Az egyik legjobb dolog, ami a Balaton-felvidéken történhet idén nyáron, az a Művészetek Völgye július 22. és 31. között. Szinte hihetetlen, de ez lesz a 31. alkalom, hogy a Völgy megtelik élettel és a mesés panoráma mellett élvezhetjük a jobbnál jobb koncerteket, színházi és újcirkuszi előadásokat, workshopokat, kiállításokat és kortárs irodalmi eseményeket. A több mint 2000 program közül kiválogattuk 10 kedvencünket, melyek kihagyhatatlannak ígérkeznek.

1/10

Carson Coma a Panoráma Színpadon

Be kell vallanunk, hogy a Carson Coma Kék Hullám Kemping című számával belopta magát a szívünkbe. A Lellét, Füredet, Szárszót és Szemest egy Csepel bringával körbeturnézó dal ugyan a Művészetek Völgyét nem érinti, de az biztos, hogy remekül megalapozza a fesztiválhangulatot. A 2018-ban alapított rockzenekar azonnal közönségkedvenc lett, nem véletlenül, hiszen a retró hangulatú bluesdallamok és a fülbemászó dalszövegek könnyed lazasága már régóta hiányzott a magyar zenei színtérről.

  • Helyszín: Panoráma Színpad
  • Időpont: július 28., csütörtök 23:00
  • Több infó itt

2/10

Dés László koncertje

Dés László évtizedek óta a magyar zenei élet legendás alakja, így koncertjét nem érdemes kihagyni, főleg, ha olyan vendégeket hív, mint az ikonikus színésznő, Básti Juli, vagy Nagy Ervin, aki a színészkedés mellett a zenéléshez is remekül ért. Dés számos nagy sikerű musical, filmzene, dzsesszlemez és népszerű dal szerzője. Ki ne ismerné az olyan slágereket, mint a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk, a Legyen úgy! vagy a Mi vagyunk a grund! Ezen a koncerten eddigi turnéiból válogatja a legismertebb dalait, de elhangzanak számok Az éjféli járat című, legutóbbi lemezéről is.

  • Helyszín: Panoráma Színpad
  • Időpont: július 23., szombat 20:30
  • Több infó itt

3/10

Saya Noé fellépése

Saya Noéra, azaz Kőrös Mimire érdemes odafigyelni, ugyanis hiphop-, trap- és elektronikus elemekkel megtűzdelt eklektikus popzenéjéért nemcsak itthon, de külföldön is sokan rajonganak. Első EP-je, a Taboo 2019 májusában jelent meg, azóta pedig több videóklipje is készült. 2019 őszén Matt Lawrence hangmérnök-producerrel dolgozott együtt, aki korábban mások mellett Adele és Amy Winehouse útját egyengette. A közös munka során megszületett az Under the River című dal, mely külföldön is nagy siker lett. Első nagylemeze, a Museum of Sins 2020 decemberében látott napvilágot, Saya Noé most pedig a Művészetek Völgyére is elhozza a különleges atmoszférájú dalait.

  • Helyszín: A KERT
  • Időpont: július 22., péntek 19:30
  • Több infó itt

4/10

PASO Kids: Karibi gyerekbuli

Ha a Művészetek Völgyén járunk, akkor garantált, hogy a család legkisebb tagjai is jól fogják magukat érezni, főleg, ha ott lesznek a Pannonia Allstars Ska Orchestra fergetegesnek ígérkező Karibi gyerekbuliján, a Kőbánya Udvaron. A buli folyamán többek között kiderül, hogy milyen furcsa táncot jár az utánozó majom, hogyan fázott meg a kismedve, mekkora állat a nandu, valamint hány elefántot bír el a vékonyka szalmaszál. Igazi bugihangulat várható az egyik legvidámabb hazai zenekartól!

  • Helyszín: Kőbánya Udvar
  • Időpont: július 24., vasárnap 14:00
  • Több infó itt

5/10

A Platon Karataev Irodalma – akusztik

Kortárs irodalmi és zenei csemegékre számíthatunk a POKET zsebkönyvek udvarán. Ilyen lesz például a Platon Karataev estje is, akiknek idén januárban jelent meg a harmadik nagylemezük, a Partért kiáltó. Az izgalmas új dalokkal a zenekar a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagukkal és az elmúlással is. A dalok ezúttal duó felállásban csendülnek fel, az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de a készülő negyedik lemezbe is bepillantást nyerhetünk.
 

