A megújult somlói vár már látogatható, zárt terekkel és az alsó- és felsővárat összekötő híddal gazdagodott, a felújítás alatt álló kereki várat (Fehérkő vára) fapallókon sétálhatjuk körbe, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár udvara pedig húsvétkor nyílik meg a nagyközönség előtt. Összeszedtük, hol tart a Balaton környéki várak rekonstrukciója.

1/4

Kini

A Kinizsi-vár munkatársaitól megtudtuk, hogy már április 15-én, nagypénteken megnyílik a várudvar (korábban a húsvéti nyitásról már beszámoltunk az MTI nyomán). Az udvar 10 és 18 óra között lesz nyitva az egész ünnepi hétvégén. Nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi-vár látogatható lesz.

A megújult Kinizsi-várban a tervek szerint interaktív kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális rendezvények fogadják majd az érdeklődőket. A lakótoronyban és a palotaszárny rekonstruált tereiben látható tárlatok az erőd és a nagyvázsonyi pálos kolostor történetéről, Kinizsi Pál életéről és a török kori Balaton-felvidéki végvári harcokról mesélnek majd, a lakótorony második emeleti szobájában pedig Magyar Benignáról, a vár úrnőjéről készül kiállítás.

A felújítás célja a részleges, hiteles rekonstrukció mellett az volt, hogy a belső vár meglévő épületeit lefedjék – korábban inkább csak tavasztól őszig érkeztek a látogatók a korlátozott mennyiségű zárt tér miatt.

A műemlék 1,6 milliárd forintból újult meg, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.

2/4

Kereki

A Balatonföldvár melletti kereki várat (Fehérkő vára) 2021 júniusában zárták le az építkezések miatt. A felújítás során a várromot fapallós látogatói gyalogosjárdával látták el, az északi oldalon panoráma- és pihenőteraszt alakítottak ki, ahonnan a Balaton északi partjára és a Kőröshegyi Völgyhídra nyílik gyönyörű kilátás. Egy közel 1 km-es túraútvonal is átadásra vár, amely a kereki Czikó-pihenőtől vezet a várig.

Bár sokan várják, hogy húsvétkor birtokba vehessék a felújított romot, az állagmegóvást végző és a pihenőteraszt építő SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. megkeresésünkre közölte, hogy a vár hivatalos átadása egyelőre nem történt meg, még nem látogatható, a gyalogosjárda is építési területnek számít. Így ha mégis arra járnátok a napokban, csak óvatosan, saját felelősségre tegyétek azt.

A várromról nemrég látványos drónfotók is készültek, ezeket itt nézhetitek meg.

3/4

Somlói

A felújított somlói vár egy részét március 25. óta vehetik birtokba a várlátogatók. Megújult a délnyugati kaszárnyaszárny, az odavezető híd és a sütőház, valamint interaktív kiállítást rendeztek be – ehhez zárt tereket is kialakítottak, melyek eddig nem voltak a várban –, és az Alsóvárat is megerősítették.

Az Alsóvár, illetve a kapcsolódó zárható helyiségek (kaszárnya, sütőház) ideiglenesen azonban egyelőre nem látogathatók garanciális munkavégzés miatt, a lezárást várhatóan 2022. június 20-án oldják fel, válaszolta megekeresésünkre a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF). A Felsővár a kilátópontokkal és megerősített korlátokkal továbbra is szabadon bejárható.

A felújítás egy évig tartott, és a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósult meg, több mint 310 millió forintból.

4/4

Sümeg

A komplex építési és interaktív kiállítási elemeket tartalmazó beruházás jelenleg is folyamatban van, de a vár nem zárt be a felújítások idejére, az év minden egyes napján látogatható (kivéve fagyos, csúszós időben).

A fejlesztés egyik területe, az építési kivitelezés már elkészült, a műszaki átadás-átvétel megtörtént, válaszolta megkeresésünkre a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF). Újjáépült már az egész keleti szárny, a kápolnától a Kövessy-bástyáig. Elkészült a vár keleti szárnyában található épületek – a kaszárnya, a Várnagyi-ház, a középkori konyha és a Csabi-torony – tömegrekonstrukciója, megépültek az északkeleti és délkeleti gyilokjárók, valamint a ciszterna falmagasítására is sor került. A gyilokjárók kiépítésével gyakorlatilag a teljes várfal körbejárható lett, a nyugati várfaltól a Rendeki-tornyon, a Kövessy-bástyán keresztül egészen a déli traktusban található kápolnáig és az öregtoronyig.

A fejlesztés másik területe a kiállítási eszközöket és az interaktív elemek kivitelezését érinti. A vár területén meglévő állandó kiállítások új tárlatokkal bővülnek. A keleti épülettömb újjáépített felső szintjén kialakított kiállítási terek látogatói megismerhetik a vár építéstörténetét, középkori életét és a régészeti tevékenységet, ezek bemutatása vármakettekkel, interaktív eszközökkel és egy vetítőteremben történik majd. A földszinten pedig az eredeti funkcióknak megfelelően a sütőház, a pék háza, a történelmi konyha, valamint az udvarbíró házának enteriőrrekonstrukciói készülnek el.

A beruházás befejezését – és a vár teljes megnyitását a látogatók számára – 2022 végére (a negyedik negyedévre) tervezik.

A beruházás a „A Sümegi Vár turisztikai fejlesztése” címmel valósul meg, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.

Címkék