2025 első felében nyílt helyeit ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze, most pedig íme, egy friss lista azokról az új helyekről, amelyekről augusztusban számoltunk be.
1. Új szabadstrand
Tihany legújabb, zenés, lazulós szabadstrandjának hívja magát a Partkert, ami idén nyáron nyitotta meg kapuit. A belépés ingyenes, öltözőszekrény és mosdó is a rendelkezésünkre áll, ahogyan a streed food ételek, italok, koktélok is a kínálat része. Csütörtöktől szombatig pedig minden héten zenés esteket tartanak itt, az idei utolsó alkalmakon augusztus 29-én, pénteken One, Two, Four zenekar blues-funk energiákkal tölti meg a helyet, augusztus 30-án, szombaton pedig DJ-s Dubspence-záróest vár.
2. Ajándék- és dizájnbolt
A révfülöpi vasútállomással szemben, egy apró fehér házban nyitott meg nyár elején a Kicsike pop-up store, ahol balatoni ihletésű kézműves kincsek várják a látogatókat. A Mirc Jewellery alapítója, Tóth Míra saját ékszerei mellett hazai alkotók munkáit is kínálja: bőrkiegészítők, kerámiák, betonékszerek, sportruházat, pólók, szójaviasz gyertyák, kutyás felszerelések és festmények sorakoznak a polcokon.
3. Új állatkert
Augusztus közepén új állatkert nyílt Keszthelyen: a HajdúZooban a kenguru, a kapibara és a teve mellett megtalálhatók a következő állatok: emu, kaméleon, papagáj, szarvasok, mókusok és szurikáta is, de a háztáji állatokat is megismerhetik a látogatók. Játszótér, zoocsemege, állatsimogató is várja a kicsiket és nagyokat. A belépőjegy 1000 forint, 2 év alatt ingyenes.
4. Zalai dödölléző
Keszthelyen, a Halászcsárda udvarában, karnyújtásnyira a bringaúttól vár A Szitakötő, ahol a zalai dödölle legendás, a melegszendvics sajttal túlcsordul, a csavart fagyi pedig a gyerekkort idézi. Ide nem kell asztalt foglalni, csak beugrunk tekerés közben egy pihenőre vagy egy napfényes délutánon. Hétvégente bővített étlappal várnak, néha pedig élő jazz szól az udvaron.
5. Kő fagyi? – még egy helyen
A csopaki strand szomszédságában nyílt MÁS tölcsér a híres Kő fagyi? ízeivel várja a fagyira vágyókat. A bringaút mellett megbújó helyet a herendi MÁS tészta csapata üzemelteti, a kínálat pedig a mangótól a sós karamellig a megszokott minőséget hozza. A tágas, zöld területen függőszékek, asztalok és homokozó is helyet kapott, frissítőként limonádé vagy akár sör is kérhető, sőt alkalmanként nápolyi pizzák is készülnek. DJ-szettel, meccsnézéssel és családias hangulattal igazi nyári oázis Csopakon – nem csak fagyirajongóknak.
+1: A 2025-ös Év Strandételei
Augusztus elején hirdette ki a Balatoni Kör az idei Év Strandétele verseny győzteseit. Mutatjuk tehát, hogy hol találjátok a díjnyertes fogásokat:
- az Év Strandétele: Bivalytatár velős csont „csónakban”, burgonyagratinnel, tormahabbal és zellerropogóssal – Kicsi Csóka Bisztró (Balatongyörök)
- az Év Strandétele büfé kategóriában: Harcsa Supplí – A Pizza Sztori (Balatonmáriafürdő)
- az Év Strandétele desszert kategóriában: Granola Optimist – Mónisüti (Gyenesdiás)
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)