  • Helyszín: POKET zsebkönyvek udvara
  • Időpont: július 25., hétfő 18:30
  • Több infó itt

6/10

Beck Zoli és Szűcs Krisztián Cseh–Csengey estje

A POKET zsebkönyvek udvara több érdekes programot is tartogat, de a 30Y és a Heaven Street Seven frontembereinek estje különösen izgalmasnak ígérkezik. A 80-as évek végén Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak csak egy szelete került közönség elé, az ekkor született dalszövegek nagyobb része több mint harminc évet pihent a fiókban, mígnem a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként megkezdődött ezek feldolgozása. Kiderült, hogy némely szöveghez dallamok is készültek, ezek szerencsére fennmaradtak régi kazettákon a szerzők kommentárjaival együtt. Ezekből a megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét Beck Zoli és Szűcs Krisztián, Csengey Balázs segítségével.
 

  • Helyszín: POKET zsebkönyvek udvara
  • Időpont: július 28., csütörtök 19:30
  • Több infó itt

7/10

RAMAZURI tánc-cirkusz

A Művészetek Völgyében évek óta egyre nagyobb szerepet kapnak az újcirkuszi előadások. Ez idén sem lesz másképp, szerintünk pedig mindenképp érdemes lesz ellátogatni a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójára, a RAMAZURI tánc-cirkuszi felfordulásra. Az előadás egy igazán látványos és nagyszabású, élő zenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított kavalkádnak ígérkezik, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába, és olyan, szavakon túli, tágabb univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő, és élvezhetjük a pezsgő kalandot!
 

  • Helyszín: Cirque du Tókert
  • Időpont: július 22., péntek 20:30
  • Több infó itt

8/10

Mr. és Mrs. – A Völgy saját színdarabja

A Művészetek Völgyében természetesen a színházak is képviseltetik magukat, sőt tavaly, a fesztivál 30. jubileumán debütált a Völgy első saját darabja, A tehetséges Mr. Ripley. A hagyomány folytatódik, és az idei évben az Art-Színtérrel közreműködésben a Mr. és Mrs. című előadás elevenedik meg a Színház Színpadnál, Taliándörögdön. Peter Quilter darabját Somogyi Szilárd rendezésében láthatjuk, a főszereplők Janza Kata és Szabó P. Szilveszter lesznek. „A Mr. és Mrs. egy olyan prózai előadást ígér, amelyben megpróbáljuk létrehozni a kapcsolatot az öt különböző élethelyzetben lévő női és férfi karakter között. Rettentő sok humorral, drámai pillanattal szeretnénk megajándékozni a nézőket” – így szól az előadás ajánlója, mi pedig izgatottan várjuk a bemutatót.
 

  • Helyszín: Színház Színpad
  • Időpont: 07.22. péntek - 15:00
  • Több infó itt.

9/10

Polaroidköltészet workshop

A Művészetek Völgyéről nehéz úgy távozni, hogy ne vigyünk haza valami kézzelfogható emléket, ami sokszor új tudással és tapasztalatokkal is párosul, főleg, ha a szuper kézműves-foglalkozásokon merülünk el a különböző művészeti ágakban. Nekünk különösen felkeltette az érdeklődésünket a Polaroidköltészet workshop, melyet Weiner Sennyey Tibor költő, író alapított, és most a Völgybe is elhozza. Ha szeretünk Instax kamerával vagy polaroiddal fotózni, vagy csak kipróbálnánk valami újat, akkor egy olyan élményben lehet részünk, ahol költészet, festészet, rajz és más társművészetek találkoznak az instant-analóg fényképezés örömével. 


A részvétel regisztrációhoz kötött, 2022. július 21-ig küldhetjük el jelentkezésünket (e-mailben), erre a címre: 
wstibor@gmail.com.


  • Helyszín: POKET zsebkönyvek udvara
  • Időpont: július 23., szombat 10:00
  • Több infó itt

10/10

Fesztiválzáró folkkocsma és táncház

A Hagyományok Háza Folk Udvar ikonikus helyszíne a Művészetek Völgyének, ahol mindennap hajnalig tart a mulatság, ráadásul most különleges alkalmat ünnepelhetünk, ugyanis 50 évvel ezelőtt rendezték meg az első városi táncházat. A Táncház 50 programsorozat keretében lesz itt kézművesség, mese, szabadegyetem, miközben választ kaphatunk többek közt arra is, mi egy jó táncház titka, mitől tud élővé válni elődeink öröksége, hogyan hatott a táncházmozgalom az irodalomra, az iparművészetre és más művészeti ágakra. A Folk Udvarban mindennap találunk jó programokat, de július 31-én a fesztivált is zárhatjuk itt, aznap este a Bajkó zenekar szolgáltatja majd a dallamokat, miközben táncokat is tanulhatunk tőlük!

  • Helyszín: Hagyományok Háza Folk Udvar
  • Időpont: július 31., vasárnap 19:00
  • Több infó itt

A Művészetek Völgye további programjairól itt találtok részletes információkat, bérleteket pedig itt tudtok vásárolni.

Címkék