Jelentjük, a Balatonnál is lehet thai módra relaxálni és gyógyulni. Ehhez meg kell keresni Balatonfüred legszebb szállodáját, az Anna Grand Hotelt, majd át kell sétálni rajta. Az udvarban találjuk az Orchidea Thai Massage szalont, ahol Thaiföldről származó, diplomás masszőrnők gondoskodnak az ember felfrissítéséről és a fájó görcsök eltüntetéséről. A bevállalósak kérhetik a hagyományos, ropogtatós változatot, aki pedig relaxálna, maradhat az olajos masszázs mellett. Mi most bátrak voltunk, és kipróbáltunk több mindent.

Ha az ember a thai masszázs kifejezést hallja, talán már rögtön érzi a hátán egy távol-keleti masszőrnő térdét, könyökét. Talán már azt is érezzük előre, hogy az efféle tevékenység helyenként fáj, hiszen mégiscsak a test akupresszúrás pontjainak nyomásáról van szó. Így indultunk mi is neki a füredi kalandunknak, ahol az Anna Grand Hotelen át vezetett utunk. Itt találjuk ugyanis az Orchidea Thai Massage szalont, ahol a recepción való bejelentkezés után egy félhomályos, elszeparált helyiségekkel rendelkező részen fogadnak a mosolygós thai masszőrök.

Ők Bangkokban, a WAT PO Hagyományos Orvoslási Iskolában diplomáztak, és igaz, se magyarul, se angolul nem beszélnek sokat, helyette kedves mozdulatokkal terelgetnek az ország legjobbjainak számító thai masszázságyak felé. A Varga Zita által tervezett belső térben már szól a keleties zene, finom illat van, és még mindig nem tudja az ember, pontosan mire is számíthat, de talán már nem is fontos spekulálni. Mi a Thai varázst próbáltuk ki, vagyis a testradíros és aromaterápiás-olajos változatot, amiért 50 percen át jártak a határozott, ősi fogások.

Minden egy aloe verás testradírral kezdődött, ami erőteljesen elkezdte kiűzni a stresszt és feszültséget a teljes testből. Ezután készségesen egy kis helyiség felé irányítottak bennünket egy köntössel, törölközővel és papuccsal együtt, szóval egyértelművé vált, hogy egy gyors zuhany után folytatódik a lazítás. A második etapban előkerült a masszázsolaj, és ez már tényleg egy relaxációs folyamat volt, a maga koreográfiájával. A feszültség pedig valahol útközben tényleg eltűnt, és helyette megérkezett a frissesség, na meg a meglepően puha bőr.

A szalonban főként a tradicionális masszázson van a hangsúly, de választhatunk aromaterápiás-olajos változatot, a lábreflexológiát, klasszikus izomlazító, relaxációs, illetve páros masszázst is. És hogy miért tegyük mindezt? A kérdésre a válasz: a jótékony hatások miatt, vagyis jöhetünk, ha fáj a hátunk, derekunk, vállunk, és akkor is, ha túl merevek az izmaink, vagy sokat stresszelünk. Az energiapontok nyomása a vérünk keringését javítja, és egyensúlyba hozza a test energiarendszerét, így alvászavarok ellen is jól működik.