Sok szempontból különleges a Szent György-hegy: például dűlőin hét kápolnát is talál, aki bejárja az egész tanúhegyet. A kis templomokat, amelyek éppúgy hozzátartoznak a hegy képéhez és történetéhez, mint a bazaltorgonák, egy túra keretében is felfedezhetitek.

Fotó: Kálló Péter - We Love Balaton
A hegy, aminek 7 kápolnája van – Apró templomok mesélik el a Szent György-hegy történetét
Régen úgy tartották, hogy a szentekről elnevezett szőlőhegyi kápolnák harangjai távol tartják a jégesőt és a termést elpusztító viharokat. Több földbirtokos közösen emeltette ezeket a kis templomokat, vagy egy-egy gazdag család fogadalmi ajándékként építtette őket. Közös bennük, hogy egy, a szőlőműveléssel kapcsolatba hozható szentről nevezték el őket, és az is, hogy nem tartottak rendszeresen istentiszteleteket bennük, csak évente néhány alkalommal, például a kápolna „búcsúnapján”. Cikksorozatunk első részében a Szent György-hegy templomait vesszük sorra.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton
Lengyel-kápolna
1/7
A Szent
György-hegy ikonikus épülete, a szomszédos Tarányi-présházzal (ma Tarányi 1780 étterem) együtt. Bár az első
a listánkban, több szempontból is eltér az összeállításunk többi szereplőjétől:
mérete szokatlanul nagy a szőlőhegyi kápolnákhoz képest, és nem egy, a szőlőműveléshez kapcsolható szent, hanem Szűz Mária tiszteletére emeltette a Lengyeltótiból
származó Lengyel család 1760-ban. A Lengyel-kápolna közelében korábban is
szentély állt, az egykori Szent
György-kápolnáról már 1414-ből vannak feljegyzések. A kápolna egyben kilátóhely
is, Szigliget magaslatait, több tanúhegyet és a déli partot is látjuk innen. A
közelben található az Oroszlánfejű-kút és egy sor pincészet: a hegytető
irányában például a Nyári Pincében és az Angyal Pincében, a hegy lába felé haladva pedig a
Szászi Birtokon vehetünk magunkhoz egy palack bort.
Így juthattok ide:
Ha Szigliget
felől érkeztek, a 71-es útról Hegymagas irányába kell letérni. Mielőtt Hegymagasra
érnétek, jobbra fel kell kanyarodni a hegyre (egy sor pincészet táblája látható az elágazásnál). Jó az irány, ha elmentek a Szászi Birtok mellett.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton
Ify-kápolna
2/7
Ezt a kápolnát
csak kívülről lehet megnézni (a terület, amelyen áll, magántulajdonban van), és
bármelyik percben összedőlhet. Sokan hátborzongatónak tartják az elhagyatott
helyet, remeteéletet élő néhai építőjét és a birtokot számos legenda és
kísértetsztori övezi. A kápolnát az 1949-ben belső emigrációba kényszerített
fonyódi plébános, Ify Lajos építette fel családja Emmausnak nevezett birtokán. A
száműzetésben élő pap harmóniumokat és órákat készített a birtokán,
zarándokokat fogadott, a világtól elvonulva töltötte az idejét 1967-ben
bekövetkezett haláláig. Arról is szólt egy legenda, hogy a papot nem a kisapáti temetőben temették el (ahogy a hivatalos iratokban szerepelt), hanem a birtokán. Csaknem fél
évszázaddal később kiderült, hogy a történet igaz: Ify Lajos sírját nemrégiben találta meg Osvald Gábor, a
Balatoni értékmentés csoport vezetője és csapata a növénnyel dúsan benőtt
kőkereszt közelében. A kápolna megmentéséért egy Facebook-csoport is
szerveződött, de eddig nem jártak sikerrel.
Frissítés: A kápolna tornya 2021 november végén összeomlott.
Így juthattok ide:
Sárga turistajelzés
vezet ide, de csak a kerítésig lehet megközelíteni a helyet.

Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton
Szent Kereszt-kápolna
3/7
A Kisapáti falu felett található kis középkori templom sem tipikus szőlőhegyi kápolna. Nem szőlősgazdák vagy birtokosok építették, hanem a pannonhalmi bencés apátság, mivel a falu is a birtoka részét képezte. A kápolna 1244-ben vagy 1245-ben épült, a Lengyel-kápolna kapcsán már említett 1414-es forrás is említi a hegy lábánál fekvő fatemplomot. Néhány évvel később azonban már csak a templom helyét említi a feljegyzés, így nem biztos, hogy a ma látható épület azonos a 13. századival. A kápolna a 16. században sekrestyével bővült, a török idők rombolása után, 1720 körül építették újjá. Kisapátinak hamarosan új temploma lett, a Szent Kereszt-kápolnát nem használták, az állapota nagyon leromlott. 1958-ban, Sedlmayr János építész rekonstrukciós terve alapján állították helyre. Egyhajós, egyenes szentélyű templom, a szentélyében késő középkori freskók töredékei találhatók, de ezeket sajnos csak ritka alkalmakkor lehet megnézni, itt ugyanis nem tartanak szentmisét a búcsúk idején.
Így juthattok ide:
Kisapáti központjából a zöld jelzésen kell elindulni. A mélyútból jobbra elágazó földútra kanyarodva kb. 50 méterre találjátok a kápolnát.

Fotó: Kálló Péter - We Love Balaton
Diskai Páduai Szent Antal-kápolna
4/7
Diska egykor önálló falu volt, amelynek nevét ma a Kisapáti felett található dűlő őrzi. A
dűlő aljában található Páduai Szent Antal-kápolna a Veszprémi Érseki Levéltár feljegyzése
szerint 1756-ban épült, és egykor a tapolcai plébániához tartozott. A
késő barokk templomot, amely dongaboltozatos előcsarnokkal és sátortetős sisakú
toronnyal rendelkezik, környékbeli szőlőbirtokosok emelték. A hagyományok
szerint a Szent Antal napját követő első hétköznapon tartottak itt misét. A
kápolna előtt homokkőből készült kőkereszt áll.
Így juthattok ide:
A Diskamajor
nevű, a Kisapáti és Tapolca közötti úton található buszmegállótól induló földúton
indulva egy jobb kanyar után már látható a templom.

Fotó: Kálló Péter - We Love Balaton
Mogyoróshegyi (Szent Donát-) kápolna
5/7
A festői
környezetben található kápolnát a hegy északi dűlőjén, a Mogyoróshegyen emelték
a helyi szőlősgazdák 1811-ben. A fehér kápolnának vaskos tornya, félkör alakú
szentélye van, a harangtartó torony teteje félkörívvel záródik.
Így juthattok ide:
A Tapolca és
Raposka között található Mogyoróshegy (vagy Régi téglagyár) buszmegállótól a
piros jelzést kell követni és 500 méter után jobbra fordulni. Innen már látható a
kápolna.

Fotó: Kálló Péter - We Love Balaton
Raposkai Páduai Szent Antal-kápolna
6/7
Raposka falu
felett, a hegy nyugati dűlőjén, présházak között bújik meg az 1756-ban épült,
zömök tornyú kápolna. A sárga templom 1988-ban felújításon esett át. Bár
szentmisét csak a búcsúnapon tartanak itt, nyáron néha be lehet lesni a kápolna
belső terébe a ráccsal védett előtérből. Egy oltár és egy harmónium van benne,
padok nincsenek.
Így juthattok ide:
A Raposkától
a hegyre vezető úton 200 méter után jobbra kell fordulni, és kb. 300 méter
múlva meg is érkeztek a kápolnához.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton
+ 1: Örömhírvétel
7/7
A bazaltorgonák alatt, a fák között egy présházból
épített ortodox kápolna is megbújik, amelyet Márton atya Örömhírvételnek nevezett el. Márton atya kőfaragó, kőszobrász és 21. századi remete, aki sok évvel ezelőtt a Louvre felújításában is részt
vett. A kápolna hivatalosan nem látogatható, de ha nagy szerencsével Márton
atyát a közelben találjátok, lehet, hogy belülről is megnézhetitek a kis templomot. Fontos, hogy vegyétek figyelembe és tartsátok tiszteletben, hogy Márton atya elvonulva, nyugalomban tölti napjait.
A kápolnák (az
utolsó kivételével) a Veszprémi Érsekség által szervezett szakrális napokon és a búcsúk idején látogathatók.
A Szent György-hegyen egy kolostor is állt, erről korábbi cikkünkben írtunk.
A cikk elkészítéséhez használt forrás: Tóth Péter: Szőlőhegyi kápolnák Tapolca környékén (Tapolcai füzetek 41.), Tapolcai Városszépítő Egyesület, 2010