. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a jelenlegi vírushelyzetben csak
elvitelben gondolkodhatunk. A piac különböző résztvevői más és más időpontokban
tartanak nyitva és terítik ki portékáikat, ezért érdemes figyelni a Facebook-oldalukat.
8/11
Fonyódi piac
A fonyódi piac a déli part
legnagyobb piaca, ahol nyaranta a környéken üdülők akár teljes napokat is
eltöltenek kincsek után vadászva: friss termelői áruk, bútorok, ruhanemű, antikvitás
és bolhapiacos csecsebecsék között válogathatunk. Nyitás: május 1.
9/11
Termelői piac, Balatonboglár
A balatonboglári piacon
garantáltan háztáji termékeket vásárolhatunk. Méhészek, zöldségesek, sajtkészítők
és pékek várják a látogatókat. A Vörösmarty téren megrendezésre kerülő piac április
15-től mindennap reggel 6 és délután 2 között várja a vásárlókat.
10/11
Kincses Somogy termelői piac, Balatonmáriafürdő
A balatonmáriafürdői termelői
piacon kizárólag olyan termelők portékái közül válogathatunk, akik a város 40 kilométeres
körzetében gazdálkodnak. Sajtok, mézek, szörpök, savanyúság, sőt még zöldség- és
gyümölcspalánták is kaphatóak. Nyitva a hét minden napján reggel 7 és dél
között, de érdemes korán érkezni, mert a kisebb pultoknál már a reggeli órákban
elfogy minden.
11/11
Termelői piac, Balatonföldvár
A balatonföldvári termelői piacon
leginkább a helyiek és a környező településeken gazdálkodók termékeit vásárolhatjuk
meg. A legszebb szezonális zöldség- és gyümölcsválasztékkal találkozhatunk itt,
amit nagy valószínűséggel a piacot megelőző nap szedhettek le, talán épp egy
néhány sarokra található háznál. Már nyitva mindennap reggel fél 8 és délután
1 óra között, de ide is érdemes minél korábban érkezni, hogy legyen miből
válogatni.